30 || Don't let me go

- Szia Anthony- köszöntöttem a kocsiból kiszálló pimasz mosolyú fiút, vagy igazából férfit, de a mosolya egy örök kisfiúra emlékeztet leginkább. Alaposan végigmért és a vigyora még szélesebb lett. Egy egyszerű világoskék színű magasderekú farmert párosítottam a kedvenc babarózsaszínű blúzommal. Kiegészítőnek pedig az ezüst papírrepülős nyakláncot tettem fel.

- Gyönyörű vagy- mondta hosszas várakozás után Anthony.

- Köszönöm- kuncogtam megilletődötten, majd észrevettem, hogy az arca kissé lesápad és mögém néz. Abban a pillanatban amikor megfordultam volna megszólalt mögöttem az a mély és karcos hang, amitől, mint mindig akkor is megremegtek a lábaim. Nekem pedig elment a kedvem ettől az egész randizós dologtól.

A (majdnem) három nap alatt alaposan átgondoltam a dolgokat és lehetséges, hogy más lányok nem is akadtak volna fenn azon, amit Harry mondott ott a konyhában, de nekem valahogy túlságosan is sértette az önbecsülésemet, talán még a múltbéli sérelmeim miatt is. Már nem tudom, hogy pontosan mi is futott át akkor az agyamon csak egyszerűen sok volt nekem az a nap, vagy az a hét, esetleg az az időszak, amióta hazajött Harry. Igen, leginkább az utolsó opció.

- Sziasztok- ezt mondta az a bizonyos hang mögöttem, nekem pedig hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy el ne rohanjak sírva. Egy mély levegővétel után megfordultam és szembe találtam magam Harry életnagyságú, piszok jól kinéző alakjával.

Egyszerűen soha nem értettem, hogy neki tényleg ennyire jó a stílusa. Most is az elmaradhatatlan, ikonikus, fekete farmerját viselte egy szürke színű pulcsijával és a nyakában pedig ott lógott egy lánc, amit mikor észrevettem lesütöttem a szemeim és azok automatikusan is megteltek könnyel. A kezem pedig önkéntelenül fellendült az enyémhez és közrezárta azt.

Tudtam, hogy megvan neki, hogyan is ne tudtam volna, amikor a médiából is a története és az utánzatai folytak. Na meg az, hogy kiknek adta kölcsön, ugyebár. De az, hogy előttem is viselte feltépte a régen összeforrt, vagy inkább beragtapaszozott sebeimet. Erre azonban nem voltam felkészülve, így ki is csordul az első könnycsepp, amit talán még időben el tudtam morzsolni. Talán. Az a baj, hogy Harry mégis észrevehette, mert óvatosan közelebb lépett hozzám, annyira, hogy észrevétlenül meg tudja simítani a kezem, miközben ő Anthony-val beszélgetett valamiről. Az érintésétől még jobban összehúzódott a gyomrom és még szaporábban kezdtem el venni a levegőt.

- Hát akkor jó szórakozást- indult el a házuk felé Harry, miután kiveséztek Anthony-val egy témát. Amiről fogalmam sem volt, mert az elmúlt öt percben éppen az ájulás szélén álltam. Az viszont, hogy Harry csak úgy otthagyott minket eléggé aggasztó volt számomra.

Ennyire hamar tovább is lépett volna?

Így mondhatni két tűz közé szorultam. Az egyik felén Harry állt, aki még közel volt annyira, hogy utána mehettem volna, választva vele a kettős érzéseket és a bizonytalanságot, de mégis életem legnagyobb szerelmével.

A másik felén pedig ott volt Anthony, akit bár alig ismertem és nem is éreztem iránta semmi pluszt, elígérkeztem már neki és bármennyire is fájt, de akkor ott úgy éreztem, hogy le kell mondanom Harry-ről és a közös jövőnkről. Merthogy nekünk nincs olyanunk, nem volt és nem is lesz soha. Az, hogy egyszer valaha én és Harry együtt élhettünk volna olyan távolinak, bizonytalannak és hihetetlennek tűnt, hogy úgy éreztem nem dédelgethetem tovább gyermeki álmaimat. Akkor, ott képes lettem volna őt kitörölni mindenhonnan, de leginkább a szívemből. És ez a gondolat belül felemésztett.

29 || I’m trying to be okay

Az persze, hogy azon a bizonyos szombat estén mindent elterveztem, mindössze egy perc alatt dőlt össze. Ugyanis a korábbiakhoz képest anyu egyáltalán nem engedte, hogy magamba forduljak. Még aznap este, miután Anne-ék hazamentek, ő feljött hozzám és megkérdezte, hogy mi történt. Természetesen ők már mindent tudtak a veszekedésnek nem minősülő dologról, ami kettőnk között történt Harry-vel, de anyu kedves volt és meghallgatta az én verziómat is.

- És azt mondta, hogy menni akar és, hogy már meg vagyok hódítva- szipogtam- Anyu, lehet, hogy igaz, mert szerelmes vagyok, de akkor is. Ennyire feltűnő? És azt mondta, hogy menne. Nem is akar tőlem semmi komolyat.

- Figyelj kincsem- anyu kisimított az arcomból egy könnytől áztatott hajtincset- Lehet, hogy ezt csak Joey miatt mondta. Joey is ki van akadva, megjegyzem jogosan, mivel ő a legjobb barátja, te pedig a húga vagy. Neki is ugyanolyan nehéz, hidd el. És szerelmes vagy belé? Tényleg?

- Mi?- hőköltem meg- Nem.

- Pedig azt mondtad- anyu idegesítően sejtelmesen vigyorgott rám.

- Nem, biztos, hogy nem- bizonygattam- Ilyet sohasem mondanék.

- Rendben, de figyelj most átmegyek Joey-hoz is, mert ő is rosszul érzi magát. Holnap elmegyünk vásárolni, jó? Veszünk néhány új csinos ruhát- adott egy puszit az arcomra és az ajtóhoz lépett.

- Anyu- szóltam utána, mire megfordult- Köszönöm.

- Nincs mit édesem, aludj.

Tehát ezzel kezdődött az egész majdnem egyheti őrület. Merthogy a vasárnapi shoppingolás anyuval csak az eleje volt. Éppen az egyik boltban nézelődtünk amikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt, de felvettem.

- Szia Ann- köszönt a titkos idegen, akinek fel sem tudtam ismerni először a hangját- Anthony vagyok. Tudod az apám Dan.

- Szia Anthony- mosolyodtam el- Mi újság?

- Semmi különös- a hangja kellemes volt, bár éreztem benne egy kis feszültséget és izgatottságot- Aputól tudtam meg a számod, és gondoltam felhívlak, hogy gratuláljak a tegnap estéhez. Már tegnap akartam, csak nagyon elrohantál. Szóval király voltál.

A tegnap szó után ezernyi összekuszált gondolat és érzelem szakadt fel bennem, amiket anyu a folytonos csacsogásával és figyelmével éppen, hogy le tudott szorítani.

- Köszönöm- megilletődötten fogadtam ezt az egészet.

- Arra gondoltam, hogy esetleg találkozhatnánk valamikor a héten, ha éppen ráérsz. Mondjuk kedd? Kedd este jó lesz neked?

- Igen, persze. Kedden este ráérek.

- Okés, akkor majd elküldöd sms-ben a címed én pedig odamegyek 6-ra, jó?

- Persze, de a címem már nem tudtad elkérni Dan-től?- kuncogtam.

- De, de gondoltam megkérdezem így, hogy ne tűnjek túl furának- nevetett.

- Rendben, akkor sms-be küldöm a címem. Kedd, 6 óra, a házam előtt. Majd találkozunk, szia.

- Várj, meg sem kérdezed, hogy hova viszlek?

- Bízom benned, hogy nem bérgyilkos vagy, így nem félek. Legyen meglepetés- mondtam, elköszöntem újra és leraktam. Anyu gyanúsan méregetett.

- Anthony és meglepetés-randi- biccentett- Mesélj el mindent- utasított játékosan. Én pedig elmeséltem neki mindent.

Hétfőn Joey-val tesós napot tartottunk, mert már rég csináltunk egész nap együtt mindent. Bezárkóztunk Joey szobájába tömérdek kajával és innivalóval, amit egy normális ember napokig evett volna, mi azonban elfogyasztottuk egy nap alatt. Már meg sem tudom számolni, hogy mennyi filmet néztünk meg összesen. Őszintén nagyon hiányzott, hogy egy kicsit egyedül legyek a bátyámmal egy drámamentes övezetben, Harry és a szüleink nélkül. A szombati esetről nem esett szó, efölött szemet hunytunk, aminek örülök, de minket ismerve a bomba előbb vagy utóbb úgyis robbanni fog, már csak azt kell megtudnom, hogy mikor és arra az időre inkább elzárkóznék.

De egyelőre minden oké volt a párosunkkal.

A keddi napom első részében semmi különlegeset nem csináltam, csak kertészkedtem, mert az utóbbi egy-két hétben elhanyagoltam az udvarunkat, ami nem mellesleg meg is látszott, de rendesen kicsinosítottam.

A hat órához közeledve azonban úrrá lett rajtam a pánik, mert hogy fogalmam sem volt, hogy mégis mit akarok. Már pedig, ha valaki randira készül tisztában kéne lennie pár dologgal, főleg azzal kapcsolatban, hogy mit akar ő maga. Én azonban nem tudtam és csak úgy naivan fejest ugrottam ebbe a medencébe, ami túl mélynek bizonyult és én majdnem belefulladtam.

28 || I'm gonna get you

A szobámba felérve vigyorogva ugrottam azonnal az ágyamra és hosszú percekig csak feküdtem ott a plafont bámulva és kuncogva. Azt hiszem, hogy lassan kezd minden összeállni körülöttem.

Felvettek és énekelni fogok, így már nem kell a Mandeville-ben dolgoznom, aminek külön örülök, mert hiába szerettem odajárni. Azért annyira nem volt jó ott nekem. Mármint jó fej főnökeim voltak, kijöttem a vendégekkel, de az nem az én világom volt.

Aztán most a Harry-s dolog is rendeződni látszik. Nagyon örültem amikor megláttam őt a színpadon.

Az pedig, hogy a szüleink szó nélkül elengedtek minket, elég furcsa volt, de boldog vagyok miatta, hogy megbíznak bennem. Anyuék válása sem okoz már akkora gondot, azóta sokszor átgondoltam a történteket és talán jobb is ez így. Nem mondom, hogy nem fog apu hiányozni és az, hogy elvesz egy másik nőt több, mint megdöbbentő, de ha így boldogok lesznek, akkor nem állhatok az útjukba. És apát, így is, úgy is keveset láthatom, szóval ezzel sincs akkora baj.

Ami aggaszt az Joey. Mert egyrészt nagyon kiakadt amikor Harry megfogta a kezem, amin még meg sem lepődök, elvégre én a húga vagyok, Harry pedig a legjobb barátja. Akivel hamarosan elköltözik.

Ó te jó ég! Ha Harry is és Joey is elköltözik akkor ki marad nekem?

Jó valószínűleg én is elmegyek Londonba, de akkor is. És ha ők kitalálják, hogy már tavasszal mennek, akkor mi lesz velem? És működni fog egyáltalán ez a távkapcsolat Harry-vel? Akar ő egyáltalán valamit velem? Mármint biztos, hogy ezért jött most ide, nem?

A fejemben lévő gondolatmenetet muszáj volt valahogy megállítanom, ezért felkaptam egy nagyobb méretű táskát és belepakoltam néhány fontosnak vélt dolgot.

- Ahj Hazza- sóhajtott Joey a konyhában. Már összekészültem éppen a lépcsőn értem le, amikor meghallottam, hogy a fiúk még mindig beszélnek. Nem akartam közbeszólni, ezért leültem a lépcső alján és vártam. Meg persze meghallottam néhány beszélgetésfoszlányt is.

- Ajánlom, hogy ne bántsd meg. Annyira naiv- mondta Joey.

- Eszem ágában sincs- ez Harry volt.

- Jó. Akkor menj, mindegy.

- Ne csináld már Jo. Egy nő miatt ne veszekedjünk.

- De ez a nő, a húgom. Nem tudnál róla lemondani?

- Lemondani? Mintha csak azt kérdeznéd meg, hogy kérek-e egy pohár vizet, vagy sem.

- Sajnálom, de már ezért sem akartam, hogy régen összejöjjetek. Mert én ezt nem akarom. Most mi lesz Los Angeles-szel?

- Nem tudom, haver. Menni akarok.

- És akkor mi lesz… Mindegy. Menj, Hazza. Hódítsd meg a húgomat.

- Ó, őt már nem kell- nevetett- Már meg van hódítva.

- Ja igaz is- kuncogott Joey.

Szóval már meg vagyok hódítva, igaz?

És még így is menni akar?

- Te mégis mióta ülsz itt?- kérdezte Harry kizökkentve a mérgelődésemből.

- Nem tudom- suttogtam elkerekedett szemekkel és könnyes szemmel.

- Mennyit hallottál?- kérdezte nyugodt hangon. Bennem pedig akkor tudatosult, hogy mi is történt.

- Eleget- pattantam fel és visszarohantam a szobámba. Jó hangosan becsaptam az ajtómat és lerogytam a földre. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon.

- Ann- az ajtó túloldalán Harry kétségbeesett hangját hallottam, aki már lassan öt perce könyörgött nekem- Beszéljük meg!

Bármilyen figyelmeztetés nélkül, csak dühhel vezérelve kivágtam az ajtót és megálltam Harold előtt mellkasom előtt összefont karokkal.

- Mondd, Harold. Mondd, hogy mit beszéljünk meg.

- Hát ezt az egészet. Min akadtál ki?- smaragdzöld szemeit össze-vissza kapkodta és idegesen rágta a szája szélét.

- Hogy mégis min akadtam ki? Azon, hogy így beszéltél rólam. Igen, Harold. Lehet, hogy hisztisnek tűnök, de nem érdekel, mert megbántottál. Rosszul esett az, amit mondtál rólam Joe-nak. És LA...

- Csak vicceltem.

- Nem volt vicces. Most menj el- a hangom ijesztően nyugodt volt, nyoma sem maradt az előbbi feldúltságból.

- De, Ann, kérlek- betette a lábát, hogy még csak véletlenül se tudjam becsukni az ajtót.

- Vedd el onnan a lábad, kérlek.

Harry egy szó nélkül elvette a jobb lábát, én pedig becsuktam az ajtómat.

És egy darabig ki sem nyitom- gondoltam.

27 || I realized you were missing

A dal véget ért, a fények elhalványultak, de a tekintetünk nem szakadt el egymástól. Le kellett volna sétálnom a színpadról, de nem tudtam megmozdulni. Lábaim ólomként ragaszkodtak a talajhoz. Egy bizonytalan lépést tett felém, én pedig leugrottam a dobogóról és a karjaiba vetettem magam. Először egy kicsit megilletődve karolt át, majd szorosan magához húzott. Percekig álltunk és öleltük egymást. Félénken felnéztem rá.

- Hiányoztál- búgta mély, rekedtes hangján, amitől automatikusan kirázott a hideg.

- Te is- mondtam és még közelebb hajoltam hozzá. Már ajkaink majdnem súrolták egymást, amikor egy köhögés szakított félbe. A bátyám volt az. Rosszallóan, de mégis mosolyogva nézett ránk.

- Nagyon cukik voltatok, de már kezdett unalmassá válni- nevetett én pedig Harry vállára hajtottam a fejem, aki még morgott egy pár sort. Közben megérkezett Dan is, aki beinvitált az irodába.

- Nagyon jó voltál, Ann- biccentett elismerően- Imádtak téged.

Nagyon jól esett, hogy megdicsért. Utána még megbeszéltünk néhány fontos dolgot és végül aláírtam a szerződést, természetesen csak miután két mentorom, Harry és Joey átvizsgálták. Egy bólintással jelezték, hogy áldásukat adják rá, majd lefirkantottam a nevem. Vigyorogva szorongattam meg őket.

- Most már mehetünk?- kérdezte Joey.

- Persze- kuncogtunk Harry-vel Joey türelmetlenségén.

- És most? Megünnepeljük valahol?

- Nincs kedvem ünnepelni- húztam a szám.

- Én pedig már amúgy is terveztem valamit az estére- közölte Harry és megszorította a kezem. Joey szúrós szemmel nézte az összekulcsolt ujjainkat.

- De előtte haza kell mennünk- jelentette be, ellentmondást nem tűrő hangon.

Először hozzánk mentünk be, és szerencsére (vagy éppen balszerencsére) ott ültek anyuék is, meg Anne-ék is, úgy, mint egy nagy boldog család.

Kár, hogy nem vagyunk boldogok, meg egy család sem.

A kanapén terpeszkedtek és valami filmet néztek, azonban az érkezésünkre felkapták a fejüket.

- Harold?- kiáltott fel idegesen, de mégis megnyugodva Anne- Ó kisfiam.

Odajöttek az öregek hozzánk és végigmértek minket. Szinte mindenki szeme megakadt a kezemen és Harry kezén.

- Hajrá srácok- csapta vállon Joey Harry-t nevetve, majd odaoldalazott anyuékhoz.

- Megmagyarázná valaki, hogy mi folyik itt?- idegeskedett anyu.

- Örömmel- húztam ki magam- Valamit el kell mondanom nektek. Felmondok a Mandeville-nél.

- De miért?- szólt közbe azonnal anyu felháborodottan.

- Végigmondhatom? -nevettem erőltetetten- Nos, új munkahelyem van a Dan’ Pub-ba. Ma volt az első munkanapom. Ott voltunk.

- Mégis mit csinálsz ott?- kérdezte szemrehányóan apu- Várj, Dan-nél?- elkerekedett szemekkel nézett- Csak nem?

- De még mennyire. Énekelek- büszkén kihúztam magam. Harry bíztatóan megszorította a kezem.

- Nahát- mosolyodott el anyu- Igazán?

- Igazán- biccentettem.

- Gratulálok- odajött és megölelt.

- Hogy mi?- értetlenkedtem- Nem is haragszol?

- Kincsem. Ez a te döntésed. És én támogatlak. Ha énekelni akarsz, hát énekelj. Nem állok az utadba. Azt hittem valami durva dolgot műveltetek- nézett szúrósan Harry-re- Na és veletek mi van?- kérdezte, aztán újra megenyhült az arca. Ajkaimat harapdálva néztem Harry-re, akinek a szemében vívódás tükröződött. Ezt nem tudtam hova tenni, ezért még jobban el kezdett remegni a kezem.

- Az igazság az, hogy szeretném Ann-t elvinni egy kicsit. Egy éjszakára. Hozzám- tette hozzá, mire egy kicsit megakadtam. Mármint hozzá. A szüleink remélem azért majd elengednek minket. Végül is már 22 évesek vagyunk.

Legnagyobb meglepetésemre anyuék is és Anne-ék is mosolyogva bólintottak. Egyedül Joey méregetett minket dühösen. Ez nem csak nekem tűnhetett fel, mert Harry megszólalt a kínos csendben.

- Ann, akkor menj fel. Készíts össze néhány cuccot- mosolygott. Az ősök visszatelepedtek a nappaliba- Én meg megyek Joey-val beszélgetni- suttogta a fülemben- A konyhában leszünk.

26 || I wanna be with you

- Sziasztok! Ann Smith vagyok- mosolyogtam- és énekelni szeretnék. Nem csak most, hanem úgy általában. Ez az álmom, már kisgyerekkorom óta. És az álmainkért tenni kell, ezért vagyok itt. Szóval tegyetek ti is az álmaitokért, mert azok soha nem fognak az öletekbe hullani. Ebben a teremben biztos más is van rajtam kívül, aki azt hiszi, hogy az álma elérhetetlen, megvalósíthatatlan. Ne tegyétek fel a kezeteket, csak hallgassatok meg. Bármit megtehetsz, ha igazán elhatározod magad! Ha lusta vagy, akkor elbuksz. De ha tényleg elhatározod és megküzdesz érte, akkor bármit elérhetsz- a monológomat befejezve oldalra pillantottam, Anthony-re és biccentettem egy aprót.

Elindította a Wildest Dreams című Taylor Swift számot. Én pedig énekeltem. Páran énekeltél velem, voltak akik ringatóztak rá. Semmi sztárallűr nem volt a dalban. Csak elénekeltem. A dal végén nagy tapsot kaptam, amitől visszhangzott a terem. Tekintetemmel Joey-t kerestem, aki feltartotta a hüvelykujját. Szinte mellette ott állt Dan is, aki hevesen bólogatott.

- Jó hangotok van- pillantottam az első sorokban ülőkre, mivel leginkább az ő hangjukat hallottam csak. Az egyik lány somolyogva lehajtotta fejét. Fiatalabb volt nálam pár évvel- Ezt majd még később kamatoztatjuk, okés?- kacsintottam rá kuncogva- Na de mi lenne, ha most inkább egy pörgősebb szám következne? Mit szóltok hozzá?- a közönség egyöntetűen igen-ezett.

Zara Larsson Lush Life-ja lett a következő dal, amit elénekeltem. Nagyon tetszett a vendégeknek, mert többen énekelték, sőt néhányan még fel is álltak táncolni. A következőkben egyre jobb lett a hangulat. Beszélgettünk is és az egyik lány feljött a színpadra velem énekelni. Elég jó hangja volt, meg kell hagyni, a szégyenlős lány barátnője volt. Annyira jól eltelt az idő, hogy észre sem vettem, amikor Dan odajött a színpadhoz és szólt, hogy lassan már tarthatnánk egy szünetet. Persze akkor sem volt megállás. Egyre többen jöttek oda gratulálni. Nagyon jól estek a kedves szavak. Az est második fele még hamarabb eltelt, mint az első. Együtt énekeltünk. Körbement mikrofon az egész termen. Nagyon jó volt és szerencsére a többség jókedvűen fogadta a közös éneklést. Anthony jelzett, hogy az utolsó dal fog következni.

- Köszönöm, hogy itt voltatok. Remélem, hogy jól éreztétek magatokat, de még nem kell menni, ugyanis még csak most kezdődik az igazi party. Jövő héten szombaton újra itt leszek- Dan-re pillantottam, aki egy biccentéssel jelezte, hogy örülne neki- Köszönöm. Jó szórakozást! Viszont még van egy utolsó dalra időnk. Ezt a számot azért szerettem volna elénekelni, mert szerintem egyrészt egy nagy kedvencem, másrészt pedig egy olyan emberre emlékeztet, aki sokat jelent nekem. Talán többet, mint kellene, de én tényleg tiszta szívemből szeretem őt.

Anthony elindította a dalt.

Shut the door

Turn the light off

I wanna be with you

I wanna feel your love

I wanna lay beside you

I cannot hide this

Even though I try

És akkor megtaláltam egy szempárt, aminek hatására lesokkolódtam. Próbáltam javítani a kis hibán és folytatni, de alig ment. A zöld szempár reménykedve nézett rám. A zöld szempár elrabolt és nem engedett.

25 || Point of no return

A délelőtt gyorsan elment. A szüleim nem értették, hogy miért vagyunk annyira nagyon bezsongva Joey-val, de nem is szóltuk el magunkat.

Hála Istennek. Már csak az kellett volna.

Felvettem egy fekete farmernadrágot és egy mintás blúzt. Semmi extra. Csak én voltam. Nem akartam nagyon kiöltözni, mert az nem természetes nálam. Szinte soha nem szoktam szoknyát venni, csak néha, viszont a farmer-tornacipő kombó 100%-ig én vagyok.

- Indulhatunk?- kukkantott be az ajtómon Joey mosolyogva. Bólintottam egyet izgatottságtól csillogó szemekkel. Anyuéknak azt mondtuk, hogy tesós estét tartunk. El is hitték, na nem mintha nagyon érdekelte volna őket, hogy mit csinálunk. Még mindig haragudtunk rájuk és valamiért ők is ránk.

A Dan’s Pub- hoz közeledve úrrá lett rajtam a pánik.

- Mi van, ha elrontom? Ha rosszul énekelek? Ha elfelejtem a szöveget?- nyaggattam Joey-t, aki eddig hősiesen hárította a felmerülő kétségeimet.

- Ann- állt meg az úton- hidd el, hogy jó leszel. Felmész és megcsinálod. Nem fogod se elrontani, se elfelejteni, mert már annyiszor énekeltél. Bízom benned, te is bízz magadban.

A szavai megnyugtatóan hatottak a lelkemre aztán egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim.

Mi lenne, ha Harry-vel jönnék? Ha ő támogatna? Ha ő fogná a kezem? Ha őt ölelném? Vajon mit csinál most? Gondol arra, hogy most éppen fellépésem lesz? És hogy ígért valamit? Úgy tűnik az ígéreteket mások csak szórják és bele sem gondolnak a következményekbe. Ha most itt lenne mit mondana? Ő viszont lehet, hogy épp Diana-val enyeleg és még csak nem is kalandoztak el a gondolatai irányomba. Talán már el is felejtett és csak a kék folt emlékezteti őt arra, hogy egyszer ismert egy Ann nevű szomszédlányt.

Amikor beértünk a pub-ba csak pár embert láttunk lézengeni. Még vártak a társaságaikra, vagy még oda sem értek. Dan a pultnál állt és telefonált, azonban amikor észrevett engem felcsillant a szeme és eltette a készüléket.

- Sziasztok- köszöntött minket és kezet fogott Joey-val- A pendrive-ot odaadnád a technikusunknak. Ő a fiam, Anthony- mutatott egy a kis dobogó mellett lévő asztalnál ülő srácra, akinek rövid, szőke haja rendezetlenül meredt az ég felé. Kék tekintete nagyon elfoglaltnak tűnt, az előtte lévő laptopot szuggerálta. Elindultam felé. Joey ott maradt beszélgetni Dan-nel.

- Szia. Anthony, ugye?- mosolyogtam és kezet fogtunk.

- Te fogsz énekelni, nem? Ann, igaz?- viszonozta a kedvességemet.

- Igen- átnyújtottam a pendrive-ot- Itt a pendrive és rajta a zene alapok, de hoztam gitárt is. Meg látom van zongora is. Zongorázni nem biztos, hogy fogok, de a gitárommal majd szeretném egy-két dalnál kísérni magam.

- Rendben. Majd jelezz, ha indíthatom a következő számot- kuncogott- Próbáljunk egyet, oké?

Felléptem a dobogóra, ő pedig követett. A mikrofon állványt próbálta igazítani, de nagyon remegett a keze, ezért majdnem eldőlt az állvány.

- Bocsi- nevettem, majd megigazítottam az állványt és beállítottam. Visszaült az asztalhoz és elindított találomra egy zenét. Halsey New Americana-ja indult el, amit imádok. Elkezdtem énekelni. Először kissé remegős hangon, majd egyre tisztábban. Miután befejeztem akkora tapsvihart kaptam, mintha teltházas koncertet adtam volna. Lassan megtelt a nézőtér. Joey a pultnál foglalt helyet, én pedig beszélgettem azokkal, akik odajöttek hozzám.

Aztán 6-ot ütött az óra. Dan felkonferált. Mindenki várakozva nézett a színpad felé. A gyomrom fel-le liftezett. A szívem a torkomban dobogott. És fellléptem a dobogóra. Elvettem a mikrofont és beleszóltam.

24 || I want you here with me

Joey felrohant a szobájába én pedig nem bírtam az ősökkel tovább egy légtérbe maradni, ezért mentem utána. Óvatosan remegő kezekkel kopogtam be az ajtaján. Mivel nem kaptam választ, ezért benyitottam. Az ágyán feküdt és a plafont nézte.

- Rosszul reagáltam. Sajnálom- mondtam.

- Semmi baj, csak- a szemében megbánás és bűntudat csillogott- van valami, amit még nem mondtam el.

- Hát akkor hajrá. Ez a mai nap ilyen őszinte kirohanásokkal teli- mosolyogtam hamiskásan.

- Harry-vel megyek- jelentette ki- Los Angeles-be.

- Ó te jó ég- a fejemhez kaptam és lerogytam a földre.

- Sajnálom. Figyelj. Megbeszéltük, amikor visszajött. Nem tudom még mikor megyünk, de lehet, hogy hamarabb, mint gondolnád.

- Te beszéltél vele azóta?- kerekedett el a szemem.

- Igen. Nemsokára visszajön, csak- szünetet tartott- kellett neki egy kis idő.

- Nélkülem- fejeztem be a gondolatát. Nem mondta ki, de tudtuk mindannyian, hogy erről van szó.

- Remélem majd meg tudjátok beszélni.

- Nem hiszem- nevettem fel erőtlenül- Elmegy csak most mész vele te is. Ehhez ért.

- Ne mondd ezt. Tudod, hogy mindig itt leszek neked.

- Persze- ingattam a fejem és odabújtam mellé.

Hiába tudtuk mindketten, hogy ez nem igaz, akkor jól esett azt gondolni, hogy ketten a világ ellen, jó párosítás vagyunk.

- Eljössz velem holnap?- kérdeztem Joey-tól. Természetesen beavattam őt a holnapi fellépésbe.

- Az első sorban fogok neked csápolni- nevetett.

- Azért ne túlozd el, légyszi- nevettem vele együtt.

Nem volt mindig jó a kapcsolatom Joey-val. Amikor kicsik voltunk természetesn mi is sokat veszekedtünk és verekedtünk, de hát melyik testvérpár ne csinálta volna ugyanezt? Aztán amikor Joey felsős lett, eléggé lenézett engem, de semmi durva nem történt. Amikor már mindketten kamaszok voltunk tényleg jó volt a kapcsolatunk. Persze sok zavaró tényező volt, amiért azért húztuk egymást, meg össze-összekaptunk, de jó megvoltunk. Miután Harry elment elromlott minden. De valahogy után megint jobb lett minden. Szeretem őt, mert mindig ott volt és törődött velem.

Holnap minden megváltozik- ezzel a gondolattal aludtam el Joey, bátyám karjai között.

Reggel madárcsicsergésre és dúdolásra ébredtem. Természetesen Joey már talpon volt és pakolászott a szobájában, ami most rendkívül tiszta volt.

- Jó reggelt, álomszuszék- vigyorgott.

- Mi van már?- nyögtem álmosan, aztán mint derült égből villámcsapás beugrott.

Ma fellépés.

Ma minden megváltozik.

23 || I don’t wanna say goodbye

Az ebédlőben ültünk és hallgattuk apu beszámolóját. Szilveszter óta igenis sok idő telt el, 3 hónapja nem láttuk apát. Ez idő alatt sok minden történt, amit részletesen át kellett beszélnünk. Habár leginkább csak ő mesélt Amerikáról. Az Egyesült Államokról. Valahogy mindig felnéztem rá azért, mert ő elment oda egyedül dolgozni a családjáért. Nehéz lehetett itt hagyni ezt a sok dolgot, közte minket. De megszokta és szeret ott dolgozni. Hozott nekünk ajándékokat is. Rengeteg édességet és persze néhány ruhát, meg egyéb apróságokat.

- Valamit meg kéne beszélnünk, Frank- mondta anyu, amikor éppen nem volt semmi témánk és csak ettünk.

- Pont most?- húzta a száját apu- Még csak most értem haza.

- És akkor mégis mikor akarod nekik elmondani?- emelte fel anya a hangját, amitől megijedtem. Összekapcsoltuk a tekintetünket Joey-val. Mindketten éreztük, hogy valami komoly dologról van szó.

- Gyerekek- apu lassan megtörölte a száját és felvette a „komoly férfi vagyok” nézését, ami néha vérfagyaszóan ijesztő- Valamit meg kell beszélnünk. Én és anyátok. Elválunk.

- Mi?- kiáltottuk tökéletesen egyszerre Joeyval. A baj az volt, hogy a helyzet minden volt, csak nem tökéletes. Előttem tört össze minden. De hát minden olyan jó volt. Persze apu keveset volt itthon és egy másik kontinensen élt, de attól még úgy volt, hogy ez nem változtat semmin. Megígérték nekünk Joey-val, hogy ugyanaz a Smith család leszünk, mint előtte.

- De miért?- Joey ocsúdott fel először.

- Én- apa hangja elcsuklott- Menyasszonyom van.

- Mi?- sikítottam.

Az, hogy apa meg fog házasodni nem simán egy pofon. Ez annál sokkal több.

És semmit sem magyaráz meg. Nem hiszem el.

- Mondj már valamit- kiabáltam hisztérikusan.

- Ne hangoskodj, Ann, kérlek- szólt rám az apám, vagy kim.

Még, hogy nem hangoskodjak.

- Mióta vagy együtt vele? És mi a francért nem mondtad el hamarabb?- támadta meg Joey apát.

- Ne beszélj így az asztalnál- szólt bele anya idegesen.

- Három és fél éve.

És kész. Ott tört bennem össze minden, ami még törhető volt. Három és fél éve hazudik nekünk állandóan.

- Miért nem mondtad el nekünk? Ennyire vagyunk neked fontosak, apa?- zokogtam- Ennyire nem szeretsz minket? Anya te tudtad- anyu lesütötte a szemét- Hát persze, hogy tudtad. Ölbe tett kézzel nézted végig, hogy szétszakad a családunk. Tökéletes családom van. Köszönöm.

- Ann. Ne mondd ezt- apa hangja nyugodt volt. Őt nem rázták meg a történtek. Persze.

- Mégis mi a francért ne mondjam?

- Mert mindent megkaptál, amit csak szerettél volna. Jó szüleid voltunk. Te pedig már 22 éves vagy?

- Nahát, apuci tudod, hogy hány éves vagyok? Hűha. Igen. Voltatok. Amíg még itthon voltál. De neked el kellett menni. És megszegted az ígéreted is.

- Ann a szívnek nem lehet parancsolni.

- Mindjárt hányok- közöltem szárazon- Anyu nekd nincs valami bejelenteni valód? Joey? Esetleg?

- Ha már itt tartunk és is elköltözök- Joey a tekintetét az asztalra szegezte. Nyilván nem akart a szemünkbe nézni.

Megértem, mert anyu és apu totál kiakadt. Majdnem úgy viselkedtek, mint a normális szülők. Majdnem.

- Még gyakoroljátok- vicsorogtam rájuk- Hova? És mikor, Joey?

- Még nem tudom pontosan. Los Angelesbe.

- Mi? -visítottam. Újra. Nem hiszem el.

22 || Down to earth

Egyből Harry-ék háza felé vettük az irányt. Felkészültem a lehető legrosszabbra is, de amikor beléptem majdnem tökéletes rend fogadott. Kiabáltunk Harry-nek, de néma csend volt az egész házban. A konyhaasztalon találtam egy cetlit.

„Elmentem. Majd jövök. Falazzatok anyunak, légyszi. Köszönöm. H.”

- Csak így elment?- csapott az asztalra Joey.

- Hagyd- karoltam át és nekiálltam kiszellőztetni, meg még pakolgatni. Fél óra alatt teljesen készen lettünk a házzal. Szebb lett, mint régen.

Hazamentünk. Én bezárkóztam, Joey pedig xbox-ozott. Most az egyszer egy szót sem szóltunk a másik elfoglaltságáért.

Nem csak fizikailag, de mentálisan is bezárkóztam az elkövetkező napokban. Miután anyuék hazaértek vasárnap éjjel, szinte ki sem léptem nemhogy a házból, a szobámból sem. Felhívtam David-et is a főnökömet, hogy szabadságot kérjek erre a hétre. De már nem fogok bemenni oda dolgozni. Csak mielőtt ezt közölném az emberekkel fel kell építenem a stratégiámat. Először is, elvállalom ezt az éneklős dolgot szombatonként és mivel ezzel több pénzt szerzek havonta, mint a Mandeville-ben két hónap alatt, ezért otthagyom azt. Persze most, hogy el fogok költözni felmerülhet az, hogy jól jönne több pénz, de így is van megtakarított pénzem, plusz ugye, amit még keresni fogok. Illetve nagytakarítást tartottam a szobámban kedden és, amit már úgy véltem, hogy nem fogom használni, eladom. Úgyis májusban szoktak anyuék rendezni az utcánkban egy bolhapiacot. Előtte lehet jelentkezni és asztalt foglalni. Már háromszor csinálták ezt és a polgármester is odavan az ötletért. Ő is ki szokott jönni és nézelődik az ikerlányaival, Berta-val és Louise-val. Nagyon édes kislányok, akik előszeretettel vették meg eddig a régi játékaimat, de már ők is nagyobbak, idén töltötték a 13-at.

A héten többek között azt is elpróbáltam, hogy mégis hogyan fogom anyuéknak beadagolni az új munkámat. Illetve, ha már a munkáról van szó, összekészítettem a dallistámat is. Próbáltam régebbi és újabb, pörgősebb és lassabb zenéket is választani. Már nagyon izgulok és várom a fellépést.

Diana-t szombat óta egyszer láttam, még vasárnap átjött a Harry-ék házához és beszélt is Anne-vel meg felment az emeletre is. Összeszedett néhány ruhát és el is ment. Valószínűleg Harry küldte őt, hogy vigyen neki még cuccokat.

Lehet, hogy hozzá ment?

Mindegy. A Harry-vel kapcsolatos gondolataimat próbáltam a lehető legminimálisabbra csökkenteni, ami nem mindig volt egyszerű, mert a környezetemben élőket talán már túlságosan is csak az ő hogyléte foglalkoztatta. Emiatt pedig beleégett az agyamba és mindenféle rémtörténeteket is kitaláltam már vele kapcsolatosan.

Már március utolsó hetét tapostuk, pontosabban péntek volt. A másnapi fellépés töltötte be az agyam 95%-át, amikor meghallottam anyu hangját.

Szegény teljesen kikészült attól, hogy szinte semmit nem mondtam neki a héten és, hogy bezárkóztam.

- Rosszabb vagy, mint egy tinédzser- mérgelődött mikor egyik reggel lementem köszönni nekik, miközben Anne-vel cseverészett. Anne mindig csak nevetett ezen a megjegyzésén.

- Ann- kiabált fel- Lejönnél?

Felkaptam a mamuszom, amit a nagytakarítás által találtam meg a szekrényem legalján. Egy zsiráfos extra puha és cuki mamusz volt.

Ráérősen lecammogtam a lépcsőn, azonban amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban odarohantam hozzá és a nyakába ugrottam.

- Apu- visítottam.