Reggel egy elég félreérthető pózban keltem fel. Louis még mellettem szuszogott, úgy hogy az egyik karját átvetette a hasamon. Mikor már tényleg elhatároztam, hogy felkelek, pont kinyitódott az ajtó és belépett rajta Harry kezében egy szál rózsával. A mosolya, amint meglátott minket lehervadt az arcáról és már fordult is ki a szobából.
- Harry- szóltam utána, de nem is érdekelte. Utána akartam futni, miután sikeresen beletenyereltem Louis hasába- A francba- szitkozódtam. Louis kómásan rámnézett.
- Mi van?- nyögte.
- Harry bejött és igazából fogalmam sincs, hogy mit hisz most, de tuti féltékeny- hadartam idegesen.
- Nyugi, Annie, mély levegő- mondogatta, mire fogtam és kirohantam Harry után.
- Éppen az előszobában vette a cipőjét, mire az útjába álltam és nem engedtem ki az ajtón.
- Engedj ki légyszíves- mondta nyugodt hangon, amitől eléggé megijedtem.
- Nem Harry. Most meg mi a bajod?
- Mi a bajom? Mi a bajom?- kérdezett vissza egyre ingerültebben- Komolyan Louis? Nem akkor már inkább Michael? Komolyan? Pont ő? Ezt remélem te sem gondoltad komolyan.
- Leállnál végre?- kiabáltam- Mi az, hogy Louis. Semmi, de abszolút semmi nem történt közöttünk. Csak tudod, te miután fogtad magad és be akartál verni egyet Niall-nek, ő és Mike felkísértek a szobámba, hogy kialudd ezt a hülye féltékenykedésedet. Aztán fogtam magam és gondoltam felmegyek Joey rohadt szobájába, hogy kipihenjem magam, erre Lou feljött velem és beszélgettünk. Amíg te húztad a lóbőrt. Miután rohadtul megbántottál- ordítottam a képébe- Semmi, érted, semmi?- motyogtam elhaló hangon, miközben kigördült egy könnycsepp. Harry esetlenül nézett a szemembe, miközben átnyújtotta a rózsát.
- Vidd azt a gazt, légy szíves innen Harold- közöltem szárazon.
Most persze meg sem tud szólalni…
- Mi a bajod? Mi ez a nagy féltékenységi roham?
- Csak… Félek- motyogta és lehajtotta a fejét.
- Mitől?- kérdeztem és közrefogtam az arcát, hogy a szemébe tudjak nézni. Az a baj, azokkal a smaragdzöld szemekkel, hogy csak akkor tudok belőle kiolvasni valamit, ha Harry is azt akarja. Most pedig úgy tűnt, hogy nagyon nem akarta.
- Figyelj- sóhajtott egy hatalmasat- Hamarosan el kell mennem.
- Hová? És mennyi időre? És minek?- bombáztam kérdésekkel, miközben elkerekedett szemekkel bámultam őt.
- Forgatásom lesz. Franciaországban. Május 20-ra ott kell lennem. Sajnálom- mondta majd kihasználva azt, hogy gondolkozok, fogta és kikerülve engem elhagyta a házat.
Csodálkozásomat Louis zavarta meg azzal, hogy odalépett hozzám és megölelt.
- Te tudtad?- kérdeztem csalódottan, mire nem válaszolt csak lesütötte a szemét.
- Gyere ébresszük fel a többieket és együnk valamit, aztán kitalálunk valami programot mára, jó?- mosolygott kedvesen rám Lou, és ezzel az én arcomra is mosolyt csalt.
Louis felment az emeletre, hogy összeszedje a srácokat, akik olyan másnaposan tántorogtak le, hogy csak néztem, hogy honnan szedhettek ezek tegnap (vagy már aznap- részletkérdés) annyi piát.
- Hol van Hazza?- kérdezte Joe boldogan. Persze, hogy boldog volt. Hiszen nem hallotta a veszekedésünket.
- Harry hazament egy kicsit- vágott közbe Lou készségesen, de Joey hamar levágta, hogy valami nincs rendben.
- Biztos, hogy nem ment volna haza, mert itt vannak a haverjai. Mit csináltál, Ann?- emelte fel a hangját, mire görcsbe rándult a gyomrom.
Most közöljem vele, hogy a drágalátos legjobb barátja elmegy Franciába forgatni? Vagy inkább ne mondjak semmit? Joe úgyis ki fogja belőlem szedni…
- Hmm?- Joe vádlón nézett rám, mintha csak egy kihallgatáson lettem volna.
- Joey- kezdtem halkan.
- Te csak ne Joey-zz itt nekem, bazdmeg- kiabálta- Mindig ezt csinálod. Végre minden jól alakult erre te elbasztad, mert csak magaddal foglalkozol. Már megint. Nem hiszem el, Ann. Arra nem gondolsz, hogy nem minden körülötted forog? Fú, baszki- szavai olyan mély sebet ejtettek bennem, hogy nem bírtam, ezért felrohantam a szobámba. Hallottam, ahogy még mögöttem Joey valami olyat mond, hogy persze rohanj csak, az megy neked, ebben legalább jó vagy.
Olyan erősen csaptam be az ajtómat, hogy féltem, hogy elromlott a zár, de ki kellett magamból adnom valahogy a dühömet, ezért fogtam magam és törtem-zúztam. Soha nem voltam még ennyire feszült és dühös.
Azonban egy óvatlan pillanatban, akaratlanul levertem az egyik vázámat, ami hatalmas reccsenéssel ért földet.
Erőtlenül ledőltem a kupac tetejére és semmivel sem törődve csak zokogtam, önkívületi állapotban.
Az ajtó egyszerre több helyen is csapódott, de egyikkel sem tudtam foglalkozni. Annyira felemésztett belülről valami, hogy azt hittem, hogy képes leszek meghalni abban a dologban. A szívem hevesen lüktetett és egyre nehezebben vettem a levegőt, a körülöttem lévő tárgyak elsötétültek és tompán hallottam a hangokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése