A kedd elég gyorsan eltelt, mindössze egy keveset készültem Harry-vel a Holmes Chapel-i napos fellépésemre, de neki el kellett mennie, ugyanis találkozott valakivel. A lelkére kötöttem, hogy nem találkozhat előttem Niall-ékkel, amin jól szórakozott. Fura volt, de valahogy belül nem éreztem féltékenységet. Persze, azért izgultam, nehogy valaki letámadja őt, de maximálisan megbízok benne.
Aztán telefonáltam Dan-nek, hogy valóban nem lesz-e fellépésem szombaton, mire megnyugtatott, hogy igen, mert valaki más lesz most, de ez csak egy egyszeri alkalom, így boldogan konstatáltam, hogy a hétvégém abszolút kötelezettségmentes lesz a One Direction tagjaival.
Majdnem az összessel.
Apu délután bejött hozzám, épp amikor leültem sorozatot nézni.
- Szia kincsem- nyomott egy puszit a fejemre.
- Mizu apu?- kérdeztem.
- Tudom, hogy azt szeretted volna, hogy megnézzem a fellépésedet, de ez most nem fog összejönni. Anyáddal mindent elintéztünk és holnap megy a gépem vissza. Szóval arra gondoltam, hogy beszélgessünk- csalódottságomat megpróbáltam palástolni, hogy ne okozzak neki még nagyobb fájdalmat. Az előzetes kiakadásom nyomait rég eltűntettem és át is alakultak. Ugyanis megértettem, hogy i is ez az egész. Pláne, ha ők így boldogok, akkor támogatom őket, mindenben.
Apuval végigbeszéltük a délutánt. Nagyon jól esett, hogy annyi mindent őszintén megoszthattunk egymással. Olyan volt, mint régen, amikor esténként bejött hozzám és mesélt. Aztán meg én meséltem. Hirtelen nagyon hiányzott, pedig ott ült mellettem, de mégis a mellkasomat szorító érzés nem akart enyhülni.
Mivel már elég későre járt az idő apu elbúcsúzott, hiszen reggel hajnalban indult a gépe és kisétált. Nemcsak a szobámból, hanem az életemből is. Mert neki már új élete lesz nélkülünk, ugyanúgy ahogy nekünk is. És ezt el kellett fogadnom, bármennyire is fájt.
Elég sokáig sírhattam egyedül az ágyamon ülve, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Harry volt az.
- Életem, elhúznád a függönyt?- kérdezte aggódva, mire semmit sem válaszoltam csak odaléptem az ablakomhoz, arrébb rángattam a függönyömet és belenéztem Harry smaragdzöld szemeibe- Már félórája sírsz, szívem. Elmondod?
- El- szipogtam- Átjössz?- Harry meg sem várva a kérdésemet, felkapta a cuccát és átrohant hozzánk. Én ez idő alatt lesiettem a bejárati ajtóhoz, hogy nehogy elkezdjen csengetni és felébredjenek a többiek.
Amikor kinyitottam az ajtót egyenesen beleütköztem Harry izmos mellkasába ütköztem. Védelmezően körbeölelt erős karjaival, amitől máris megnyugodtam. Talán 5 perce állhattunk úgy, amikor megszólalt.
- Szívem, nem akarsz beengedni?- vacogtatta meg a fogát- Megfagyok.
Ó te jó ég.
És ekkor volt időm alaposabban végigmérni. Egy szál boxerben és egy pólóban rohant át.
- Te bolond- nevettem ki, miközben felmentünk a szobámba. A kezét a számra tapasztotta és úgy vezényelt fel, miközben durcizott.
- Nem vagy vicces- morogta és bemászott az ágyamba. Odabújtam mellé és ráérősen megcsókoltam.
- Ez már viszont hiányzott- suttogta a számba. Elmeséltem neki minden gondolatomat apuékkal kapcsolatban, ő pedig megértően hallgatott; majd miután befejeztem csak magához húzott és belepuszilt a nyakamba.
- Én mindig itt leszek neked- dünnyögte a hajamba, amitől libabőrös lettem.
Megígérte…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése