A pénteki munkanap után azt hiszem megérdemelten aludtam át a szombatot, mivel rekordmennyiségű ember jött aznap a Mandeville-be, ezáltal rekordmennyiségű embert kellett kiszolgálnom igencsak kevés időn belül.
Jó talán az enyhe túlzás, hogy átaludtam egy napot, de mondjuk úgy, hogy a mozgásomat eléggé korlátok közé szorítottam, a konyhán és a wc-n kívül nem igazán jártam máshol. Azonban így legalább át tudtam gondolni ezt az egész helyzetet, meg az érzéseimet. Lehetséges, hogy csak túlságosan sokat képzelek bele ebbe az egész helyzetbe. Mármint komolyan, mikor volt már az? 6 éve, azóta minden és mindenki megváltozott, köztük én is, hiába ragadtam le itt, attól még sokat komolyodtam. Ő pedig lehet, hogy igazi szupersztárként jön haza (már ha neki ez a haza) kicsiny városkánkba. Mindenesetre eldöntöttem, hogy távolságtartó leszek vele kapcsolatban.
Ez a hétvége nem csak erre volt jó, hanem arra is hogy átgondoljam az életemet és a céljaimat is. Így született meg a döntés, miszerint jövőre elköltözöm. Londonba. Egyedül. És boldog leszek. Igazán boldog.
A teraszunkon ültem a gitárommal és egy kottafüzettel. Mostanában ezzel is egyre gyakrabban foglalkozok. Szeretek írni már kiskorom óta. Négy éve azonban elkezdtem verseket és zeneszövegeket is írni és hatalmas örömömet lelem benne. A tavaszi Holmes Chapel-i napokon is szeretek fellépni.
4-5 éve kezdődött amikor a barátnőmmel, Diana-val kiálltunk a házunk elé énekelni és így próbáltunk pénzt keresni. Szegény Diana-nak nincs túl jó hangja, így neki inkább már azért fizettek, hogy maradjon csendbe. Én viszont tovább énekeltem és amellett, hogy megkerestünk magunknak pár fontot, kellő önbizalmat is összekapartam, így mikor megkértek, hogy énekeljek a Holmes Chapel-i napokon, szinte azonnal elvállaltam. Eleinte még csak feldolgozásokkal, majd később saját szerzeményekkel is próbálkoztam mind ott, mind az egyik kávézóba, ahol élő zenét kerestek. Nagyon élveztem csinálni, de amióta vége lett a giminek már csak a Chapel-i napokon énekelek közönség előtt.
Diana mindig is azt mondta, hogy meg kéne próbálnom az énekhangommal kezdeni valamit, mert szerinte nem kéne veszni hagyni egy ilyen szép hangot. Bevallom őszintén én is gondolkoztam már ezen, nem is egyszer.
Éppen azon gondolkoztam mi lenne akkor, ha Londonba valami feltörekedni készülő énekesként mennék el. Hátha találok valami kisebb pub-ot vagy ilyesmit és ott elénekelgetnék. Egy biztos most, hogy költözni akarok a nyár végén. Csak még nem tudom, hogy adjam be ezt anyuéknak.
Még mindig jegyzeteltem amikor megláttam a szomszédban egy ismerős alakot. Az alak kijött egyenesen a teraszunkra és leült mellém. A telefonját nézegette idegesen.
- Szia Anne- köszöntöttem vidáman, letettem magam mellé a gitárt és kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat.
- Félek- rágta az alsó ajkát folyamatosan Anne.
- Mégis mitől?- néztem rá hitetlenkedve- Haroldtól?
- Igen- fújta ki a levegőt- Olyan régen voltunk már ennyi időre együtt. Lehet, hogy nem is fogja magát jól érezni. Teljesen elhidegültünk egymástól. Ann. Mit tegyek?
- Legyél az, aki vagy, Anne- nyugtatgattam- Semmi baj nem lesz, hidd el. Ő még mindig a fiad, bármi is történt az elmúlt 6 évben. Hosszú és nehéz 6 év volt mindkettőtöknek, de attól még összetartoztok. Minden rendben lesz, Anne. Nyugi. Mikor jön pontosan?
- Nemsokára itt lesz.
- Akkor én bemegyek, jó?-megöleltem őt, összefogtam a cuccomat és bementem- Hajrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése