- Ann- hajtogatta a nevem folyamatosan valaki, vagyis inkább valakik. Egyre jobban kezdtem visszatérni a… a fogalmam sincs miből. Elég sokan álltak felettem. Időközben átraktak az ágyamra és bekötötték a kezem.
- Hú, végre Annie- borult azonnal rám Niall.
- Te gyökér, megfojtod- lökte oldalba Louis- Hogy érzed magad?
- Fáj- motyogtam erőtlenül.
- Mi?- kérdezte Joe türelmetlenül, mire eszébe jutott valami, ezért kicsit visszavett a buzgóságából. Erre a kérdésre azonban nem igazán tudtam mit válaszolni.
A testem? A fejem? A kezem? A szívem?
Mindegyik fájt, de mégsem tudtam megszólalni, azonban egyre csak engem bámultak.
- Minden- nyögtem ki, mire mindenki gondterhelten rámnézett.
- Nem kéne bevinnünk a kórházba?- kérdezte Niall a többiektől.
- Be ne vigyetek- mondtam erőteljesen és Harry-re pillantottam. Azt hittem, hogy nem vette észre, de végig engem figyelt, így összenéztünk. Szeméből nem sok mindent tudtam kiolvasni. A bűntudat keveredett a sajnálattal. És ez a kombó elvette minden még megmaradt életkedvemet is.
- Mi kimegyünk, megnézünk valamit, meg hozunk neked teát, okés?- kacsintott rám Louis, majd megindultak ki a szobámból. Még egyszer Joey hátranézett, de nem mondott semmit, pedig láttam, hogy legszívesebben ömlenének belőle a szavak.
Harry szótlanul álldogált egyik lábáról a másikra, míg végül megelégeltem, hogy kilométer-hiányosan viselkedik és mondtam neki, hogy nyugodtan üljön le az ágyamra.
- Figyelj, Ann- kezdte el végre a mondandóját- Én nem akartam ezt, de el kell mennem, érted? Ez egy hatalmas lehetőség az életemben és hidd el, hogy nem fog olyan sokáig tartani, mint gondolnád. Május elején elmegyek, aztán olyan augusztus körül jövök. És közben is jöhetek egy-két napra, ha minden jól megy. Meg tudjuk oldani. Ami pedig Louis-t illeti sajnálom. Nem akartam kiakadni, de szerinted mégis mire kellett volna egyből gondolnom?
- Te komolyan kinéznéd belőlem, hogy megcsallak a legjobb barátoddal?- szóltam közbe, mert ezt nem tudtam reakció nélkül hagyni.
- Ne haragudj- sütötte le a szemét, mint egy kisfiú, aki tényleg megbánta, amit tett.
- Megbocsájtok, azonban nem felejtek- mondtam, majd a karjánál fogva magamhoz húztam és ráérősen megcsókoltam.
Persze, mi mindent kibírunk. Már csak alapból ezt a hat évet is átvészeltük. Bár Harry-nek ez is egyszerűbb volt.
- Végeztetek is?- kérdezte Niall, mire Louis hason vágta és mindenki elkezdett nevetni.
- Itt a tea- szólt közbe Michael- Aggódtam érted, Annie- szorosan magához vont, így Harry-től teljesen elrántva. Hallottam, ahogy mögöttem Harry felhördül, Mikey azonban túl erősen tartott, így erőm sem lett volna ellenkezni.
- Figyelj, amúgy is beszélni akartam veled, ez meg szinte pont jól jött- magyarázta Michael és bennem minden megfeszült.
Csak arra tudtam gondolni, hogy nehogy a Harry-vel való kapcsolatomat rontsa jobban. Mert az, hogy Michael mit akart mondani nem volt számomra titok. Nyilvánvalóan kimutatta, hogy mit gondol Harry-ről, de reméltem, hogy normális keretek között akartam tisztázni ezt vele.
- Szóval azt akarom, hogy szakítsatok- mondta Michael.
És tulajdonképpen ezzel össze is omlott bennem a remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése