35 || It's been so long

- Mikor mondod el végre, hogy hova viszel- kérdeztem egyre idegesebben amikor a kocsiban ültünk és utaztunk valahova. Délután végre elindultunk arra a titkos helyre Harry-vel, azonban ő bekötötte a szemem és nem engedte, hogy levegyem a kendőt, amíg nem érünk oda, a valahova.

- Ne türelmetlenkedj, szívem- nyugtatgatott.

- Hogy ne türelmetlenkedjek amikor már 20 perce itt autókázunk, miközben azt sem tudom és nem is látom, hogy hova megyünk- kiabáltam mérgesen, majd megéreztem Harry ajkait az enyémen.

- Megérkeztünk- jelentette be, nekem pedig a szavam is elállt. Kipattant a kocsiból és kisegített engem is. Ösztönösen nyúltam volna a kendőhöz, hogy végre megszabadíthassam magam tőle, de ő megelőzött és továbbra sem szedte le a fejemről.

- Harold- szóltam rá.

- Már csak pár másodperc- mondta- Csak beérünk és utána ígérem leveszem.

Kinyitott egy ajtót, előre engedett és megálltunk. Habár nem láttam, tudtam, hogy hol vagyunk.

Harry háza.

Tökéletes Harry illata volt.

Óvatosan lehámozta rólam a kendőt, csak pár hajszálamat tépte ki, de amikor végre kinyitottam a szemem megláttam a lakást. Nem tévedtem, valóban Harry-nél voltunk, de nagyon szépen fel volt díszítve. Mindenhol mécsesek és virágok voltak elég bénán elhelyezve, de látszott, hogy sokat dolgozott vele.

- Ez gyönyörű- néztem körbe újra hitetlenkedve. A kuncogásomat és a könnyeimet alig tudtam visszatartani- Köszönöm- csókoltam meg Harry-t.

- Van még valami- elővett a zsebéből egy kis dobozkát- Nyugi, nem kérem még meg a kezed, de amikor megláttam rád gondoltam- mondta, majd kinyitotta a dobozt és kivett belőle egy gyűrűt. De még milyen gyűrűt! Egy gyönyörű ezüst színű darab volt, aminek a közepén kis kő ragyogott és azon egy papírrepülő volt.

- Ann, leszel  a barátnőm?- kérdezte és letérdelt. A könnyem patakokban folyt.

- Igenigenigen- nevettem, ő pedig felhúzta a gyűrűt az ujjamra és megcsókolt.

- Komolyan te csináltad ezt a kaját?- kérdeztem miközben leültünk az étkező enni. Sült hús volt, ami kifejezetten ízlett.

- Miért, olyan nehéz kinézni belőlem?- kérdezte durcáskodva.

- Nem- kuncogtam és adtam egy puszit a szájára.

Még mindig a gyűrűt néztem és simogattam, amikor befejeztük a vacsorát és már csak beszélgettünk.

- Látom sokkal jobb látvány az a gyűrű, mint én- húzta a száját Harry, mire elnevettem magam és az ölébe ültem, a haját kezdtem el piszkálgatni.

- Imádom a hajad- jelentettem ki- Ígérd meg, hogy soha nem vágatod le rövidre.

- Már tök hosszú, lehet le kéne vágni a végéből egy kicsit- mondta és beletúrt a loboncába.

- Nem- szorítottam erősebben magamhoz a tincseit és ezáltal Harry-t is, aki egy morgással jelezte, hogy fájt neki a mozdulat. Így hát adtam neki egy csókot, ami kicsit elhúzódott. De nem neheztelhetett ránk senki; sok mindent be kellett pótolnunk, így el is ment az este, mi pedig a hálószobában feküdtünk az ágyán, ami még mindig nagyon puha és kényelmes volt, mint pár héttel ezelőtt. Harry adott nekem egy pólót, amit átváltottam, így feküdtünk. Nagyon jól befészkeltem magam az ágyba, szorosan Harry-hez, nehogy véletlenül pár másodpercet is az érintése nélkül kelljen, hogy töltsek.

- Szeretlek- suttogta, miután elhelyezkedtem. Mindössze háromszor vágtam állba, hol a könyökömmel, hol a fejemmel. Azonban mikor ezt kimondta muszáj volt megmozdulnom, hogy a szemébe nézhessek.

- Én is szeretlek- mondtam és újra meg újra megcsókoltam.

34 || With me

Percekig csak álltunk ott és csókolóztunk. Volt mit bepótolnunk, az biztos. Soha többé nem akartam elengedni őt. Azt akartam, hogy az a pillanat örökre megmaradjon nekem. Felültünk a fára (ami nem diófa volt), ő átkarolt én pedig nekidőltem.

- Milyen volt a mai fellépés?- kérdezte.

- Klassz volt. Annyira jó érzés kiállni emberek elé és megmutatni önmagamat. Az igazi Ann Smith-t.

- Megértem- kuncogott.

Ó igen, el is felejtettem, hogy a One Direction egyik énekesével beszélek.

- És mi van azzal az Anthony-gyerekkel?- a hangja kissé megremegett.

- Semmi. Megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit- vallottam be.

- Igazán?- érdeklődött izgatottsággal a hangjában mire bólintottam. És ezzel kezdetét vette a majdnem egész éjszakán át tartó beszélgetésünk a fán.

- És akkor nem is jártál Taylor Swift-tel?- kérdeztem csodálkozva.

- Nem és utálom azt a csajt- nevetett- Miért nem szólsz ha fázol?- korholt le.

- Nem fázok- tiltakoztam, mert nem akartam, hogy véget érjen a beszélgetésünk.

- Nem, azért vacogsz- kuncogott majd megcsókolt- Gyere, menjünk be.

A házban még mindig hatalmas káosz uralkodott, de Harry mindenkit hazaküldött, Joey-t és Michael-t pedig lefektettük.

Felmentünk Harry szobájába, ő átöltözött, majd nekem is adott egy váltás felsőt, ami kb. háromszor volt nagyobb nálam. Befeküdtünk a meleg, puha ágyába és csókolóztunk. Aztán beszélgettünk, majd megint csókolóztunk és végül elaludtam. Még félálomban voltam, amikor Harry adott egy puszit az orromra és sutyorgott valamit, amit már nem értettem.

Reggel arra keltem, hogy Harry puszilgat, mire elkezdtem kuncogni és csapkodni, mert eléggé csikis vagyok.

- Jó reggelt, szépségem- dörmögte, mire csak egy nyögés-félét kapott válaszul, mert nem hagyott aludni- Kelj fel!

- Nem akarok- nyávogtam majd jó szorosan hozzábújtam, hátha megenyhül.

- Pedig muszáj lesz- kuncogott.

- Mégis miért?

- Mert ma elmegyünk valahova- mondta sejtelmes hangon.

- Hova?- csillant fel azonnal a szemem.

- Nahát, milyen türelmetlen lett valaki- incselkedett a hangjával, mire magamhoz húztam és megcsókoltam.

- Na hova megyünk?- húzódtam el tőle nevetve, mikor leesett neki, hogy miért tettem elkezdett csikizni.

Hirtelen kinyílt az ajtó, Joey kómás feje jelent meg.

- Halkabban tubicáim- morgott, majd ránk ugrott.

- Joey- nyávogtam- olyan dagadt vagy, hogy mindjárt megfulladok.

- Joe, tényleg szállj le róla, légyszi- kérte Harry a bátyámat.

- Ez így nem lesz jó- mondta Joey, miközben lekászálódott rólam- Ti ketten összefogtok ellenem.

- És amikor ti fogtatok össze ellenem?- próbáltam kiakadni, de csak nevetni tudtam a régi emlékek felidézésén. A srácok tudták, hogy most mi következik. Elkezdődött az egyórás nosztalgiázás.

- És amikor Joey szülinapján Harry majdnem belefulladt a tortába?- kérdeztem nevetve.

- Az nem volt vicces- húzta el a száját Harry- Jo belenyomta a fejem a tortába és már tényleg alig kaptam levegőt- durcáskodott mellettem, mint egy kisgyerek.

- Jól van, Eddie. Semmi baj- gügyögtem hozzá, amikor Joey meghallotta a becézést elkezdett röhögni.

- Utálom amikor így hívsz- fordult el Harry én pedig magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam.

- Nenenenenene- sikított Joey, amint észrevette, hogy mit csinálunk. Nevetve váltunk szét, ugyanilyen jó hangulatban telt a reggeli is.

33 || I got a heart

A szombati fellépés a Dan’s Pub-ba szintén jól sikerült; talán még többen jöttek el, mint egy hete. Iszonyatosan jó érzés volt kiállni a tömeg elé, ahol az lehettem, aki akartam lenni, aki én magam voltam. Nem kellett megjátszani az érzéseimet. Nem kellett jópofát vágnom a dolgokhoz. Csak én voltam, Ann Smith.

Aztán amikor lesétáltam a színpadról és Anthony mosolygós arcával találtam szembe magam, minden véget ért.

- Jó voltál- adott egy puszit a homlokomra- Találkozunk valamikor?

- Hát igen, majd szombaton- rágtam a szám szélét.

- Szombaton elmarad az est, nem mondta apu? Nem érsz rá előtte?- simította meg a karom, mire hányingerem lett.

- De, csak én nem akarok tőled semmit, oké?- ki kellett mondanom. Nem tarthattam tovább magamban, mert már irritált Anthony közelsége- Most pedig mennem kell.

Otthagytam az asztalánál, én pedig sietős léptekkel elhagytam a pub-ot. Olyan megkönnyebbülten rontottam ki a helyről, hogy azt hittem elsírom magam. Sokkal jobban éreztem magam, mint azelőtt 5 perccel, mert végre kimondtam. És ez a világon mindennél jobb érzéssel töltött el.

Amikor az utcánkba értem észrevettem, hogy Anne-k házából hangos zene szűrődik ki, de nem nagyon foglalkoztam vele.

- Anyu?- kiáltottam amikor hazaértem.

- Itt vagyok, kincsem- jelent meg szőkés hajával a konyhában. Mellette pedig ott állt Anne.

- Mi van odaát?- érdeklődtem miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.

- Harry-ék áthívtak egy pár embert. Mondták, hogyha hazaérsz akkor mondjuk meg neked, hogy várnak téged is- mosolygott Anne.

Igazából piszkosul kedvem támadt, ahhoz, hogy bulizzak, így szinte azonnal átmentem a szomszédba.

Ez a buli lényegesen kisebb volt. Alig voltak 10-15-en, a zene is elég halk volt a múltkorihoz képest és kevesebb piát is vettek a srácok. Amikor beléptem az ajtón megcsapott a fülledt, meleg levegő alkoholszaggal keveredve, ami mintha gyomorszájon vágtak volna, úgy hatott rám.

Te jó ég, már csak a pia szagától is úgy érzem, mintha be lennék rúgva.

- Szia Hugica- ölelt át Joey, amikor észrevett. Nem volt éppen józan.

- Joey- erőltettem magamra egy mosolyt- Mizu?

- Semmi- kuncogott- Haz azt üzeni, hogy kint vár a diófánál.

- Joe, nincs is diófájuk- ráztam meg a fejem hitetlenkedve.

Össze-vissza beszél, lehet nincs is kint.

- Mindegy, kint van. Beszélni akar veled- nagyon nehezen mondta ki a szavakat. Azonban bármennyire is azt akartam, hogy ne érdekeljen, túlságosan hajtott a kíváncsiság, ezért szinte azonnal a kertbe indultam meg.

Körbenéztem, majd megakadt a tekintetem egy alakon, aki a kert végében lévő fán ült, nekem háttal, de a hajáról bárhol fel tudtam volna ismerni. Lábaim automatikusan felé vették az irányt, majd amikor már csak pár lépés választott el tőle, megfordult. Csak néztük egymás szemeit és próbáltunk belőle kiolvasni mindent. Leugrott az ágról és megállt előttem pár lépésnyire. Én azonban nem tudtam uralkodni magamon, ezért a nyakába ugrottam. Mélyen beszívtam az illatát. Olyan erősen szorított magához, mintha soha többé nem akarna elengedni engem.

- Hiányoztál- suttogta rekedten a hajamba, amitől kirázott a hideg. Óvatosan felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, ő a tekintetemet kereste, majd lassan és óvatosan közeledett ajkai az enyémhez és mikor végre összeértek, akkor döntöttem el. Hogy soha többé nem akarok mást, csakis őt.

32 || Don't look back

Már pár napja április volt (pontosabban hétfő óta), így úgy gondoltam, hogy most már véglegesen is összeszedhetném a jövő héten tartandó Holmes Chapel-i napokon eléneklendő dalok listáját.

Még aznap, szerdán felhívott Mary, a főszervező, hogy egyeztessük az időpontokat. Csütörtökön kezdődnek a programok és egészen szombatig tart majd. Végül abban maradtunk, hogy pénteken hat órától hét óráig van egy blokkom. Ez pont tökéletes, mivel ekkor vannak a legtöbben. Ezért a szerdámat és a csütörtökömet nagyrészt arra szántam, hogy elmentem Michael-hez, akinek van egy otthoni stúdiója, hogy újabb feldolgozásokat és persze saját szerzeményeket vegyünk fel. Michael csinálta az eddigi videóimat is, amik kint vannak a Youtube csatornámon. Ezenkívül segített szórólapot is csinálni, amiben népszerűsítettük a zenémet. Elég profi módon összehoztuk mindössze két nap alatt. Michael szinte rögtön meg is vágta a hanganyagot, videoklip természetesen nincs hozzá, de még így is jó lett szerintem.

A két nap alatt persze próbáltam a lehető legjobban kizárni a külvilágot, mert Anthony rendkívül sokszor hívogatott, én azonban nem tudtam hogyan rázzam le őt. Ezért jókedvet vágva a dologhoz lelkiismeretesen visszahívtam őt, pedig egyáltalán nem akartam már vele beszélni. Az állandó hívogatása és szinte már zaklatása, annyira megfojtott, hogy egyszerűen csak ki akartam őt törölni mindenhonnan.

Harry pedig nem nagyon mutatkozott. Egyszer láttam őt közelről, amikor szombat este, elég későn értem haza Michael-től, ő pedig éppen akkor ment haza tőlünk.

- Ó, bocsi- hőköltem hátra, amikor ki akartam vágni az ajtót, viszont egyenesen orrba találtam vele őt.

- Semmi gáz- fogta az orrát- Vérzik?

- Nem- vizsgáltam meg alaposabban- Ne haragudj.

Majd szó nélkül kikerülve engem elviharzott. Én pedig csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal, majd Joey jött oda hozzám.

- Gyere hugica- mondta, majd becsukta mögöttem az ajtót. Nem mondott semmit, de biztos, hogy haragudott rám még a Harry-s ügy miatt, amiért nem is tudtam ráneheztelni. Én is haragudtam magamra is, meg Harry-re is egy kicsit.

Péntek reggel teljesen normális 21 (lassan 22) évesként ébredtem, aztán a nyakamba szakadt egy csomó minden. Anyu megkért, hogy menjek el a boltba bevásárolni. Amivel még nem is lenne gond, de apu felajánlotta, hogy elkísér. Amivel szintén nem volt semmi probléma, de még nem tudtam kitalálni, hogy most milyen is a kapcsolatunk. Így hát elfogadtam és együtt ültünk be délelőtt apu fekete kocsijába. A kínos csendnek hamar véget vetett a rádióban felcsendülő History című dal, a One Direction-től. Hitetlenkedve átkapcsoltam egy másik adóra.

- Mesélj kincsem- mondta apu.

- Mit meséljek?- értetlenkedtem, pedig pontosan tudtam, hogy mire érti.

- Haroldról. Miért kapcsoltad át ezt a számot? Mi van most veletek?

- Nem szeretem ezt a számot és nem érdekel mi van velünk- rántottam meg a vállam, már túl gyanúsan.

- Nem áll neked jól a jéghercegnő szerep, kincsem- mosolygott apu, belőlem meg kiszakadt egyszerre minden, ami pár napja már felőrölt belülről. Apu pedig bólogatva hallgatott. Mindent elmondtam neki, amit csak lehetett. Muszáj volt végre kiadnom magamból és apa jó hallgatóságnak bizonyult. Habár néha ciccegett, néha pedig alig bírta visszatartani a kuncogását, megértő volt és még tanácsot is próbált adni.

- Kincsem. Te megpróbáltál mindent. Énekeltél neki, ő pedig azt mondta, hogy tutira elmegy Los Angelesbe. Innentől kezdve rajta áll, hogy mi a fontosabb neki. Ha LA-t választja, akkor így járt. Soha nem fogja megtudni, hogy miből maradt ki.

31 || In the back of my head

Anthony-val egy étterembe mentünk, ami hiába volt nagyon hangulatos, ha kb. minden második ember idemegy első randira. Ettől függetlenül jól éreztem magam vele, volt sok közös témánk is, azonban mégis ott volt a számban az a keserű érzés, ami nem akart megszűnni. Csakúgy, mint Harry.

Amikor kitett a házunk előtt és megakart csókolni én önkéntelenül is elhúzódtam tőle. Csak Harry arca lebegett előttem és, hogy nem helyes az, amit csinálok. Bármilyen értelemben. De már nem volt megállás. Felszálltam arra a vonatra, ami elzúgott és hiába volt rozoga, mégis ezt választottam, mint a nehezen megközelíthető szuper express-t.

- Ne siettessünk el semmit- mondtam belül megsemmisülten.

Az igazság, amit eredetileg és szívem szerint legszívesebben mondtam volna, valahogy nem akart kijönni a torkomon. Megfordultam és becammogtam a házba. Egyszer sem fordultam vissza és azt sem akartam, hogy máskor megforduljak. Képletesen, természetesen. Nem akartam Anthony-val járni, vagy csak csókolózni, de még csak megfogni sem a kezét. Egyszerűen ő nem az volt, aki hozzám illő lett volna.

Ő nem volt Harold Edward Styles.

És ezt volt a legnehezebb elfogadnom önmagamban. Bármelyik férfi, aki az elmúlt évek alatt valaha is kikezdett velem állandóan mérce alá került, de ott nem tudott megfelelni.

Az egyetlen szerencsés Tom volt.

Tom-mal volt az egyetlen olyan kapcsolatom, Harry-n kívűl, akiben maximálisan megbíztam. Azonban ez sem tartott nagyon sokáig, mert megcsalt. Soha nem gondoltam volna, hogy annak az embernek, akinek mindenem odaadtam és feltétel nélkül szerettem egyszer egy szánalmas kislányra lenne szüksége helyettem. Tom-mal már lassan három éve jártunk, amikor kiderült, hogy neki van valakije, aki akkor még alig múlt 16. A húga legjobb barátnője volt az a lány, Sandy-nek hívták. Persze miután szakítottunk rá két hónapra már őt is dobta. Csoda, hogy három évig bírta velem, hacsak nem kavart közben is másokkal. Szörnyen éreztem magam. Hónapokig alig tudtam megmozdulni, aztán jött valaki, aki ezt megváltoztatta.

Ő volt Harry.

Az ágyamon ültem és megláttam, hogy a szomszéd ablak is nyitva volt. Harry engem nézett. Smaragdzöld szemeit áthatoltak a csontjaimon és láttam a szemén, hogy egyenesen a szívembe láttak. Tudta, kellett, hogy tudja, hogy mi játszódik bennem. Éreztem, hogy ő is érzi. Azonban azt hiszem abban a pillanatban valamit mégis rosszul sugározhattam neki, mert felállt és elhúzta a függönyét. Megsemmisülten dőltem hátra az ágyon. Annyira megsemmisülten, hogy még csak sírni sem tudtam volna. És valahol mélyen még igazat is adtam Harry-nek. Kellett nekem az a pofon. Bármennyire is fájt, égetett kellett, hogy felébredjek és tegyem, amit tennem kell.

Másnap reggel korán keltem és egyenes rendbe szedtem magam, hogy még időben el tudjak indulni a Mandeville-be. Merthogy szerdára terveztem a felmondást. Tegnapig voltam szabadságon, de ez a mai nappal véget ért. Végtelen szabadságot kaptam. Már amennyire vehetjük úgy. Többé nem várt rám hajnali kelés és egész napos robotolás.

