2017. március 24., péntek

1. évad vége

Sziasztok!
Még mielőtt megijednétek, hogy ez egy érzelgős bejegyzés lesz, megnyugtatlak Titeket, hogy nem, hiszen csak az első évadnak lett vége, nem pedig az egész sztorinak. Egyszerűen szeretném összegezni az első részt; megadni neki egy írói utószót, hiszen mégiscsak sokat foglalkoztam vele, még akkor is, ha voltak hetek amikor a blog-világ felé sem tekintettem.
Amikor 2016. június 22-én létrehoztam a blogot és a Wattpad könyvet még nem is sejtettem, hogy ennyi embert el fog érni és, hogy majd ennyire szeretni fogom az írását. Egy fanfiction írása mindig nehézkes és egy nagyon vékony madzagon táncol az író közben, hiszen a realitás és az irrealitás között igencsak nehéz megtalálni az arany középutat.
Én mindenképpen az alapsztorinak egy reális képet szerettem volna adni. Olyat, ami tényleg megtörténhetett volna, éppen ezért az írásaimat hosszadalmas kutatómunka előzte meg. Igen, Holmes Chapel térképét kívülről fújom és képzeljétek el, hogy tényleg van egy Mandeville ott. Dan's Pubról nem találtam írásokat, de reménykedhetünk benne, hogy nyitnak egy ilyen nevű pubot.
Az első részek írása igazán egyszerűen ment, konkrétan egy hét alatt írtam meg az első tíz részt, annyira belehabarodtam a dolgokba. Ez persze nem volt akkor olyan durva, hiszen a nyári szünet miatt rengeteg szabadidő állt rendelkezésemre, amit ilyen téren próbáltam minél hasznosabban eltölteni (csak ilyen téren, mert amúgy lusta voltam, mint a dög). Aztán az ősz és az iskola beköszöntével másra is kellett volna koncentrálnom, ezért kiestem a sztoriból, amit visszagondolva hihetetlenül sajnálok, hiszen már rég kész lehetett volna az első évad.
Azonban, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem sajnálom, hogy most, márciusban jött meg a kedvem újra a History-hoz, hiszen most sokkal mélyebben benne vagyok a dolgokban és már a második évad első néhány része kész, illetve új design-t kapott mind a Wattpad könyv, mind pedig a blog.
Ha minden részt olvastatok (már pedig, ha ezt olvassátok valószínű, hogy az összes többit is) akkor feltűnhetett, hogy nem igazán írtam írói megjegyzéseket, mint ahogyan azt másoktól megszokhattátok. Ez azért volt, mert egyrészt nem szerettem volna mindig elmondani, hogy mennyire jó volt megírni az adott részt és, hogy sajnálom, hogy már megint nem volt rész két hónapig. Másrészt viszont az elejétől kezdve szerettem úgy kezelni ezt a sztorit, mintha nem is az enyém lenne. Ami részben igaz is, hiszen nem rólam szól, nem feltétlenül merítettem ihletet a saját életemből. Ez Ann sztorija és szeretném is, ha így gondolnátok mindig majd rá.
És, hogy kicsit a jövőbe is tekintsünk... Mostantól szeretnék heti egyszer részt hozni Nektek. Ez persze nem jelenti azt feltétlenül, hogy mindig be fogom tudni majd tartani. Magamat ismerve ez elég nehéz feladat lesz, de próbálkozni fogok, ezért is szeretek mindig inkább előredolgozni, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodnom. Nem szeretek kapkodni. Van egy megszokott munkatempóm és csak nagyon ritkán adok alá vagy felé. Én kinéztem magamnak a szombatot publikálási napnak, de még semmi sem biztos.
A 2. évaddal kapcsolatban pedig csak annyit, hogy teljesen más lesz, mint az első. Szerintem nagy karakterfejlődésen ment keresztül Ann. Új csavarokat és fordulatokat tartogatok a tarsolyomban, amik szerintem tetszeni fognak. Belőttem magamnak egy új mennyiséget epizódonként, ami kicsivel több, mint az eddigi, szóval számokban nem számíthattok több fejezetszámra.
Én már iszonyatosan várom és lelkes vagyok a jövővel kapcsolatban. Remélem, hogy Ti is és, hogy a következőkben is Ann-nel tartotok.
Várhattok még nemsokára egy kérdéssort, hogy kicsit jobban megismerjétek a History háttértörténetét és a munkámat. Ha van kérdésetek hozzá, akkor azt vasárnap estig tegyétek fel nekem itt kommentben.


Osszátok meg velem a gondolataitokat az első évaddal kapcsolatban!

2017. március 21., kedd

44 || You and me got a whole lot of history

Lenyomtam a kilincset és beléptem a tágas előtérbe. Nyilvánvaló volt, hogy oda menekült és féltem, hogy túl zaklatott lesz, hiszen még az ajtót is nyitva hagyta. A kanapén feküdt, de érkezésemre felkapta a fejét.
- Nyitva maradt az ajtó- mondtam és próbáltam felmérni az állapotát. Nem akartam egyből belekezdeni a dolgokba.
Felült, beletúrt a hajába, amitől levegő után kellett kapnom majd megpaskolta maga mellett az ülést. Óvatosan indultam meg felé, számat vonallá préselve, nem akartam megmukkani. Az ölébe akartam pattani és a fülébe súgni, hogy mindent megoldunk együtt, de egyszerűen nem mertem, mert nem tudtam hogyan fog reagálni.
- Nem tudom, te hogy gondolod, de mindentől eltekintve Michaelnek nem volt beleszólása a dolgokba- kezdte szépen lassan. Látszott, hogy mennyire próbálja visszafogni magát.
- Igen, tudom. Miután te eljöttél megmondtam neki ezt és elküldtem.
Kicsit megugrott a szemöldöke, valószínűleg nem erre számított, amit nem is értek. Ismerhetne már annyira, hogy tudja, hogy nem hallgatok másokra Harry-vel kapcsolatban.
- Nekem el kell mennem a forgatásra. Ezt nem hagyhatom ki- közölte.
- Tudom- bólintottam- és támogatlak. Kibírjuk- mosolyodtam el talán kicsit túlbuzgón, azonban ő nem viszonozta.
- Erről akartam veled beszélni. Hogy szerintem tartsunk egy kis szünetet… Bizonytalan időre.
Bennem megfagyott minden és csak arra próbáltam koncentrálni, hogy ne sírjam el magam túl látványosan.
- Most ez komoly?- kérdeztem és legördült egy könnycsepp, ez nem jelentett túl jót.
- Ne sírj, Ann. Most szeretnék egyedül lenni.
A megalázottság keveredett bennem azzal a mérhetetlen fájdalommal, amit csak fokozott az, hogy tehetetlen voltam. Egy pillanaton belül elfogott a semmivel össze nem téveszthető sírógörcs.
Erőtlenül indultam meg a kijárat felé, ami az egyetlen biztonságot nyújtotta jelenleg.
Hát egy jelentettem neki. Megint. Megint elhagyott egy szó vagy bármilyen magyarázat nélkül. Soha többé nem fogok vele találkozni és ezt el is fogadom. Túlságosan is feltépné a sebeimet. A jövőm kattogtam, amíg elbotorkáltam haza, a szobám rejtekébe. Egyelőre annyi volt biztos benne, hogy amint lehet én megyek Londonba és már nem is akarok visszamenni énekelni.
Ahogy mentem az utcákon minden eddigi emlékem előjött és nem engedett.


Mert nekünk, közösen már van egy történelmünk.

2017. március 19., vasárnap

43 || Now I'm falling

Az egész házban, ha nem az egész utcában megfagyott a levegő. Olyan szinten lelassult a szívverésem, hogy egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy milyen lenne, ha ez lenne a vége. Mindennek. Valójában nekem már majdnem mindegy volt. Tehát, hogy semmi extra nem történt volna, ha tovább megyek. Persze nem történt velem semmi (sajnos). Harry-re pillantottam, azonban továbbra is Mikey karjai közt álltam. Harry vészjóslóan fújtatott, a srácok már oda is álltak köré, hogy nehogy eldurvuljon a helyzet. De Harry kirántotta a karját Louis szorításából és nekiesett Mike-nak.
- Mi az, hogy te azt akarod, hogy szakítsunk?- kiabálta, miközben behúzott neki egyet, az ütés pont a szeme feletti részt találta el.
- Harold, kérlek- már sírtam, annyira megijedtem.
- Hazza, hagyd már- kiáltott idegesen Lou és hátulról lefogta Harry-t, aki még mindig Michael-nek ordibált.
- Ki vagy te, hogy megmondhasd Ann-nek, hogy mit csináljon? Egy senki vagy. Ő engem szeret és semmi közöd hozzá!
- Azok után, amit tettél vele, igenis van hozzá közöm. Mert te többször is eldobtad magadtól és akkor én ott voltam neki. Most pedig, hogy te elhúzol, én itt leszek, te nem. Én meg tudom majd őt vigasztalni, te nem.
Harry felállt, rámnézett majd kirohant a lakásból és jó hangosan bevágta maga mögött az ajtót.
- Annie- kezdte Mike, de még mielőtt folytathatta volna közbevágtam.
- Ne, most ne.
- Persze, védd őt. Nagyszerű. Olyan naiv kislány vagy. Semmit nem tudsz még az életről. Nem veszed észre, hogy sokkal többet adhatnék neked?
- Michael- szólt rá mérgesen Joey- Ez nem a te dolgod! Mégis minek kellett beleavatkoznod?
- Te nem látod? Ti nem látjátok, hogy Harry rossz hatással van Annie-re? A kis sztárocska azt hiszi, hogy bármit megtehet szegénnyel.
A lábaim ólomsúlyúak voltak. Iszonyatosan haragudtam Michaelre, amiért ilyeneket mondott Harry-ről és mert kijelentette, hogy szakítsunk. Egyáltalán nem volt joga közbeavatkozni.
- Maradj már csendben- kiabáltam rá- Elegem van abból, hogy mindenki azt hiszi, hogy tudja mi a jó nekem. Michael, egyáltalán nem tudod, hogy mit érzek és azt sem, amit Harry. És ha még egyszer beleavatkozol a dolgaimba nem állok jót magamért. Most pedig húzz el a házunkból, mert itt neked semmi keresni valód nincs már.
Joey büszkén nézett rám és megerősítve engem bólintott Michael felé, aki még megfordult utoljára és kinyitotta a száját, de Louis közbevágott. A többiek megkönnyebbülten rogytak le a kanapéra, de én folyamatosan Harry-n gondolkodtam.
- Biztos csak hazament. Menj utána- szólt Niall egy kis idő elteltével, mire erőt vettem magamon és elindultam Harry háza felé.
Remegő kezekkel álltam az ajtó előtt, féltem, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor meghallom élőben a tökéletes hangját.

De akkor ott már nem volt több választási lehetőségem, vagy le kellett zárnunk valamit; vagy tisztáznunk kellett valamit.

2017. március 16., csütörtök

42 || You’d rather leave me broken

- Ann- hajtogatta a nevem folyamatosan valaki, vagyis inkább valakik. Egyre jobban kezdtem visszatérni a… a fogalmam sincs miből. Elég sokan álltak felettem. Időközben átraktak az ágyamra és bekötötték a kezem.
- Hú, végre Annie- borult azonnal rám Niall.
- Te gyökér, megfojtod- lökte oldalba Louis- Hogy érzed magad?
- Fáj- motyogtam erőtlenül.
- Mi?- kérdezte Joe türelmetlenül, mire eszébe jutott valami, ezért kicsit visszavett a buzgóságából. Erre a kérdésre azonban nem igazán tudtam mit válaszolni.
A testem? A fejem? A kezem? A szívem?
Mindegyik fájt, de mégsem tudtam megszólalni, azonban egyre csak engem bámultak.
- Minden- nyögtem ki, mire mindenki gondterhelten rámnézett.
- Nem kéne bevinnünk a kórházba?- kérdezte Niall a többiektől.
- Be ne vigyetek- mondtam erőteljesen és Harry-re pillantottam. Azt hittem, hogy nem vette észre, de végig engem figyelt, így összenéztünk. Szeméből nem sok mindent tudtam kiolvasni. A bűntudat keveredett a sajnálattal. És ez a kombó elvette minden még megmaradt életkedvemet is.
- Mi kimegyünk, megnézünk valamit, meg hozunk neked teát, okés?- kacsintott rám Louis, majd megindultak ki a szobámból. Még egyszer Joey hátranézett, de nem mondott semmit, pedig láttam, hogy legszívesebben ömlenének belőle a szavak.
Harry szótlanul álldogált egyik lábáról a másikra, míg végül megelégeltem, hogy kilométer-hiányosan viselkedik és mondtam neki, hogy nyugodtan üljön le az ágyamra.
- Figyelj, Ann- kezdte el végre a mondandóját- Én nem akartam ezt, de el kell mennem, érted? Ez egy hatalmas lehetőség az életemben és hidd el, hogy nem fog olyan sokáig tartani, mint gondolnád. Május elején elmegyek, aztán olyan augusztus körül jövök. És közben is jöhetek egy-két napra, ha minden jól megy. Meg tudjuk oldani. Ami pedig Louis-t illeti sajnálom. Nem akartam kiakadni, de szerinted mégis mire kellett volna egyből gondolnom?
- Te komolyan kinéznéd belőlem, hogy megcsallak a legjobb barátoddal?- szóltam közbe, mert ezt nem tudtam reakció nélkül hagyni.
- Ne haragudj- sütötte le a szemét, mint egy kisfiú, aki tényleg megbánta, amit tett.
- Megbocsájtok, azonban nem felejtek- mondtam, majd a karjánál fogva magamhoz húztam és ráérősen megcsókoltam.
Persze, mi mindent kibírunk. Már csak alapból ezt a hat évet is átvészeltük. Bár Harry-nek ez is egyszerűbb volt.

