34 || With me

Percekig csak álltunk ott és csókolóztunk. Volt mit bepótolnunk, az biztos. Soha többé nem akartam elengedni őt. Azt akartam, hogy az a pillanat örökre megmaradjon nekem. Felültünk a fára (ami nem diófa volt), ő átkarolt én pedig nekidőltem.

- Milyen volt a mai fellépés?- kérdezte.

- Klassz volt. Annyira jó érzés kiállni emberek elé és megmutatni önmagamat. Az igazi Ann Smith-t.

- Megértem- kuncogott.

Ó igen, el is felejtettem, hogy a One Direction egyik énekesével beszélek.

- És mi van azzal az Anthony-gyerekkel?- a hangja kissé megremegett.

- Semmi. Megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit- vallottam be.

- Igazán?- érdeklődött izgatottsággal a hangjában mire bólintottam. És ezzel kezdetét vette a majdnem egész éjszakán át tartó beszélgetésünk a fán.

- És akkor nem is jártál Taylor Swift-tel?- kérdeztem csodálkozva.

- Nem és utálom azt a csajt- nevetett- Miért nem szólsz ha fázol?- korholt le.

- Nem fázok- tiltakoztam, mert nem akartam, hogy véget érjen a beszélgetésünk.

- Nem, azért vacogsz- kuncogott majd megcsókolt- Gyere, menjünk be.

A házban még mindig hatalmas káosz uralkodott, de Harry mindenkit hazaküldött, Joey-t és Michael-t pedig lefektettük.

Felmentünk Harry szobájába, ő átöltözött, majd nekem is adott egy váltás felsőt, ami kb. háromszor volt nagyobb nálam. Befeküdtünk a meleg, puha ágyába és csókolóztunk. Aztán beszélgettünk, majd megint csókolóztunk és végül elaludtam. Még félálomban voltam, amikor Harry adott egy puszit az orromra és sutyorgott valamit, amit már nem értettem.

Reggel arra keltem, hogy Harry puszilgat, mire elkezdtem kuncogni és csapkodni, mert eléggé csikis vagyok.

- Jó reggelt, szépségem- dörmögte, mire csak egy nyögés-félét kapott válaszul, mert nem hagyott aludni- Kelj fel!

- Nem akarok- nyávogtam majd jó szorosan hozzábújtam, hátha megenyhül.

- Pedig muszáj lesz- kuncogott.

- Mégis miért?

- Mert ma elmegyünk valahova- mondta sejtelmes hangon.

- Hova?- csillant fel azonnal a szemem.

- Nahát, milyen türelmetlen lett valaki- incselkedett a hangjával, mire magamhoz húztam és megcsókoltam.

- Na hova megyünk?- húzódtam el tőle nevetve, mikor leesett neki, hogy miért tettem elkezdett csikizni.

Hirtelen kinyílt az ajtó, Joey kómás feje jelent meg.

- Halkabban tubicáim- morgott, majd ránk ugrott.

- Joey- nyávogtam- olyan dagadt vagy, hogy mindjárt megfulladok.

- Joe, tényleg szállj le róla, légyszi- kérte Harry a bátyámat.

- Ez így nem lesz jó- mondta Joey, miközben lekászálódott rólam- Ti ketten összefogtok ellenem.

- És amikor ti fogtatok össze ellenem?- próbáltam kiakadni, de csak nevetni tudtam a régi emlékek felidézésén. A srácok tudták, hogy most mi következik. Elkezdődött az egyórás nosztalgiázás.

- És amikor Joey szülinapján Harry majdnem belefulladt a tortába?- kérdeztem nevetve.

- Az nem volt vicces- húzta el a száját Harry- Jo belenyomta a fejem a tortába és már tényleg alig kaptam levegőt- durcáskodott mellettem, mint egy kisgyerek.

- Jól van, Eddie. Semmi baj- gügyögtem hozzá, amikor Joey meghallotta a becézést elkezdett röhögni.

- Utálom amikor így hívsz- fordult el Harry én pedig magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam.

- Nenenenenene- sikított Joey, amint észrevette, hogy mit csinálunk. Nevetve váltunk szét, ugyanilyen jó hangulatban telt a reggeli is.

33 || I got a heart

A szombati fellépés a Dan’s Pub-ba szintén jól sikerült; talán még többen jöttek el, mint egy hete. Iszonyatosan jó érzés volt kiállni a tömeg elé, ahol az lehettem, aki akartam lenni, aki én magam voltam. Nem kellett megjátszani az érzéseimet. Nem kellett jópofát vágnom a dolgokhoz. Csak én voltam, Ann Smith.

Aztán amikor lesétáltam a színpadról és Anthony mosolygós arcával találtam szembe magam, minden véget ért.

- Jó voltál- adott egy puszit a homlokomra- Találkozunk valamikor?

- Hát igen, majd szombaton- rágtam a szám szélét.

- Szombaton elmarad az est, nem mondta apu? Nem érsz rá előtte?- simította meg a karom, mire hányingerem lett.

- De, csak én nem akarok tőled semmit, oké?- ki kellett mondanom. Nem tarthattam tovább magamban, mert már irritált Anthony közelsége- Most pedig mennem kell.

Otthagytam az asztalánál, én pedig sietős léptekkel elhagytam a pub-ot. Olyan megkönnyebbülten rontottam ki a helyről, hogy azt hittem elsírom magam. Sokkal jobban éreztem magam, mint azelőtt 5 perccel, mert végre kimondtam. És ez a világon mindennél jobb érzéssel töltött el.

Amikor az utcánkba értem észrevettem, hogy Anne-k házából hangos zene szűrődik ki, de nem nagyon foglalkoztam vele.

- Anyu?- kiáltottam amikor hazaértem.

- Itt vagyok, kincsem- jelent meg szőkés hajával a konyhában. Mellette pedig ott állt Anne.

- Mi van odaát?- érdeklődtem miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.

- Harry-ék áthívtak egy pár embert. Mondták, hogyha hazaérsz akkor mondjuk meg neked, hogy várnak téged is- mosolygott Anne.

Igazából piszkosul kedvem támadt, ahhoz, hogy bulizzak, így szinte azonnal átmentem a szomszédba.

Ez a buli lényegesen kisebb volt. Alig voltak 10-15-en, a zene is elég halk volt a múltkorihoz képest és kevesebb piát is vettek a srácok. Amikor beléptem az ajtón megcsapott a fülledt, meleg levegő alkoholszaggal keveredve, ami mintha gyomorszájon vágtak volna, úgy hatott rám.

Te jó ég, már csak a pia szagától is úgy érzem, mintha be lennék rúgva.

- Szia Hugica- ölelt át Joey, amikor észrevett. Nem volt éppen józan.

- Joey- erőltettem magamra egy mosolyt- Mizu?

- Semmi- kuncogott- Haz azt üzeni, hogy kint vár a diófánál.

- Joe, nincs is diófájuk- ráztam meg a fejem hitetlenkedve.

Össze-vissza beszél, lehet nincs is kint.

- Mindegy, kint van. Beszélni akar veled- nagyon nehezen mondta ki a szavakat. Azonban bármennyire is azt akartam, hogy ne érdekeljen, túlságosan hajtott a kíváncsiság, ezért szinte azonnal a kertbe indultam meg.

Körbenéztem, majd megakadt a tekintetem egy alakon, aki a kert végében lévő fán ült, nekem háttal, de a hajáról bárhol fel tudtam volna ismerni. Lábaim automatikusan felé vették az irányt, majd amikor már csak pár lépés választott el tőle, megfordult. Csak néztük egymás szemeit és próbáltunk belőle kiolvasni mindent. Leugrott az ágról és megállt előttem pár lépésnyire. Én azonban nem tudtam uralkodni magamon, ezért a nyakába ugrottam. Mélyen beszívtam az illatát. Olyan erősen szorított magához, mintha soha többé nem akarna elengedni engem.

- Hiányoztál- suttogta rekedten a hajamba, amitől kirázott a hideg. Óvatosan felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, ő a tekintetemet kereste, majd lassan és óvatosan közeledett ajkai az enyémhez és mikor végre összeértek, akkor döntöttem el. Hogy soha többé nem akarok mást, csakis őt.

32 || Don't look back

Már pár napja április volt (pontosabban hétfő óta), így úgy gondoltam, hogy most már véglegesen is összeszedhetném a jövő héten tartandó Holmes Chapel-i napokon eléneklendő dalok listáját.

Még aznap, szerdán felhívott Mary, a főszervező, hogy egyeztessük az időpontokat. Csütörtökön kezdődnek a programok és egészen szombatig tart majd. Végül abban maradtunk, hogy pénteken hat órától hét óráig van egy blokkom. Ez pont tökéletes, mivel ekkor vannak a legtöbben. Ezért a szerdámat és a csütörtökömet nagyrészt arra szántam, hogy elmentem Michael-hez, akinek van egy otthoni stúdiója, hogy újabb feldolgozásokat és persze saját szerzeményeket vegyünk fel. Michael csinálta az eddigi videóimat is, amik kint vannak a Youtube csatornámon. Ezenkívül segített szórólapot is csinálni, amiben népszerűsítettük a zenémet. Elég profi módon összehoztuk mindössze két nap alatt. Michael szinte rögtön meg is vágta a hanganyagot, videoklip természetesen nincs hozzá, de még így is jó lett szerintem.

A két nap alatt persze próbáltam a lehető legjobban kizárni a külvilágot, mert Anthony rendkívül sokszor hívogatott, én azonban nem tudtam hogyan rázzam le őt. Ezért jókedvet vágva a dologhoz lelkiismeretesen visszahívtam őt, pedig egyáltalán nem akartam már vele beszélni. Az állandó hívogatása és szinte már zaklatása, annyira megfojtott, hogy egyszerűen csak ki akartam őt törölni mindenhonnan.

Harry pedig nem nagyon mutatkozott. Egyszer láttam őt közelről, amikor szombat este, elég későn értem haza Michael-től, ő pedig éppen akkor ment haza tőlünk.

- Ó, bocsi- hőköltem hátra, amikor ki akartam vágni az ajtót, viszont egyenesen orrba találtam vele őt.

- Semmi gáz- fogta az orrát- Vérzik?

- Nem- vizsgáltam meg alaposabban- Ne haragudj.

Majd szó nélkül kikerülve engem elviharzott. Én pedig csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal, majd Joey jött oda hozzám.

- Gyere hugica- mondta, majd becsukta mögöttem az ajtót. Nem mondott semmit, de biztos, hogy haragudott rám még a Harry-s ügy miatt, amiért nem is tudtam ráneheztelni. Én is haragudtam magamra is, meg Harry-re is egy kicsit.

Péntek reggel teljesen normális 21 (lassan 22) évesként ébredtem, aztán a nyakamba szakadt egy csomó minden. Anyu megkért, hogy menjek el a boltba bevásárolni. Amivel még nem is lenne gond, de apu felajánlotta, hogy elkísér. Amivel szintén nem volt semmi probléma, de még nem tudtam kitalálni, hogy most milyen is a kapcsolatunk. Így hát elfogadtam és együtt ültünk be délelőtt apu fekete kocsijába. A kínos csendnek hamar véget vetett a rádióban felcsendülő History című dal, a One Direction-től. Hitetlenkedve átkapcsoltam egy másik adóra.

- Mesélj kincsem- mondta apu.

- Mit meséljek?- értetlenkedtem, pedig pontosan tudtam, hogy mire érti.

- Haroldról. Miért kapcsoltad át ezt a számot? Mi van most veletek?

- Nem szeretem ezt a számot és nem érdekel mi van velünk- rántottam meg a vállam, már túl gyanúsan.

- Nem áll neked jól a jéghercegnő szerep, kincsem- mosolygott apu, belőlem meg kiszakadt egyszerre minden, ami pár napja már felőrölt belülről. Apu pedig bólogatva hallgatott. Mindent elmondtam neki, amit csak lehetett. Muszáj volt végre kiadnom magamból és apa jó hallgatóságnak bizonyult. Habár néha ciccegett, néha pedig alig bírta visszatartani a kuncogását, megértő volt és még tanácsot is próbált adni.

- Kincsem. Te megpróbáltál mindent. Énekeltél neki, ő pedig azt mondta, hogy tutira elmegy Los Angelesbe. Innentől kezdve rajta áll, hogy mi a fontosabb neki. Ha LA-t választja, akkor így járt. Soha nem fogja megtudni, hogy miből maradt ki.

31 || In the back of my head

Anthony-val egy étterembe mentünk, ami hiába volt nagyon hangulatos, ha kb. minden második ember idemegy első randira. Ettől függetlenül jól éreztem magam vele, volt sok közös témánk is, azonban mégis ott volt a számban az a keserű érzés, ami nem akart megszűnni. Csakúgy, mint Harry.

Amikor kitett a házunk előtt és megakart csókolni én önkéntelenül is elhúzódtam tőle. Csak Harry arca lebegett előttem és, hogy nem helyes az, amit csinálok. Bármilyen értelemben. De már nem volt megállás. Felszálltam arra a vonatra, ami elzúgott és hiába volt rozoga, mégis ezt választottam, mint a nehezen megközelíthető szuper express-t.

- Ne siettessünk el semmit- mondtam belül megsemmisülten.

Az igazság, amit eredetileg és szívem szerint legszívesebben mondtam volna, valahogy nem akart kijönni a torkomon. Megfordultam és becammogtam a házba. Egyszer sem fordultam vissza és azt sem akartam, hogy máskor megforduljak. Képletesen, természetesen. Nem akartam Anthony-val járni, vagy csak csókolózni, de még csak megfogni sem a kezét. Egyszerűen ő nem az volt, aki hozzám illő lett volna.

Ő nem volt Harold Edward Styles.

És ezt volt a legnehezebb elfogadnom önmagamban. Bármelyik férfi, aki az elmúlt évek alatt valaha is kikezdett velem állandóan mérce alá került, de ott nem tudott megfelelni.

Az egyetlen szerencsés Tom volt.

Tom-mal volt az egyetlen olyan kapcsolatom, Harry-n kívűl, akiben maximálisan megbíztam. Azonban ez sem tartott nagyon sokáig, mert megcsalt. Soha nem gondoltam volna, hogy annak az embernek, akinek mindenem odaadtam és feltétel nélkül szerettem egyszer egy szánalmas kislányra lenne szüksége helyettem. Tom-mal már lassan három éve jártunk, amikor kiderült, hogy neki van valakije, aki akkor még alig múlt 16. A húga legjobb barátnője volt az a lány, Sandy-nek hívták. Persze miután szakítottunk rá két hónapra már őt is dobta. Csoda, hogy három évig bírta velem, hacsak nem kavart közben is másokkal. Szörnyen éreztem magam. Hónapokig alig tudtam megmozdulni, aztán jött valaki, aki ezt megváltoztatta.

Ő volt Harry.

Az ágyamon ültem és megláttam, hogy a szomszéd ablak is nyitva volt. Harry engem nézett. Smaragdzöld szemeit áthatoltak a csontjaimon és láttam a szemén, hogy egyenesen a szívembe láttak. Tudta, kellett, hogy tudja, hogy mi játszódik bennem. Éreztem, hogy ő is érzi. Azonban azt hiszem abban a pillanatban valamit mégis rosszul sugározhattam neki, mert felállt és elhúzta a függönyét. Megsemmisülten dőltem hátra az ágyon. Annyira megsemmisülten, hogy még csak sírni sem tudtam volna. És valahol mélyen még igazat is adtam Harry-nek. Kellett nekem az a pofon. Bármennyire is fájt, égetett kellett, hogy felébredjek és tegyem, amit tennem kell.

Másnap reggel korán keltem és egyenes rendbe szedtem magam, hogy még időben el tudjak indulni a Mandeville-be. Merthogy szerdára terveztem a felmondást. Tegnapig voltam szabadságon, de ez a mai nappal véget ért. Végtelen szabadságot kaptam. Már amennyire vehetjük úgy. Többé nem várt rám hajnali kelés és egész napos robotolás.

Céltudatosan és magabiztosan léptem ki a házunkból és úgy is vonultam végig az utcán. A Mandeville előtt azonban egy másodpercre meg kellett állnom, hogy vegyek egy mély levegőt és elintézzem azt, amit el kellett, hogy intézzek.

Egyszerűbben ment, mint gondoltam. Megmondtam, hogy azonnal felmondok és, hogy már nem fogok bejönni dolgozni. David először kiakadt, majd beletörődve elővette a papírokat.

- És most mit kezdesz magaddal?- kérdezte megvetően, amolyan félvállról.

- Énekelek a Dan’s-ban- mondtam ki büszkén, mire lenézően kinevetett.

Majd megmutatom én neki, hogy kit kell lenézni.