Céltudatosan és magabiztosan léptem ki a házunkból és úgy is vonultam végig az utcán. A Mandeville előtt azonban egy másodpercre meg kellett állnom, hogy vegyek egy mély levegőt és elintézzem azt, amit el kellett, hogy intézzek.

Egyszerűbben ment, mint gondoltam. Megmondtam, hogy azonnal felmondok és, hogy már nem fogok bejönni dolgozni. David először kiakadt, majd beletörődve elővette a papírokat.

- És most mit kezdesz magaddal?- kérdezte megvetően, amolyan félvállról.

- Énekelek a Dan’s-ban- mondtam ki büszkén, mire lenézően kinevetett.

Majd megmutatom én neki, hogy kit kell lenézni.

30 || Don't let me go

- Szia Anthony- köszöntöttem a kocsiból kiszálló pimasz mosolyú fiút, vagy igazából férfit, de a mosolya egy örök kisfiúra emlékeztet leginkább. Alaposan végigmért és a vigyora még szélesebb lett. Egy egyszerű világoskék színű magasderekú farmert párosítottam a kedvenc babarózsaszínű blúzommal. Kiegészítőnek pedig az ezüst papírrepülős nyakláncot tettem fel.

- Gyönyörű vagy- mondta hosszas várakozás után Anthony.

- Köszönöm- kuncogtam megilletődötten, majd észrevettem, hogy az arca kissé lesápad és mögém néz. Abban a pillanatban amikor megfordultam volna megszólalt mögöttem az a mély és karcos hang, amitől, mint mindig akkor is megremegtek a lábaim. Nekem pedig elment a kedvem ettől az egész randizós dologtól.

A (majdnem) három nap alatt alaposan átgondoltam a dolgokat és lehetséges, hogy más lányok nem is akadtak volna fenn azon, amit Harry mondott ott a konyhában, de nekem valahogy túlságosan is sértette az önbecsülésemet, talán még a múltbéli sérelmeim miatt is. Már nem tudom, hogy pontosan mi is futott át akkor az agyamon csak egyszerűen sok volt nekem az a nap, vagy az a hét, esetleg az az időszak, amióta hazajött Harry. Igen, leginkább az utolsó opció.

- Sziasztok- ezt mondta az a bizonyos hang mögöttem, nekem pedig hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy el ne rohanjak sírva. Egy mély levegővétel után megfordultam és szembe találtam magam Harry életnagyságú, piszok jól kinéző alakjával.

Egyszerűen soha nem értettem, hogy neki tényleg ennyire jó a stílusa. Most is az elmaradhatatlan, ikonikus, fekete farmerját viselte egy szürke színű pulcsijával és a nyakában pedig ott lógott egy lánc, amit mikor észrevettem lesütöttem a szemeim és azok automatikusan is megteltek könnyel. A kezem pedig önkéntelenül fellendült az enyémhez és közrezárta azt.

Tudtam, hogy megvan neki, hogyan is ne tudtam volna, amikor a médiából is a története és az utánzatai folytak. Na meg az, hogy kiknek adta kölcsön, ugyebár. De az, hogy előttem is viselte feltépte a régen összeforrt, vagy inkább beragtapaszozott sebeimet. Erre azonban nem voltam felkészülve, így ki is csordul az első könnycsepp, amit talán még időben el tudtam morzsolni. Talán. Az a baj, hogy Harry mégis észrevehette, mert óvatosan közelebb lépett hozzám, annyira, hogy észrevétlenül meg tudja simítani a kezem, miközben ő Anthony-val beszélgetett valamiről. Az érintésétől még jobban összehúzódott a gyomrom és még szaporábban kezdtem el venni a levegőt.

- Hát akkor jó szórakozást- indult el a házuk felé Harry, miután kiveséztek Anthony-val egy témát. Amiről fogalmam sem volt, mert az elmúlt öt percben éppen az ájulás szélén álltam. Az viszont, hogy Harry csak úgy otthagyott minket eléggé aggasztó volt számomra.

Ennyire hamar tovább is lépett volna?

Így mondhatni két tűz közé szorultam. Az egyik felén Harry állt, aki még közel volt annyira, hogy utána mehettem volna, választva vele a kettős érzéseket és a bizonytalanságot, de mégis életem legnagyobb szerelmével.

A másik felén pedig ott volt Anthony, akit bár alig ismertem és nem is éreztem iránta semmi pluszt, elígérkeztem már neki és bármennyire is fájt, de akkor ott úgy éreztem, hogy le kell mondanom Harry-ről és a közös jövőnkről. Merthogy nekünk nincs olyanunk, nem volt és nem is lesz soha. Az, hogy egyszer valaha én és Harry együtt élhettünk volna olyan távolinak, bizonytalannak és hihetetlennek tűnt, hogy úgy éreztem nem dédelgethetem tovább gyermeki álmaimat. Akkor, ott képes lettem volna őt kitörölni mindenhonnan, de leginkább a szívemből. És ez a gondolat belül felemésztett.

29 || I’m trying to be okay

Az persze, hogy azon a bizonyos szombat estén mindent elterveztem, mindössze egy perc alatt dőlt össze. Ugyanis a korábbiakhoz képest anyu egyáltalán nem engedte, hogy magamba forduljak. Még aznap este, miután Anne-ék hazamentek, ő feljött hozzám és megkérdezte, hogy mi történt. Természetesen ők már mindent tudtak a veszekedésnek nem minősülő dologról, ami kettőnk között történt Harry-vel, de anyu kedves volt és meghallgatta az én verziómat is.

- És azt mondta, hogy menni akar és, hogy már meg vagyok hódítva- szipogtam- Anyu, lehet, hogy igaz, mert szerelmes vagyok, de akkor is. Ennyire feltűnő? És azt mondta, hogy menne. Nem is akar tőlem semmi komolyat.

- Figyelj kincsem- anyu kisimított az arcomból egy könnytől áztatott hajtincset- Lehet, hogy ezt csak Joey miatt mondta. Joey is ki van akadva, megjegyzem jogosan, mivel ő a legjobb barátja, te pedig a húga vagy. Neki is ugyanolyan nehéz, hidd el. És szerelmes vagy belé? Tényleg?

- Mi?- hőköltem meg- Nem.

- Pedig azt mondtad- anyu idegesítően sejtelmesen vigyorgott rám.

- Nem, biztos, hogy nem- bizonygattam- Ilyet sohasem mondanék.

- Rendben, de figyelj most átmegyek Joey-hoz is, mert ő is rosszul érzi magát. Holnap elmegyünk vásárolni, jó? Veszünk néhány új csinos ruhát- adott egy puszit az arcomra és az ajtóhoz lépett.

- Anyu- szóltam utána, mire megfordult- Köszönöm.

- Nincs mit édesem, aludj.

Tehát ezzel kezdődött az egész majdnem egyheti őrület. Merthogy a vasárnapi shoppingolás anyuval csak az eleje volt. Éppen az egyik boltban nézelődtünk amikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt, de felvettem.

- Szia Ann- köszönt a titkos idegen, akinek fel sem tudtam ismerni először a hangját- Anthony vagyok. Tudod az apám Dan.

- Szia Anthony- mosolyodtam el- Mi újság?

- Semmi különös- a hangja kellemes volt, bár éreztem benne egy kis feszültséget és izgatottságot- Aputól tudtam meg a számod, és gondoltam felhívlak, hogy gratuláljak a tegnap estéhez. Már tegnap akartam, csak nagyon elrohantál. Szóval király voltál.

A tegnap szó után ezernyi összekuszált gondolat és érzelem szakadt fel bennem, amiket anyu a folytonos csacsogásával és figyelmével éppen, hogy le tudott szorítani.

- Köszönöm- megilletődötten fogadtam ezt az egészet.

- Arra gondoltam, hogy esetleg találkozhatnánk valamikor a héten, ha éppen ráérsz. Mondjuk kedd? Kedd este jó lesz neked?

- Igen, persze. Kedden este ráérek.

- Okés, akkor majd elküldöd sms-ben a címed én pedig odamegyek 6-ra, jó?

- Persze, de a címem már nem tudtad elkérni Dan-től?- kuncogtam.

- De, de gondoltam megkérdezem így, hogy ne tűnjek túl furának- nevetett.

- Rendben, akkor sms-be küldöm a címem. Kedd, 6 óra, a házam előtt. Majd találkozunk, szia.

- Várj, meg sem kérdezed, hogy hova viszlek?

- Bízom benned, hogy nem bérgyilkos vagy, így nem félek. Legyen meglepetés- mondtam, elköszöntem újra és leraktam. Anyu gyanúsan méregetett.

- Anthony és meglepetés-randi- biccentett- Mesélj el mindent- utasított játékosan. Én pedig elmeséltem neki mindent.

Hétfőn Joey-val tesós napot tartottunk, mert már rég csináltunk egész nap együtt mindent. Bezárkóztunk Joey szobájába tömérdek kajával és innivalóval, amit egy normális ember napokig evett volna, mi azonban elfogyasztottuk egy nap alatt. Már meg sem tudom számolni, hogy mennyi filmet néztünk meg összesen. Őszintén nagyon hiányzott, hogy egy kicsit egyedül legyek a bátyámmal egy drámamentes övezetben, Harry és a szüleink nélkül. A szombati esetről nem esett szó, efölött szemet hunytunk, aminek örülök, de minket ismerve a bomba előbb vagy utóbb úgyis robbanni fog, már csak azt kell megtudnom, hogy mikor és arra az időre inkább elzárkóznék.

De egyelőre minden oké volt a párosunkkal.

A keddi napom első részében semmi különlegeset nem csináltam, csak kertészkedtem, mert az utóbbi egy-két hétben elhanyagoltam az udvarunkat, ami nem mellesleg meg is látszott, de rendesen kicsinosítottam.

A hat órához közeledve azonban úrrá lett rajtam a pánik, mert hogy fogalmam sem volt, hogy mégis mit akarok. Már pedig, ha valaki randira készül tisztában kéne lennie pár dologgal, főleg azzal kapcsolatban, hogy mit akar ő maga. Én azonban nem tudtam és csak úgy naivan fejest ugrottam ebbe a medencébe, ami túl mélynek bizonyult és én majdnem belefulladtam.

28 || I'm gonna get you

A szobámba felérve vigyorogva ugrottam azonnal az ágyamra és hosszú percekig csak feküdtem ott a plafont bámulva és kuncogva. Azt hiszem, hogy lassan kezd minden összeállni körülöttem.

Felvettek és énekelni fogok, így már nem kell a Mandeville-ben dolgoznom, aminek külön örülök, mert hiába szerettem odajárni. Azért annyira nem volt jó ott nekem. Mármint jó fej főnökeim voltak, kijöttem a vendégekkel, de az nem az én világom volt.

Aztán most a Harry-s dolog is rendeződni látszik. Nagyon örültem amikor megláttam őt a színpadon.

Az pedig, hogy a szüleink szó nélkül elengedtek minket, elég furcsa volt, de boldog vagyok miatta, hogy megbíznak bennem. Anyuék válása sem okoz már akkora gondot, azóta sokszor átgondoltam a történteket és talán jobb is ez így. Nem mondom, hogy nem fog apu hiányozni és az, hogy elvesz egy másik nőt több, mint megdöbbentő, de ha így boldogok lesznek, akkor nem állhatok az útjukba. És apát, így is, úgy is keveset láthatom, szóval ezzel sincs akkora baj.

Ami aggaszt az Joey. Mert egyrészt nagyon kiakadt amikor Harry megfogta a kezem, amin még meg sem lepődök, elvégre én a húga vagyok, Harry pedig a legjobb barátja. Akivel hamarosan elköltözik.

Ó te jó ég! Ha Harry is és Joey is elköltözik akkor ki marad nekem?

Jó valószínűleg én is elmegyek Londonba, de akkor is. És ha ők kitalálják, hogy már tavasszal mennek, akkor mi lesz velem? És működni fog egyáltalán ez a távkapcsolat Harry-vel? Akar ő egyáltalán valamit velem? Mármint biztos, hogy ezért jött most ide, nem?

A fejemben lévő gondolatmenetet muszáj volt valahogy megállítanom, ezért felkaptam egy nagyobb méretű táskát és belepakoltam néhány fontosnak vélt dolgot.

- Ahj Hazza- sóhajtott Joey a konyhában. Már összekészültem éppen a lépcsőn értem le, amikor meghallottam, hogy a fiúk még mindig beszélnek. Nem akartam közbeszólni, ezért leültem a lépcső alján és vártam. Meg persze meghallottam néhány beszélgetésfoszlányt is.

- Ajánlom, hogy ne bántsd meg. Annyira naiv- mondta Joey.

- Eszem ágában sincs- ez Harry volt.

- Jó. Akkor menj, mindegy.

- Ne csináld már Jo. Egy nő miatt ne veszekedjünk.

- De ez a nő, a húgom. Nem tudnál róla lemondani?

- Lemondani? Mintha csak azt kérdeznéd meg, hogy kérek-e egy pohár vizet, vagy sem.

- Sajnálom, de már ezért sem akartam, hogy régen összejöjjetek. Mert én ezt nem akarom. Most mi lesz Los Angeles-szel?

- Nem tudom, haver. Menni akarok.

- És akkor mi lesz… Mindegy. Menj, Hazza. Hódítsd meg a húgomat.

- Ó, őt már nem kell- nevetett- Már meg van hódítva.

- Ja igaz is- kuncogott Joey.

Szóval már meg vagyok hódítva, igaz?

És még így is menni akar?

- Te mégis mióta ülsz itt?- kérdezte Harry kizökkentve a mérgelődésemből.

- Nem tudom- suttogtam elkerekedett szemekkel és könnyes szemmel.

- Mennyit hallottál?- kérdezte nyugodt hangon. Bennem pedig akkor tudatosult, hogy mi is történt.

- Eleget- pattantam fel és visszarohantam a szobámba. Jó hangosan becsaptam az ajtómat és lerogytam a földre. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon.

- Ann- az ajtó túloldalán Harry kétségbeesett hangját hallottam, aki már lassan öt perce könyörgött nekem- Beszéljük meg!

Bármilyen figyelmeztetés nélkül, csak dühhel vezérelve kivágtam az ajtót és megálltam Harold előtt mellkasom előtt összefont karokkal.

- Mondd, Harold. Mondd, hogy mit beszéljünk meg.

- Hát ezt az egészet. Min akadtál ki?- smaragdzöld szemeit össze-vissza kapkodta és idegesen rágta a szája szélét.

- Hogy mégis min akadtam ki? Azon, hogy így beszéltél rólam. Igen, Harold. Lehet, hogy hisztisnek tűnök, de nem érdekel, mert megbántottál. Rosszul esett az, amit mondtál rólam Joe-nak. És LA...

- Csak vicceltem.

- Nem volt vicces. Most menj el- a hangom ijesztően nyugodt volt, nyoma sem maradt az előbbi feldúltságból.

- De, Ann, kérlek- betette a lábát, hogy még csak véletlenül se tudjam becsukni az ajtót.

- Vedd el onnan a lábad, kérlek.

Harry egy szó nélkül elvette a jobb lábát, én pedig becsuktam az ajtómat.

És egy darabig ki sem nyitom- gondoltam.

27 || I realized you were missing

A dal véget ért, a fények elhalványultak, de a tekintetünk nem szakadt el egymástól. Le kellett volna sétálnom a színpadról, de nem tudtam megmozdulni. Lábaim ólomként ragaszkodtak a talajhoz. Egy bizonytalan lépést tett felém, én pedig leugrottam a dobogóról és a karjaiba vetettem magam. Először egy kicsit megilletődve karolt át, majd szorosan magához húzott. Percekig álltunk és öleltük egymást. Félénken felnéztem rá.

- Hiányoztál- búgta mély, rekedtes hangján, amitől automatikusan kirázott a hideg.

- Te is- mondtam és még közelebb hajoltam hozzá. Már ajkaink majdnem súrolták egymást, amikor egy köhögés szakított félbe. A bátyám volt az. Rosszallóan, de mégis mosolyogva nézett ránk.

- Nagyon cukik voltatok, de már kezdett unalmassá válni- nevetett én pedig Harry vállára hajtottam a fejem, aki még morgott egy pár sort. Közben megérkezett Dan is, aki beinvitált az irodába.

- Nagyon jó voltál, Ann- biccentett elismerően- Imádtak téged.

Nagyon jól esett, hogy megdicsért. Utána még megbeszéltünk néhány fontos dolgot és végül aláírtam a szerződést, természetesen csak miután két mentorom, Harry és Joey átvizsgálták. Egy bólintással jelezték, hogy áldásukat adják rá, majd lefirkantottam a nevem. Vigyorogva szorongattam meg őket.

- Most már mehetünk?- kérdezte Joey.

- Persze- kuncogtunk Harry-vel Joey türelmetlenségén.

- És most? Megünnepeljük valahol?

- Nincs kedvem ünnepelni- húztam a szám.

- Én pedig már amúgy is terveztem valamit az estére- közölte Harry és megszorította a kezem. Joey szúrós szemmel nézte az összekulcsolt ujjainkat.

- De előtte haza kell mennünk- jelentette be, ellentmondást nem tűrő hangon.

Először hozzánk mentünk be, és szerencsére (vagy éppen balszerencsére) ott ültek anyuék is, meg Anne-ék is, úgy, mint egy nagy boldog család.

Kár, hogy nem vagyunk boldogok, meg egy család sem.

A kanapén terpeszkedtek és valami filmet néztek, azonban az érkezésünkre felkapták a fejüket.

- Harold?- kiáltott fel idegesen, de mégis megnyugodva Anne- Ó kisfiam.

Odajöttek az öregek hozzánk és végigmértek minket. Szinte mindenki szeme megakadt a kezemen és Harry kezén.

- Hajrá srácok- csapta vállon Joey Harry-t nevetve, majd odaoldalazott anyuékhoz.

- Megmagyarázná valaki, hogy mi folyik itt?- idegeskedett anyu.

- Örömmel- húztam ki magam- Valamit el kell mondanom nektek. Felmondok a Mandeville-nél.

- De miért?- szólt közbe azonnal anyu felháborodottan.

- Végigmondhatom? -nevettem erőltetetten- Nos, új munkahelyem van a Dan’ Pub-ba. Ma volt az első munkanapom. Ott voltunk.

- Mégis mit csinálsz ott?- kérdezte szemrehányóan apu- Várj, Dan-nél?- elkerekedett szemekkel nézett- Csak nem?

- De még mennyire. Énekelek- büszkén kihúztam magam. Harry bíztatóan megszorította a kezem.

- Nahát- mosolyodott el anyu- Igazán?

- Igazán- biccentettem.

- Gratulálok- odajött és megölelt.

- Hogy mi?- értetlenkedtem- Nem is haragszol?

- Kincsem. Ez a te döntésed. És én támogatlak. Ha énekelni akarsz, hát énekelj. Nem állok az utadba. Azt hittem valami durva dolgot műveltetek- nézett szúrósan Harry-re- Na és veletek mi van?- kérdezte, aztán újra megenyhült az arca. Ajkaimat harapdálva néztem Harry-re, akinek a szemében vívódás tükröződött. Ezt nem tudtam hova tenni, ezért még jobban el kezdett remegni a kezem.

- Az igazság az, hogy szeretném Ann-t elvinni egy kicsit. Egy éjszakára. Hozzám- tette hozzá, mire egy kicsit megakadtam. Mármint hozzá. A szüleink remélem azért majd elengednek minket. Végül is már 22 évesek vagyunk.

Legnagyobb meglepetésemre anyuék is és Anne-ék is mosolyogva bólintottak. Egyedül Joey méregetett minket dühösen. Ez nem csak nekem tűnhetett fel, mert Harry megszólalt a kínos csendben.

- Ann, akkor menj fel. Készíts össze néhány cuccot- mosolygott. Az ősök visszatelepedtek a nappaliba- Én meg megyek Joey-val beszélgetni- suttogta a fülemben- A konyhában leszünk.