- Végeztetek is?- kérdezte Niall, mire Louis hason vágta és mindenki elkezdett nevetni.
- Itt a tea- szólt közbe Michael- Aggódtam érted, Annie- szorosan magához vont, így Harry-től teljesen elrántva. Hallottam, ahogy mögöttem Harry felhördül, Mikey azonban túl erősen tartott, így erőm sem lett volna ellenkezni.
- Figyelj, amúgy is beszélni akartam veled, ez meg szinte pont jól jött- magyarázta Michael és bennem minden megfeszült.
Csak arra tudtam gondolni, hogy nehogy a Harry-vel való kapcsolatomat rontsa jobban. Mert az, hogy Michael mit akart mondani nem volt számomra titok. Nyilvánvalóan kimutatta, hogy mit gondol Harry-ről, de reméltem, hogy normális keretek között akartam tisztázni ezt vele.
- Szóval azt akarom, hogy szakítsatok- mondta Michael.
És tulajdonképpen ezzel össze is omlott bennem a remény.

41 || I'm the foolish

Reggel egy elég félreérthető pózban keltem fel. Louis még mellettem szuszogott, úgy hogy az egyik karját átvetette a hasamon. Mikor már tényleg elhatároztam, hogy felkelek, pont kinyitódott az ajtó és belépett rajta Harry kezében egy szál rózsával. A mosolya, amint meglátott minket lehervadt az arcáról és már fordult is ki a szobából.
- Harry- szóltam utána, de nem is érdekelte. Utána akartam futni, miután sikeresen beletenyereltem Louis hasába- A francba- szitkozódtam. Louis kómásan rámnézett.
- Mi van?- nyögte.
- Harry bejött és igazából fogalmam sincs, hogy mit hisz most, de tuti féltékeny- hadartam idegesen.
- Nyugi, Annie, mély levegő- mondogatta, mire fogtam és kirohantam Harry után.
- Éppen az előszobában vette a cipőjét, mire az útjába álltam és nem engedtem ki az ajtón.
- Engedj ki légyszíves- mondta nyugodt hangon, amitől eléggé megijedtem.
- Nem Harry. Most meg mi a bajod?
- Mi a bajom? Mi a bajom?- kérdezett vissza egyre ingerültebben- Komolyan Louis? Nem akkor már inkább Michael? Komolyan? Pont ő? Ezt remélem te sem gondoltad komolyan.
- Leállnál végre?- kiabáltam- Mi az, hogy Louis. Semmi, de abszolút semmi nem történt közöttünk. Csak tudod, te miután fogtad magad és be akartál verni egyet Niall-nek, ő és Mike felkísértek a szobámba, hogy kialudd ezt a hülye féltékenykedésedet. Aztán fogtam magam és gondoltam felmegyek Joey rohadt szobájába, hogy kipihenjem magam, erre Lou feljött velem és beszélgettünk. Amíg te húztad a lóbőrt. Miután rohadtul megbántottál- ordítottam a képébe- Semmi, érted, semmi?- motyogtam elhaló hangon, miközben kigördült egy könnycsepp. Harry esetlenül nézett a szemembe, miközben átnyújtotta a rózsát.
- Vidd azt a gazt, légy szíves innen Harold- közöltem szárazon.
Most persze meg sem tud szólalni…
- Mi a bajod? Mi ez a nagy féltékenységi roham?
- Csak… Félek- motyogta és lehajtotta a fejét.
- Mitől?- kérdeztem és közrefogtam az arcát, hogy a szemébe tudjak nézni. Az a baj, azokkal a smaragdzöld szemekkel, hogy csak akkor tudok belőle kiolvasni valamit, ha Harry is azt akarja. Most pedig úgy tűnt, hogy nagyon nem akarta.
- Figyelj- sóhajtott egy hatalmasat- Hamarosan el kell mennem.
- Hová? És mennyi időre? És minek?- bombáztam kérdésekkel, miközben elkerekedett szemekkel bámultam őt.
- Forgatásom lesz. Franciaországban. Május 20-ra ott kell lennem. Sajnálom- mondta majd kihasználva azt, hogy gondolkozok, fogta és kikerülve engem elhagyta a házat.
Csodálkozásomat Louis zavarta meg azzal, hogy odalépett hozzám és megölelt.
- Te tudtad?- kérdeztem csalódottan, mire nem válaszolt csak lesütötte a szemét.
- Gyere ébresszük fel a többieket és együnk valamit, aztán kitalálunk valami programot mára, jó?- mosolygott kedvesen rám Lou, és ezzel az én arcomra is mosolyt csalt.
Louis felment az emeletre, hogy összeszedje a srácokat, akik olyan másnaposan tántorogtak le, hogy csak néztem, hogy honnan szedhettek ezek tegnap (vagy már aznap- részletkérdés) annyi piát.
- Hol van Hazza?- kérdezte Joe boldogan. Persze, hogy boldog volt. Hiszen nem hallotta a veszekedésünket.
- Harry hazament egy kicsit- vágott közbe Lou készségesen, de Joey hamar levágta, hogy valami nincs rendben.
- Biztos, hogy nem ment volna haza, mert itt vannak a haverjai. Mit csináltál, Ann?- emelte fel a hangját, mire görcsbe rándult a gyomrom.
Most közöljem vele, hogy a drágalátos legjobb barátja elmegy Franciába forgatni? Vagy inkább ne mondjak semmit? Joe úgyis ki fogja belőlem szedni…
- Hmm?- Joe vádlón nézett rám, mintha csak egy kihallgatáson lettem volna.
- Joey- kezdtem halkan.
- Te csak ne Joey-zz itt nekem, bazdmeg- kiabálta- Mindig ezt csinálod. Végre minden jól alakult erre te elbasztad, mert csak magaddal foglalkozol. Már megint. Nem hiszem el, Ann. Arra nem gondolsz, hogy nem minden körülötted forog? Fú, baszki- szavai olyan mély sebet ejtettek bennem, hogy nem bírtam, ezért felrohantam a szobámba. Hallottam, ahogy még mögöttem Joey valami olyat mond, hogy persze rohanj csak, az megy neked, ebben legalább jó vagy.
Olyan erősen csaptam be az ajtómat, hogy féltem, hogy elromlott a zár, de ki kellett magamból adnom valahogy a dühömet, ezért fogtam magam és törtem-zúztam. Soha nem voltam még ennyire feszült és dühös.
Azonban egy óvatlan pillanatban, akaratlanul levertem az egyik vázámat, ami hatalmas reccsenéssel ért földet.
Erőtlenül ledőltem a kupac tetejére és semmivel sem törődve csak zokogtam, önkívületi állapotban.

Az ajtó egyszerre több helyen is csapódott, de egyikkel sem tudtam foglalkozni. Annyira felemésztett belülről valami, hogy azt hittem, hogy képes leszek meghalni abban a dologban. A szívem hevesen lüktetett és egyre nehezebben vettem a levegőt, a körülöttem lévő tárgyak elsötétültek és tompán hallottam a hangokat.

40 || I'm taken

Boldogan indultunk haza, mert már nem volt kedvünk ottmaradni, ami érdekelt, azt még a koncertem előtt megnéztük.
Amint hazaértem vigyorogva dőltem volna le a hatalmas kanapénkra, ha nem jött volna mind a 3 srác, akik előtt nem akartam. Ami lehet, hogy hülyeség, de egyszerűen a Directioner énem még mindig akkora transzban volt, hogy nevetni is alig mertem a jelenlétükben. Bármennyire is fura ezt kimondanom, de Harold Styles barátnőjeként sem olyan mindennapos, hogy a One Direction tagjai a nappalinkba telepedett le, miközben a szülők átcuccoltak Anne-ékhez. Vagyis csak anyu. Egyébként természetesen ott volt még Michael is, de ő már látott a legrosszabb napjaimon is…
Szóval én felrohantam az emeletre, hogy rendbe tegyem magam, amíg ők kiszolgálták magukat és elkezdtek inni. De úgy elég rendesen, mert mire leértem az 1D-s pólóval a kezemben úgy éreztem, hogy a dedikálásból semmi sem lesz, mert még a nevüket sem fogják tudni leírni, úgyhogy ezt a tervet nem is erőltettem, visszahelyeztem a szobámba, nehogy valami baja legyen.
- Szia Annie- karolt át Niall mire újra leértem- Annyira éhes vagyok. Nem szeretnél nekem valami szendvicset készíteni?- motyogta alig érthetően.
- Szívem, szerintem te is megtudod csinálni magadnak- nevettem.
- De te jobbat csinálsz- bizonygatta még mindig engem szorongatva.
- Neil- kiáltott rá egy karcos hang- Mit csinálsz a nőmmel?
- Semmit, csak megkértem, hogy csináljon nekem egy szenyát- tette fel a kezét védekezően Niall, mire Harry megindult felé.
- Tudom, hogy el akarod tőlem venni- suttogta Harry. A szemei egyre jobban elsötétültek.
- Harold- szóltam remegő hangon- Szívem, gyere inkább feküdjön le- mondtam, mire a háttérből Joe-ék felől hangos húúúúú-zást hallottam.
- Ne most bazdmeg- csitított Harry, mire könnybe lábadt a szemem, még soha nem beszélt így velem. Hirtelen Louis kapta fel hátulról Harry-t és megpróbálta felvonszolni a lépcsőn. Michael is átlátta a helyzetet, ők még nem ihattak annyit, ezért felpattant ő is és ment segíteni Louis-nak. Ketten többre mentek.
- Fhú, basszus- vakarta meg a fejét Niall, de még mindig nehezen beszélt- Bocs. Csinálok magamnak- jelentette be, mire elmosolyodtam halványan.
10 perc múlva meggyötörten jöttek le Michael-ék az emeletről.
- Figyelj, Ann- kezdte Louis- Hazza ha sokat iszik akkor néha elborul az agya. Holnap beszéljétek meg.
- Na persze. Ez nem mentség. Joey is ivott mégsem beszélt így a húgával- támadta Michael, mire néma csend borul közénk.
Most igazából min is kapta fel a vizet Harry? Azon, hogy Niall megölelt. Érdekes. Attól is rosszul érezte magát, hogy Michael-t megöleltem. Megértem, ha féltékenykedik, de ők a barátaim. Vagyis Michael. Niall csak… Niall csak egy fiú, aki Harry egyik legjobb barátja. Szóval nem értem. Nem fogok csak azért nem megölelni egy srácot, mert Harry-nek rosszul esik. Ha csak belegondolok abba, hogy Harry vajon hány lánnyal csókolózhatott az elmúlt évek alatt, összeszorul a torkom. Szóval egy-két ölelés nekem is jár.
- Szerintem én megyek és ledőlök. Joe a te szobádban alszok- mondtam, de Joey el volt foglalva Niall-el, mert éppen a jégkrém készletünket fosztották ki.
- Jó éjt- köszönt Michael.
Louis viszont utánam indult. Mikor felértünk, bezárta az ajtót és leült az ágyra, mellém.
- Iszonyatosan sajnálom- kezdte- Harry nevében. Tényleg undorító volt tőle ez az egész és igazából sejtésem sincs, hogy mi történt vele. Azt tudom, hogy szeret téged és, hogy félt, de ez már túlzás volt.
- Louis, jól esik, hogy törődsz velem, tényleg, de nem lehetne, hogy besötétítünk, mert még mindig nem tudok eltekinteni attól, hogy ki is vagy- nevettem, mire összeráncolta a szemöldökét és lekapcsolta a lámpát.
- Na így már jó?- nevetett.
- Várj- kezdtem komolyan- valamit kéne kezdeni a hangoddal is- vigyorogtam, majd kezdetét vette a majdnem egész éjszakán át tartó beszélgetésünk.

39 || Wanna pull an all nighter

- Köszönöm, hogy itt voltatok, de ne menjetek sehova, ugyanis már érkezik a következő fellépő. Köszönöm- integettem, miután befejeztem az utolsó dalt.
Elképesztő, hogy milyen hamar le is járt az az egy óra. És az milyen hihetetlen, hogy mennyien álltak a közönség sorai között és velem együtt énekeltek. A mosolyt az arcomról sehogyan sem lehetett volna levakarni.
A színpadról leérve sóhajtottam egy nagyot és vigyorogva megindultam az idő közben színpad mellé ért kis csapatomhoz. Ott volt anyu, Anne és Rob, na meg a négy feketébe öltözött srác, akiket természetesen elég hamar felismertem.
- Sziasztok- köszöntem boldogan.
- Nagyon jó voltál.
- Azta.
- Nagyon adtad hugi.
- Király voltál.
- Igaza volt Hazza-nak.
Alig bírtam felfogni, hogy mennyire tetszett nekik az előadásom. Pirulva köszöntem meg a dicséreteket majd tettem egy bizonytalan lépést Harry felé, aki szorosan átölelt és adott a számra egy puszit, de csak szelíden a szülők előtt. Aztán a mellette álló srácokra néztem, először Joey lökött meg gyengéden, majd csillogó szemekkel pillantottam az időközben előtűnt szőkeségre és a mellette kuncogó fiúra. Bocsánat, férfira, merthogy időközben megváltoztak.
- Három, kettő, egy- számolt vissza nevetve Joey. És valóban, amint letelt a három másodperc úgy ugrottam Niall nyakába.
- Én annyira örülök annak, hogy látlak titeket. El sem hiszitek milyen régóta várok erre a pillanatra, van egy 1D-s pólóm, muszáj aláírnotok és még mindig nem hiszem el. Úristen. Köszönöm- motyogtam Niall majd Louis vállába.
- Komolyan van egy One Direction-os pólód?- kérdezte hitetlenkedve Harry.
- Van és Joey-nak is van- köptem be nevetve, mire zavartan magyarázkodni kezdett.
A jókedvünknek egy nem odaillő személy vetett véget.
- Sziasztok- köszönt halkan, mire mindenki odanézett- Csak annyit akartam mondani, hogy jó voltál és sajnálom.
Diana.
- Nem gondolod, hogy ezzel elkéstél, ribanc?- támadta le egyből Joey.
- George- szólt rá élesen anyu. Diana csak bociszemekkel bámult a fiúkra.
- Oké, ennyi?- kérdeztem nevetve.
- Hát, igazából hoztam neked valamit- mondta és átnyújtott egy tábla csokit, mire Niall szeme felcsillant, de Louis gyomorszájon vágta.
- Tudod, nincs szükségem erre, sem rád. Kösz, hogy ennyire próbálkoztál, tényleg a nagylelkűséged igazán jól esik- a szavakat maróan és cinikusan vetettem oda, mire Harry megszorította a kezem- De nem kell tőled semmi. Szóval most, ha megbocsátasz azokkal az emberekkel szeretnék lenni, akiket szeretek- mondtam, mire szomorúan megfordult és elsétált, mind a helyszínről, mind az életemből. És nekem erre volt szükségem.
- És én nem tartozom közéjük?- nevetett Michael, aki valószínűleg végighallgatta a beszélgetésünket Diana-val.
- Dehogynem Michael- mosolyodtam el és őt is megszorongattam. Amikor együtt dolgoztunk sokkal jobb lett a kapcsolatunk.
- Jó voltál, csajszi- suttogta a hajamba.
- Köszönöm- motyogtam- mindent.
Egy krákogás vetett véget a pillanatunknak, ami Harry felől érkezett.
- Vigyázz Ann, mert az urad máris féltékeny- nevetett Louis, mire mindenki rákezdett, Harry azonban durcásan állt karba tett kézzel. Odasompolyogtam hozzá és átkaroltam, majd a fülébe súgtam olyan halkan, hogy csak ő hallhassa:

- Csak téged szeretlek.