21 || You and me were raised in the same part of town

Reggel csörömpölésre ébredtem, ezért gyorsan felkaptam egy párnát és a konyha felé indultam.

- A rohadt életbe- kiabált a hang.

Bekukucskáltam az ajtón és megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

- Joey, te meg mit csinálsz itt?- kérdeztem. Rám nézett, majd folytatta a rántotta vagy mi készítését.

- Jó reggelt, Ann- mosolygott rám- Hogy aludtál. Haz- megköszörülte a torkát- Harold adta ide a kulcsát. Tudta, hogy itt vagy. Kérsz rántottát. A francba- kiáltott megint, amikor felvágta az ujját, miközben paradicsomot vágott.

Egyik srác sem tud normálisan paradicsomot szeletelni?

- Várj- löktem meg egy picit- Menj megcsinálom én. Kell rá ragtapasz? Fent van a mosdóban. A szekrényben.

- Honnan tudod, hogy hol van?- mosta meg a kezét a bátyám és gyanakvóan nézett rám.

- Voltam már itt- vontam meg a vállam.

- És miért volt szükséged rá?

- Harry széttört egy vázát.

- Jó, Ann- sóhajtott egyet- Én ezt nem értem, de figyelj. Úgy csinál bármit is, hogy nem akarom szétverni a haverom képét. Tegnap miután elrohantál utánad akart menni. Van egy lila folt a szeme alatt.

- Mit csináltál George?- kiáltottam.

- Nem engedhettem, Ann- odajött és megölelt.

Szinte egész életemben számíthattam a bátyámra. Megvert már pár embert miattam, habár nem az a verekedős típus, de ha rólam van szó, akkor mindig jön és ez az, amit nagyon becsülök benne. Ezért is fog iszonyatosan hiányozni. De azért ezzel egy kicsit talán túl messzire ment.

- És utána mi történt?- kérdeztem a szám szélét rágva.

- Mindenkit haza küldtem. Michael maradt segíteni pakolni. Harry-t pedig felküldtem a szobájába. Aztán hívtalak, de ki voltál kapcsolva és hallotta, ahogy ordítozok, ezért lejött, odaadta a kulcsot, mondta, hogy biztos itt vagy és visszament.

- Sajnálom, Joey. Mindent. Miattam van az egész.

- Nem igaz. Diana miatt. Leitatta Harry-t. Láttam. Aztán kihasználta őt. Az a lány szörnyű.

- De Harry nem is ellenkezett.

- Persze, hiszen hót részeg volt és most őszintén. Nézz rá a csajra. Részegen azért, na- húzta a száját a bátyám.

- Köszönöm, Joe. Te vagy a legjobb bátyus- pusziltam meg.

- Azért ne mondj ilyeneket, mert elhiszem- nevetett és visszapuszilt.

A reggelit ettük, ami nem lett túl finom, mivel későn értem ki a konyhába és már menthetetlen lett a rántotta, több tojás pedig nem volt már Harry-nél.

- Szereted őt?- kérdezte meg hirtelen Joe, mire megakadt a torkomon egy falat és elkezdtem köhögni- Ó jaj- nevetett- Ennyire?

- Joey- sóhajtottam- Elmondtam neki.

- Mit?- kiáltott.

- Hogy szeretem. Részeg voltam és kiakadtam. Megbántott, belőlem meg dőltek a szavak.

- Mit mondtál még neki?

- Hogy legyen vége mindennek.

- Nem hiszem, hogy elmegy. Még bocsánatot fog kérni- húzta a száját- De remélem a normális kereteken belül.

Nem tudtam mire gondol Joey, de teljesen mindegy volt, mert mire hazaértünk minden kiderült.

20 || I can feel you crying

Fogalmam sem volt, hogy hova menjek szombat, vagy akár már vasárnap éjjel, részegen, ami már nem is volt teljesen igaz. Annyira ébernek éreztem magam, hogy vezetni is képes lettem volna, ami nehezen jött volna össze, mert nem volt kocsim. A házunkba nem mehettem, mert ott kerestek volna legelőször. Így hát csak bolyongtam össze-vissza. Még nem értem el az utca végét, amikor valaki mögöttem a nevemet kiabálva rohant felém.

- Ann- már teljesen mögém ért.

Hangja kétségbeesettnek tűnt, de most valahogy sehogy sem esett meg rajta a szívem. A szívem, amit alig 10 perce tört össze.

- Tűnj el- sírtam. Már nem érdekelt, hogy lát. Csak azt akartam, hogy abbahagyja a szívem a zakatolást, elapadjanak a könnyeim és, hogy eltűnjön ő.

- Nem, Ann- hangjában idegességet is felfedeztem- Meg kell hallgatnod. Figyelj ez nem az, aminek látszik. Nagyon részeg voltam és Diana is. Nem történt volna meg. Hinned kell nekem. Érted? Én azt hiszem. Nem tudom. Fontos vagy nekem. Nem akarlak elveszíteni. Pláne nem Diana miatt. Az a csaj egy pióca. Egy ribanc pióca. Igen. De te más vagy. Fontos vagy nekem- a hangja elcsuklott és láttam egy elszabadult könnycseppet a szeme sarkában.

- Persze. Nem történt volna meg, ugye? Ezért jutottatok el a szobáig úgy? Igaz? Most már nem vagy részeg, nemde? Diana pedig egy pióca. De azért tetszik neked az a ribanc. Persze. Hogyan is ne tetszene. Megértem. Csak engem ne etess, jó? Nem kell velem játszani. Te is nagyon jól tudod, hogy bármelyik pillanatban megkaphattál volna, annyira szeretlek téged. Fontos?- hitetlenkedve felnevettem, majd folytattam- Ha annyira fontos lennék, nem csinálnád ezt velem. Nem veszed észre, hogy tönkre teszel? Nem akarom ezt. Nem tudom mi volt, de legyen vége most azonnal.

Amint befejeztem elindultam előre, Harry viszont elkapta a csuklómat, megfordított és magához rántott. Erősen tartott, esélyem sem lett volna elszabadulni. Az arca egyre közeledett az enyémhez, de abban a pillanatban a tenyerem erősen csattant az arcán. Időközben egy elég nagy tömeg vett körbe minket. Elég sokan szemtanúi lehettek ezeknek a pillanatoknak. Harry elengedett és az arcához kapott, azt kezdte el dörzsölgetni. A sok ember, akik engem néztek nem éppen kedves pillantásokat vetettek rám. Nagyon rosszul éreztem magam, ezért elrohantam vissza se nézve.

Sok házat elhagytam már magam mögött, amikor egy ismerőset fedeztem fel. Sötétek voltak az ablakok és az egész környék. Hívogatóan nézett ki ezért előkotortam a kulcsát a kistáskámból, amit a nagy rohanás közepette szerencsére felkaptam.

A tulajdonosa pénteken adott nekem egy pótkulcsot. Azt mondta, ha elegem van a világból, oda menekülhetek.

Remélem ez a mostani helyzetre is vonatkozik. Tekintve, hogy a ház tulajdonosa miatt menekülök.

Remegő kezem miatt alig találtam bele a kulcslyukba. Amint kinyitottam az ajtót, megcsapott az illata és akaratlanul is kicsordult egy újabb könnycsepp.

Mennyire régen volt már az a bizonyos csütörtök éjjel. Mennyi minden történt azóta.

Csak a kanapéig jutottam el, tovább nem mentem, mert nem akartam a szobájába aludni. Levágtam magam a kanapéra és el is aludtam.

19 || We all need something

- Szia szívem- jött oda hozzám és üdvözölt, adott két puszit, de szinte nem is nézett rám, látszólag keresett valakit- Hol van?

- Ki?- kérdeztem.

- Hazza.

- Azt hiszem a konyhában-  motyogtam és már is ott hagyott.

Hát ez furcsa volt. Miért érdekli hirtelen Harry? És miért becézi? És mi van?

Hirtelen két erős kart éreztem a derekam körül, amitől meg is ijedtem volna, ha nem éreztem volna rögtön mellette Harry összetéveszthetetlen illatát is.

- Miért vagy ilyen feszült?- búgta a fülembe- Megvan az álommunkád, nem? Bulizz!

Nagyon furcsálltam, hogy csak így idejött, amikor pár órával ezelőtt pedig elküldött. Aztán megcsapott az alkohol szaga is, ami csak úgy áradt belőle.

Szóval Harryke felöntött a garatra.

- Én… Csak…- dadogtam, majd előttünk termett Diana.

- Hazza- nyávogta, majd megszorongatta őt- Úgy hiányoztál.

- Diana? Te jó ég, de megváltoztál- kuncogott Harry alaposan végigmérve a barátnőmet. Vagy mimet. Mi tagadás vele kegyesebb volt a természet, mint az átlaggal és ezt előszeretettel hangsúlyozza mélyen dekoltált, feszülős ruhákkal. Ezt nyilván Harry is észrevette. Nem vak. Egyáltalán nem.

- Te viszont még mindig ugyanúgy nézel ki, mint a videoklipekbe- csavargatta a haját Diana- Jól is táncolsz, mint ahogy olvastam?- kuncogott.

- Jól táncolok- pillantott rám a szeme sarkából Harry, majd karon ragadta Diana-t és eltűntek a tömegben. Egy darabig még próbáltam őket megkeresni, aztán elkeseredettségemben elindultam a konyha felé.

Soha nem voltam egy nagy ivó, nem is bírom jól a piát. Amikor először berúgtam 16 éves voltam. Harry-vel és a bátyámmal voltam egy házibuliban. Alig emlékszem valamire, csak arra, hogy sokat hánytam és nevettem. Joey előtte persze megígérte, hogy vigyáz rám, aztán az lett belőle, hogy haza se vitt, csak miután kialudtam magam, mert félt úgy mutatkozni anyuék előtt, hogy én ennyire szét voltam csúszva. Anyu természetesen tudott róla, mert Diana-éknál volt a buli és a szomszédok nem igazán szerettek minket. Pláne amikor állítólag kirohantam az utcára és ott ordítoztam két idősebb sráccal. De erre nem emlékszek pontosan, csak mesélték.

Elég sokat ittam már, amikor egyszer csak Joey lépett oda mellém, mellette Michael-lel.

- Hé hugi- kivette a kezemből azt a pohár valamit, amit már egy pár perce iszogattam. Piszok erős volt, az biztos- Ne igyál ennyit! Láttam, hogy már mennyit lehúztál! Ennek rossz vége lesz.

- Nekem te ne parancsolgass! Mit gondolsz, ki vagy te?- nevettem görcsösen- A bátyám? Ja várj. Az vagy. Na mindegy. Szeretlek Michael- borultam Michael nyakába, aki csak a hátamat veregette.

- Na most szépen menj fel aludni- mondta Joey.

- Szomjas vagyok- hisztiztem.

- Na ebből elég- bármilyen figyelmeztetés nélkül felkapott a hátára és elindult a lépcső felé. Ütögettem a hátát, de nem reagált. A bulizó emberek kérdőn, nevetve néztek ránk.

Ledobott egy ágyra, ami biztos, hogy Harry-é volt. Még részegen is felismertem az illatáról.

Fél órája forgolódhattam ott, amikor hirtelen kivágódott az ajtó és két alak rontott be rajta, hevesen csókolózva.

- Bocsi, de már foglalt ez az ágy- kuncogtam.

- Ann?- kiáltott egy ismerős mély, karcos hang, ami most annyira nem is volt mély. Az alkohol szaga újra megcsapta az arcomat és a hideg végigfutott a gerincemen. A lámpa felkapcsolódott én pedig kirontottam közöttük. Hallottam, hogy utánam kiabálnak és láttam, hogy meg akarnak akadályozni, de már késő volt. Felkaptam egy üveget a konyhapultról és kisiettem a házból.

18 || Never in your wildest dreams

Végül csak három órára értünk haza, mivel rendesen elhúztuk a vásárolgatást. Persze Harry hibája volt az egész, mert minden sorban megállították autogrammot kérni, illetve olyan lassan válogatta a kajákat, hogy azt hittem ott tépem ki az összes hajszálam egyesével.

- Harold- szóltam rá megint, mert most az édességeket tanulmányozta már vagy 20 perce- mozdulj meg, könyörgöm, különben itt hagylak. Nem viccelek, ne nevess ki. Nem hallod? Harold!- kiabáltam a bolt kellős közepén. Ő egyre közelebb jött hozzám, majd megölelt, de én meglöktem őt.

- Na- nézett rám kiskutya szemekkel- Hát ezt érdemlem?

- Csak induljunk már, mert soha nem érünk haza- puffogtam.

- Nagyon durcis kedvünkben vagyunk- biggyesztette le az ajkát, de azért mosolygott. Már végre eljutottunk a kasszához, ahol viszont kilométeres sor állt.

- Nem vagyok durcis, csak elegem van belőled- motyogtam.

- Gyere ide- közel húzott magához, átölelt és adott egy puszit a számra.

- Harry- sziszegtem égő vörös fejjel- mindenki minket néz.

- És?- rántotta meg a vállát és tovább ölelt. A nyakába fúrtam a fejem, majd eltoltam magamtól és fizettünk. Rohantunk a kocsihoz, hogy most már nehogy megállítsanak.

- Miért baj, hogy megláttak minket együtt?- kérdezte már a kocsiban ülve. Láttam rajta, hogy zavarja ez a dolog.

- Csak. Te te vagy, én meg én- rágtam a szám szélét.

- Ezt nem értem. Az a bajod, hogy én vagyok Harry az 1D-ből és megpusziltalak téged nyilvánosan?

- Hát- elhúztam a szám- igen.

- Mi van? -nevetett fel erőltetetten.

Az út további része csendben telt, de mielőtt kipattanhatott volna a ház előtt, gyorsan átverekedtem magam és ráültem.

- Figyelj- lepődöttségét nem palástolta- a szemembe nézz- fogtam két kezem közé az arcát és felém fordítottam- Szóval. Nem az a baj, hogy te vagy Harry a One Direction-ból és megpusziltál a nyilvánosság előtt. Nem ez a baj. Hanem, hogy ez egy kis város és holnapra tuti már nemhogy a fél város, de a fél világ tudni fog arról a pusziról. Biztos, hogy ezt akarod? Ann Smith-vel kapcsolatos kérdéseket? Swift és Jenner után? Egy kisvárosi lány? Biztos?

- Engem nem érdekel, hogy mit írnak- közölte szárazon, érzelemmentes arccal- És mi van akkor, ha egy kisvárosi lány tetszik és nem Taylor Swift? Nem érdekel. Én tudom, hogy mi az igazság, ők nem. És amúgy sem jártam velük, ahogy veled sem. Most pedig, ha megbocsátasz kimennék.

Lemásztam róla és hátra dőltem az ülésen.

Nem hiszem el. Persze, nem járunk, de van valami. Vagy nincs? Te jó ég!

Legördült egy könnycsepp, amikor kopogtak az ablakon. Harry állt ott. Valószínűleg látta, hogy könnyeztem. Kinyitottam az ajtót és kiléptem.

Hangtalanul vittem be a rágcsákat és édességeket a házba.

- Mizu, hugi?- karolt át Joey. Mellette pedig Michael állt.

Michael már elég régóta Joe jó barátja. Ő is vörös hajú, mint én és kék szeme van. Elég magas, de Harry-nél nem magasabb.

Miért hasonlítok én bárkit is Harry-hez?

Szépen kipakoltuk a cuccokokat. Elrámoltuk a törékeny dolgokat. Előkészítettük a hangfalakat.

Átvettem egy csíkos pólóruhát, ami kényelmes, de azért mégis kinéz valahogy. Begöndörítettem a hajam és már át is mentem Harry-hez, ahol egyre jobban gyűltek az emberek. Megérkezett rég nem látott barátnőm, Diana is.

17 || Lost my senses

Szombat reggel anyu és Anne valóban elindultak Londonba, Rob pedig még előző nap este ment a barátjához. Így szombat délelőtt már Harry-ék nappalijába tanakodtunk azon, hogy kiket hívjunk és mit vegyünk estére. Merthogy a srácok kitalálták, hogy szervezzünk egy orbitális bulit. Az elején nem akartam belemenni, de végül meggyőztek. Végül is már ezeréve nem buliztam rendesen.

- Jó akkor Hazza-éknál lesz a buli. Fél 9-re hívjuk az embereket. Ti kajáért mentek, én pedig a haverommal, Michael-lel megyek a piáért. És összesen 35 embert hívunk, abból lehet nem jönnek el páran- összegezte Joey a megbeszélteket- Akkor indulunk?

- Joey- nyafogtam- még csak 11 óra.

- Jó, de ha most elindultok, akkor hamarabb végeztek. Mondjuk 2-re itthon vagytok, akkor jövök én is, aztán azt csinálsz, amit akarsz egészen 6 óráig.

- Jó, menjünk- adtam be a derekam, mert tudtam, ha esetleg mégsem minden úgy sülne el, ahogy terveztük, mindent a nyakamba varrna.

- Akkor gyere Annie- szólt Harry, felkapta a kocsikulcsát és elindultunk.

A kocsiban a rádiót hallgattuk, amikor egyszer csak a One Direction Drag Me Down-ja indult el. Harry idegesen rám pillantott és el akarta kapcsolni, de én gyengéden ellöktem a kezét.

- Hagyd. Ezt szeretem- mosolyogtam és el is kezdtem énekelni. Először lepődötten nézett aztán ő is énekelte velem együtt. A refrént már teli torokból üvöltöttük.

All these lights

They can't blind me

With your love, nobody can drag me down

Nobody, nobody

Nobody can drag me down

Nobody, nobody

Nobody can drag me down

- Nem is tudtam, hogy szereted a One Direction-t- mondta Harry miután befejeztük a mini-koncertünket.

- Sok mindent nem tudsz még rólam- kacsintottam rá- De egyébként szeretem a One Direction-t. Nagyon.

- Csak nem egy überhelyes énekes miatt?- vigyorgott.

- Te azt mondtad, hogy überhelyes?- nevettem hitetlenkedve.

- Ne térj el a kérdéstől, hé- kuncogott.

- De egyébként, egy énekes miatt- sejtelmeskedtem- Niall überhelyes- nevettem el magam a reakciójától- És még egyedülálló is- tetéztem.

- Ja, ja Niall- legyintett- De én egy göndörre gondoltam.

- Nem javulsz, Styles- vigyorogtam és közel hajoltam hozzá, majd hozzátettem suttogva- Megérkeztünk.

Az a fej mindent megért volna, ahogy kikerekedett szemekkel, piros arccal rám nézett, majd nyelt egy nagyot.

Kiszálltunk és összekulcsolta az ujjunkat.

- Tudod- nézett rám őszintén- tőled kaptam életemben a legtöbb majdnem-csókot.

Most én néztem rá elképedve.

- Én meg tőled- mondtam és megpusziltam az enyhén borostás arcát.

16 || Holding you in my arms

- Harry-kiabáltam be a szobájába péntek délután, miután Anne beengedett- Bejöhetek?

- Persze, gyere- kiáltott vissza az ajtó túloldaláról.

Az ágyán ült és laptopozott. Göndör fürtjeit kontyba kötötte, így csak egy-két elszabadult tincs keresztezte arcát. Zöld tekintetével vizslatott.

- Miattam csípted ki magad ennyire?- tökéletesen ívelt ajkait huncut mosolyra húzta.

Végignéztem magamon. Egy fekete, pörgős szoknyát és egy barackszínű blúzt viseltem, fekete balerina cipővel.

- Nem- hajtottam le a fejem ösztönösen- El szeretnék menni Dan-hez.

Eldöntöttem, hogy nem halogathatom tovább. El kell mennem, ha szeretnék valamit ezzel az énekléssel kezdeni. Végre tennem kell az álmaimért és Harry megígérte, hogy segít nekem az elején, átlendülni az első holtpontokon. Mert bármi, amibe belekezdesz eleinte nem biztos, hogy egy leányálom lesz. Mindig vannak bökkenők, pláne az elején. Ezeken meg kell tanulni túllendülni, hogy utána élvezhessük a sok belefektetett idő és energia gyümölcsét.

Láttam az arcán, hogy egy pillanatra elgondolkozik, majd rábólintott.

- Indulhatunk- kacsintott.

A Dan’s Pub még közelebb van, mint a Mandeville és sokkal szebb is szerintem. Nagyon kellemes hangulata van és fiatalosabb, mint a Mandeville.

- Sziasztok- köszöntünk, amikor beléptünk a helységbe- Az álláshirdetésre jöttünk.

- Mind a ketten?- kerekedett el a szeme a pultos, szőke csajszinak. Látásból már ismertem őt, gondolom meglepődött Harry látványán.

De azért annyira ne meresztgesd a szemed rá, drágám.

- Nem, csak én- mondtam és kissé Harry elé léptem.

Kezdesz kikészíteni Harold. Meg te is, szöszi.

- Értem- bólintott vicsorogva és hívta a főnökét.

- Ann Smith, nem igaz? Hogy van édesapád? Régen láttam már- kuncogott és kezet fogtunk.

- Jó napot! Jól van, nem tudom mikor jön haza- mosolyogtam.

- És a fiatalember?- fordult Harry-hez, aki illemtudóan bemutatkozott és megdicsérte a helyet.

- Nyugodtan tegezzetek. Menjünk be az irodámba- intett a pult mögé, jelezve, hogy kövessük.

Dan-t már régebbről ismertem. Egyrészt, mert amikor még gimisek voltunk, jártunk párszor a pub-ba szórakozni, például a karaoke estre. Másrészt a Holmes Chapel-i napokon való fellépésemet is hallotta és meg is jegyezte minden évben, hogy milyen jó hangom van. Aztán harmadrészt apu egyik nagyon jó barátja Dan, de igazából a két család soha nem volt olyan jóban. Alig találkoztunk, csak egyszer-kétszer. Most meg, amióta apa Amerikában dolgozik nem is nagyon láttam Dan-t. Még együtt jártak gimibe. Aztán szinte egyszerre házasodtak és egyszerre is lettek gyerekeik. Dan-nek és a feleségének, Patricia-nak két fia van: Anthony és Kevin. Anthony két évvel idősebb nálam, Kevin pedig eggyel. Régebben többször láttam őket. Kevin-nel nem tudom mi van, de Anthony itt dolgozik, az apjánál.

- Tehát szeretnél énekelni, Ann?- tette fel a kérdést Dan, miután leültünk a bőrkanapéra Harry-vel- Örülök a jelentkezésednek. Vártam, hogy valamivel kicsit tehetségesebb ember is jöjjön, erre te besétáltál az ajtón. A Holmes Chapel-i napokon már hallottalak téged és szerintem nagyon szép hangod van. Egyezzünk meg abban, hogy jövő héten szombaton lesz a próbanapod. 6 órától fél 8-ig. Zenealapot kérlek biztosíts. Egy pendrive-on hozz, inkább több zenét. Szünetet persze közben tarthatsz. Jövő szombatra kész lesz a szerződés, de akkor még visszaléphetsz. 5 órára kérlek gyere be. Ha utána is szeretnéd csinálni akkor minden szombaton lenne ugye ugyanígy másfél óra. Esetleg egyszer-kétszer lenne egy-egy plusz fellépés, de ezt nyilván szintén kifizetném. Ja igen- kapott a fejéhez- az anyagiak, havonta ennyi- lefirkantott az előtte lévő lapra egy összeget. Jó sok nulla volt mögötte az biztos.

Ennyit két hónap alatt nem keresek a Mandeville-ben.

Óvatosan Harry-re pillantottam, aki szintén elkerekedett szemekkel nézte a papírt meg engem felváltva.

- Megfelel?- érdeklődött huncut vigyorral az arcán Dan.

- Meg- vágtuk rá egyszerre Harry-vel.

De még mennyire.

15 || The sky fell down

Amikor felkeltem egy fel-le emelkedő Harry mellkassal találtam magam szemben. Megnéztem az időt, ami fél kettőt mutatott. Miután nagy nehezen elkészültünk a kajával és befaltuk azt, mindketten csak aludni akartunk, mert nagyon elfáradtunk. Az éjszaka tökéletesre sikeredett. Rengeteget beszélgettünk Harry-vel mindenféléről.

Óvatosan visszafeküdtem a saját „térfelemre”, amikor hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, oldalra pillantottam, ahol Harry próbálta kinyitni a szemét, ami nehezen ment, mivel a nap besütött a szobába, így nagyon világos volt. Adtam egy puszit az arcára.

- Mostantól minden reggel így akarok ébredni- motyogott a mély, rekedt hangján.

- Ahhoz meg kell dolgozni, Harry- kacsintottam, mire felnevetett.

A házunk előtt álltunk, amikor Anne-től kirontottak a szülők. Odarohantak hozzánk és megölelgettek minket.

- Te jó ég- forgatta a szemét Harry- Mintha 2 hónapot töltöttünk volna távol.

Nem bírtam ki, muszáj volt nevetnem.

- Harold Edward Styles ne gúnyolódj- emelte fel a hangját Anne, mire Harry- vel egyszerre folytattuk.

- Különben levágom a töködet- a könnyeinket törölgetve néztünk egymásra, anyuék pedig csak kapkodták közöttünk a fejüket.

- Miért kellett eltűnni?- érdeklődött Anne.

- Nem tűntünk el. Itt voltunk, Holmes Chapel-ben, Harry-nél. Csak beszélgettünk meg aludtunk- mondtam mosolyogva, pedig iszonyatosan idegesített, hogy ennyire kiakadtak, mert egy éjszakát nem otthon töltöttünk.

- 22 évesek vagyunk. Jó Ann, majd csak június 1-jén, de akkor is.

- Te emlékszel arra, hogy mikor van a szülinapom?- kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Hogy ne emlékeznék rá. Minden évben azon az egy nagyon csak te lehettél a középpontba- forgatta meg a szemét, mire elmosolyodtam. Ugyanis tényleg minden június 1-je hasonlóan telt. Én voltam a középpontba.

- Most meg min mosolyogsz? - érdeklődött tettetett sértődéssel Harry- Te nem is tudod milyen nehéz volt elviselni minden évben azt az egy napot.

A konyhában ültünk anyuval, aki két csésze teával ült le mellém.

- Sajnálom, hogy kiakadtam, de nem akarlak elveszíteni- vágott anyu bánó arckifejezést.

- Anya, soha nem veszítenél el- öleltem meg őt-, de menni akarok. Ide vagyok bezárva, mások és a saját korlátaim közé és azt érzem, hogy most érkezett el az a pillanat. Mennem kell.

- Kicsim- szipogott anyu- olyan hamar felnőttök.

- Hát már ideje volt- nevettem- 22 éves leszek júniusban.

- Jó, de akkor is, életem- kuncogott anya is- Csak tudod, Joey nem nagyon akar elköltözni szerintem úgy az elkövetkezendő 10 évben.

- Hallottam- sétált be hozzánk a bátyám- És nem vicces- nevetett és ő is odabújt hozzánk.

- Mikor jön haza apa?- kezdett el nyafogni, akárcsak egy öt éves. Habár igaza volt. Apát legutóbb a szilveszterkor láttuk, azóta nem tudott hazajönni. Értem én, hogy sok a munka, de akkor is. Mi vagyunk a családja.

- Nem tudom. Ann szülinapjára biztos hazajön- mondta anyu.

- De az még olyan messze van- siránkozott Joey.

- Viszont van egy jó hírem- jelentette be anya csillogó szemekkel- Nem leszünk itthon a hétvégén.

- Hova megyünk?- kérdeztem.

- Ja, ti nem. Csak én meg Anne. Úgy gondoltuk, hogy ránk fér a kikapcsolódás, ezért kerestünk egy last minute ajánlatot Londonba és holnap indulunk. Rob pedig elmegy az egyik ismerőséhez pár napra, így a tietek lesz a ház. Meg Harry-é. De ne szedjétek szét- tette fel a mutatóujját.

- Csúcs- öklöztünk Joey-val, aki azonnal átszaladt a szomszédba, hogy Harry-vel örülhessen. Örök gyerek.

14 || You stood by me

- Próbáld meg- mondta Harry, miután elmeséltem neki a Dan’s Pub-os kételyeimet. Az ágyán feküdtünk, betakarózva, egy olvasólámpa fényénél és beszélgettünk.

- És mi lesz, ha elrontom?- rágtam a szám szélét.

- Nem fogod. Mindig hallom, ahogy énekelsz. Rohadt jó hangod van- kacsintott.

Hú. Vajon mennyit hallhatott? Azt is hallotta, hogy One Direction-számokat is énekeltem?

- Jó holnap felhívom Dan-t, de csak egy feltétellel- tettem fel a mutatóujjam- Ha elkísérsz.

- Oké, megígérem- mosolygott és adott egy puszit az orromra. Annyira hirtelen mozdulat volt, hogy kikerekedett szemekkel néztem őt, ő pedig elpirult.

- Bocsá- kezdte, de gyorsan a mutatóujjamat az ajkaihoz tettem és megráztam a fejem.

- Ki ne mondd- mosolyodtam el és én is adtam az orrára egy puszit.

Ráfeküdtem a mellkasára, ő pedig a hajamat simogatta.

- Mondtam már mennyire imádom a hajad?- kuncogott.

- Régen sokszor mondtad- csúszott ki a számon, de azonnal meg is bántam. Harry keze megállt a hajamban, én pedig óvatosan ránéztem.

A tekintetemet kereste, de én csak az ajkait tudtam nézni. A csábító ajkait. Felém kerekedett és egyre közelebb húzta a fejét hozzám. Ajkaink súrolták egymást, amikor hirtelen megszólalt a telefonom.

- Ezt nem hiszem el- morogta és visszafeküdt a hátára. Kuncogva végigsimítottam a mellkasán majd felvettem a telefont.

- Mikor jöttök haza?- kérdezte anyu, hangjában azonban sem gúnyt, sem dühöt nem éreztem, hanem inkább egy kis aggódást.

- Még nem- feleltem.

- Minden rendben?

- Minden. Beszélgetünk.

- Oké, akkor ne várjalak egy darabig?

- Ne- mondtam- De. Haragszol?- kérdeztem és a szemeimet összeszorítottam.

- Nem. És soha nem is haragudtam.

- Majd beszélünk.

- Szeretlek.

- Én is, szia- köszöntünk el és letettem a telefont.

- Minden oké?- fürkészett Harry és teljes testével felém fordult.

- Persze- mosolyodtam el halványan és egy tincset kisöpörtem az arcából. Lefeküdt szorosan mellém, összekulcsolta ujjainkat és hallgattuk egymás szuszogását.

Hirtelen megkordult a gyomra, én pedig nem bírtam visszatartani a nevetésemet.

- Csak nem éhes a pici Harold?- kezdtem el gügyögni a hasának, mire megcsikizett.

- De, és ha így folytatod téged eszlek meg reggelire- incselkedett, majd felkelt.- Éhes vagy?

Egy bizonytalan bólintás kapott válaszul.

- Akkor maradj. Mindjárt jövök- nyomott egy puszit az arcomra és letrappolt a lépcsőn.

Az ágyban vergődtem egy darabig, aztán egy igen cifra káromkodást hallottam lentről, ezért lesiettem. A konyhában állt Harry, tűzhely fölött és mindent dobált össze-vissza. Odaszaladtam hozzá. Levettem a gázról a tojást, vagy valami olyasmit. Kivettem a kezéből a kenyeret, meg még egy tojást, letettem a pultra és szorosan megöleltem. Felkapott, így ösztönösen a dereka köré kulcsoltam a lábaimat és felültetett a pultra. Csak néztünk egymás szemébe majd adtam a szájára egy puszit. Igazából én sem tudom, hogyan lett nekem ennyi önbizalmam, de Harry csak állt földbe gyökerezett lábakkal és nézett engem, ahogy lepattantam a pultról és próbáltam helyrehozni a reggelit, amit Harry tökéletesen elrontott. Ő addig zöldséget próbált vágni, de a bekötözött kezével nem sikerült nagyon. Ennek a vége is az lett, hogy csak dobálózott és káromkodott, ezért odamentem hozzá, kivettem a kezéből a kést, mielőbb nagyobb kárt okozhatott volna és kuncogva elkezdtem vágni.

- Talán ha adnál még egy olyat, mint az előbb, jobban menne- incselkedett, mire felnevettem.

- Nem hiszem, hogy az segítene rajtad- nyújtottam ki a nyelvem.

13 || Driving too fast, moon is breaking through her hair

Megálltunk egy nagy kétemeletes ház előtt, ő kipattant, majd kinyitotta előttem az ajtót és én is kiszálltam. Beléptünk a házba. A házába. Letisztult, modern külső, ugyanilyen belsőt rejtett. Egyetlen személyes tárgyat nem láttam az egész lakásban. Még csak egy One Direction-ra utaló dolog sem volt elszórva. Katonás rend volt mindenhol; talán, mert sok időt nem töltött még ott. Körbevezetett a földszinten. Minden olyan egyszerű volt, olyan jellegtelen. Hiába volt bent minden, nagy tévék, mindenféle elektronikai berendezés, méregdrága holmik, valahogy olyan üres volt az egész.

- Szép ház- jegyeztem meg, mikor leültünk a konyhába. Kávét készített.

- Annyira azért nem- mosolyodott el.

- Hogy érted?- értetlenkedtem.

- Láttam hogy néztél körbe. Idegen, tudom- biccentett majd letett elém egy csészét, ami tele volt a barna löttyel, amit már évek óta nagy előszeretettel iszok- Mi történt? -kezdett el megint fürkészni, olyan aggódó stílusban. Mélyen a szemembe nézett, amitől kirázott a hideg- Fázol? Becsukjam az ablakot?

- Nem, jól vagyok- mosolyodtam el halványan- Ki hitte volna, hogy a nagy Harry Styles ennyire gondoskodó?- kuncogtam, ő pedig lesütötte a szemét- Rosszat mondtam? Mondjam, hogy Hazza Styles?- nem bírtam ki, hogy ne hozzam fel megint.

- Miért csinálod ezt?- csattant fel. Smaragdzöld szeme hirtelen elsötétült és csak dühöt tudtam leolvasni belőle.

- Harold- szóltam rá.

- Ne- csitított- Ne szólalj meg.

Kirontott a konyhából. Hallottam, hogy valami csörömpölt, ezért kötelességemnek éreztem, hogy utána menjek. Egy vázát tört össze, a földön a szilánkok szétterültek, de csak pár másodperccel vettem észre, hogy a bal keze csupa vér. Odafutottam mellé, már amennyire tudtam az üvegszilánkok miatt.

- Hol van a kötszer?- kiabáltam.

- A fürdőben- motyogta maga elé.

- Ülj le a nappaliba- utasítottam én pedig elrohantam a fürdőbe, amit könnyen megtaláltam, mert megjegyeztem amikor körbevezetett. A szekrényben nem is kellett sokáig keresgélnem, szinte egyből a kezem közé akadt. Siettem vissza a nappaliba, ahol maga elé meredt a vérző kezével nem is törődve. Levágtam magam mellé. Kiszedtem a tenyeréből kiálló szilánkokat és lefertőtlenítettem a sebet, majd óvatosan bekötöttem. Csak néha szisszent fel, de mindvégig magamon éreztem a tekintetét. Mikor végeztem óvatosan megsimogattam a tenyerét és adtam rá egy puszit.

- Gyógypuszi- mosolyodtam el kislányosan.

- Igazából itt is fáj- vágott szenvedő fejet és az arcára mutatott. Kuncogtam majd odahajoltam hozzá és lassan adtam neki egy puszit. Nem húztam el a  fejem, nagyon közel voltunk egymáshoz. Éreztem arcszeszének illatát, ami tökéletesen Harry-s volt.

- Ne haragudj- suttogtam a könnyeimmel küszködve.

- Te ne haragudj rám- mély rekedtes hangja bejárta az egész szobát. Megsimította az arcomat és közelebb hajolt. Már csak pár centire volt egymástól az ajkunk. Lélegzet visszafojtva vártam a következő pillanatot, hogy végre érezzem a tökéletes ívű ajkai ízét, azonban ez elmaradt, mert megcsörrent a telefonja, amitől összerezzentem és elhúzódtam tőle. Komótosan felvette és beleszólt.

- Igen, anyu?; A házamba; Itt van velem; Minden oké; Nem tudtunk elaludni és gondoltam megmutatom neki; Jól van; Van kaja; Nem tudom; Oké; Oké; Én is; Puszi, szia- köszönt el és letette.

- Anyuék aggódnak értünk- közölte, mire csak megrántottam a vállam.

- Nem akarok hazamenni- mondtam határozottan.

- Felmenjünk?- kérdezte, mire bólintottam egyet és már fel is vezetett a szobába.

12 || We only wanna have a laugh

Eltelt egy hét és a helyzet nem sokban változott. Anyám már képes lehívni kajálni, de azonkívül ugyanúgy nem szól hozzám. Joey többször hívott magával át Harry-hez, vagy mozizni velük meg egy-két más haverral, én azonban nem akartam kimozdulni. Diana nem nagyon szándékozott hívni, csak egyszer a hétvégén. Akkor sem beszéltünk semmi érdekesről. David, a főnököm hívott, hogy még egy hétig elhúzódik a kiruccanásuk, így a héten sem dolgozok, aminek tiszta szívemből örülök, mert addig van időm kitalálni, hogy mi is lesz. Ugyanis találtam valamit, amit még senkivel sem osztottam meg, de hatással lehet az életemre. Éppen a Holmes Chapel-i kéthetente megjelenő újságot lapozgattam amikor megakadt a szemem egy hirdetésen. A Dan’s Pub-ba keresnek énekest, aki szívesen elszórakoztatja a közönséget péntek esténként.

Ez egy jel.

De nem tudom, hogy mit csináljak. Ismerem a Dan’s-t, mert régebben volt, hogy kicsit beültünk oda a barátaimmal, de nem tudom, hogy felkeressem-e őt. Muszáj lenne valakivel beszélnem erről, de anyával biztos, hogy nem beszélek erről, Diana pedig most megváltozott. A bátyám pedig tuti azt mondaná, hogy menjek.

Mindennél jobban szeretnék énekelni, de talán ennek most van itt az ideje

Csütörtök este volt. Az ágyamban feküdtem, a hold besütött a fedetlen ablakomon keresztül. Én csak forgolódtam össze-vissza. Egyszer csak valami koppant az ablakomon. Azonnal felugrottam és odasiettem. Harry az ablakában ült, lehúzott ablakkal és a kezében néhány gemkapocs volt. Kinyitottam az ablakom, mire elvigyorodott.

- Alszol?- kérdezte.

- Most már biztos, hogy nem- nevettem.

- Akkor kimegyünk?

- Hova?

- Titok- mondta sejtelmes hangon.

- Öltözök- jelentettem be és már fordultam is volna vissza, amikor utánam szólt.

- Jó vagy így- rekedtes hangja lyukat fúrt belém. Áthatolt a csontjaimon és szétáradt a testemben.

- Meg fogok fázni- nyöszörögtem- Na két perc múlva lent vagyok.

A házunk előtt már kint ácsorgott Harry. Mikor meglátott elmosolyodott és tetőtől talpig végigmért, amibe rendesen belepirultam. Szerencsére már megtanultam gyorsan öltözni, ezért miután becsuktam az ablakot felkaptam magamra egy hosszú melegítőnadrágot és egy pulcsit. Odaléptem mellé, ő pedig egy öleléssel üdvözölt, amit viszonoztam. Mélyen beszívtam az illatát és lehunytam a szemem. Csak a pillanatnak akartam élni, annak a pillanatnak, ami már egy jó ideje elkerült. Biztonságban éreztem magam és boldog voltam. De ez is megszakadt, amikor el kellett, hogy húzódjak tőle. Sejtem mit gondolhatott rólam.

- Mehetünk?- kérdeztem és fürkésző pillantásából ítélve nagyon piros lehetett az arcom.

- Minden rendben?- aggodalommal teli hangja szinte visszhangzott bennem.

- Persze. Mi lenne?- éreztem, hogy a hangom mellett a térdem is remeg.

- Remegsz, vörös az arcod és úgy kapaszkodtál belém mintha- itt abbahagyta és lesütötte a szemét.

Mintha? Mintha mi? Miért nem mondja ki? És egyáltalán mit akarna mondani? És nekem mi a francért kellett így megölelnem őt? Mintha. Mintha. Ó te jó ég.

- Jól vagyok- erőltettem magamra egy mosolyt- Indulunk?

Óvatosan megfogta a kezem és összekulcsolta ujjainkat majd tett egy bizonytalan lépést a garázsuk felé és kinyitotta az kaput egy kulccsal. A szemem előtt egy hatalmas, gyönyörű, fekete Range Rover volt. Kinyitotta az anyósülést és biccentett.

- Nem is tudtam, hogy itt is van kocsid.

- Ezt a házamból hoztam ide pár napja- mondta.

- A házadból?

- Igen, az itteni házamból- közölte, én pedig elámultam. Az itteni házából.