- Szia Anthony- köszöntöttem a kocsiból kiszálló pimasz
mosolyú fiút, vagy igazából férfit, de a mosolya egy örök kisfiúra emlékeztet
leginkább. Alaposan végigmért és a vigyora még szélesebb lett. Egy egyszerű világoskék
színű magasderekú farmert párosítottam a kedvenc babarózsaszínű blúzommal.
Kiegészítőnek pedig az ezüst papírrepülős nyakláncot tettem fel.
- Gyönyörű vagy- mondta hosszas várakozás után Anthony.
- Köszönöm- kuncogtam megilletődötten, majd észrevettem, hogy
az arca kissé lesápad és mögém néz. Abban a pillanatban amikor megfordultam
volna megszólalt mögöttem az a mély és karcos hang, amitől, mint mindig akkor
is megremegtek a lábaim. Nekem pedig elment a kedvem ettől az egész randizós
dologtól.
A (majdnem) három nap alatt alaposan átgondoltam a dolgokat
és lehetséges, hogy más lányok nem is akadtak volna fenn azon, amit Harry
mondott ott a konyhában, de nekem valahogy túlságosan is sértette az
önbecsülésemet, talán még a múltbéli sérelmeim miatt is. Már nem tudom, hogy
pontosan mi is futott át akkor az agyamon csak egyszerűen sok volt nekem az a
nap, vagy az a hét, esetleg az az időszak, amióta hazajött Harry. Igen,
leginkább az utolsó opció.
- Sziasztok- ezt mondta az a bizonyos hang mögöttem, nekem
pedig hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy el ne rohanjak sírva. Egy mély
levegővétel után megfordultam és szembe találtam magam Harry életnagyságú,
piszok jól kinéző alakjával.
Egyszerűen soha nem értettem, hogy neki tényleg ennyire jó a
stílusa. Most is az elmaradhatatlan, ikonikus, fekete farmerját viselte egy
szürke színű pulcsijával és a nyakában pedig ott lógott egy lánc, amit mikor
észrevettem lesütöttem a szemeim és azok automatikusan is megteltek könnyel. A
kezem pedig önkéntelenül fellendült az enyémhez és közrezárta azt.
Tudtam, hogy megvan neki, hogyan is ne tudtam volna, amikor a
médiából is a története és az utánzatai folytak. Na meg az, hogy kiknek adta
kölcsön, ugyebár. De az, hogy előttem is viselte feltépte a régen összeforrt,
vagy inkább beragtapaszozott sebeimet. Erre azonban nem voltam felkészülve, így
ki is csordul az első könnycsepp, amit talán még időben el tudtam morzsolni.
Talán. Az a baj, hogy Harry mégis észrevehette, mert óvatosan közelebb lépett
hozzám, annyira, hogy észrevétlenül meg tudja simítani a kezem, miközben ő
Anthony-val beszélgetett valamiről. Az érintésétől még jobban összehúzódott a
gyomrom és még szaporábban kezdtem el venni a levegőt.
- Hát akkor jó szórakozást- indult el a házuk felé Harry,
miután kiveséztek Anthony-val egy témát. Amiről fogalmam sem volt, mert az elmúlt
öt percben éppen az ájulás szélén álltam. Az viszont, hogy Harry csak úgy
otthagyott minket eléggé aggasztó volt számomra.
Ennyire hamar tovább is lépett volna?
Így mondhatni két tűz közé szorultam. Az egyik felén Harry
állt, aki még közel volt annyira, hogy utána mehettem volna, választva vele a
kettős érzéseket és a bizonytalanságot, de mégis életem legnagyobb szerelmével.
A másik felén pedig ott volt Anthony, akit bár alig ismertem
és nem is éreztem iránta semmi pluszt, elígérkeztem már neki és bármennyire is
fájt, de akkor ott úgy éreztem, hogy le kell mondanom Harry-ről és a közös
jövőnkről. Merthogy nekünk nincs olyanunk, nem volt és nem is lesz soha. Az,
hogy egyszer valaha én és Harry együtt élhettünk volna olyan távolinak,
bizonytalannak és hihetetlennek tűnt, hogy úgy éreztem nem dédelgethetem tovább
gyermeki álmaimat. Akkor, ott képes lettem volna őt kitörölni mindenhonnan, de
leginkább a szívemből. És ez a gondolat belül felemésztett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése