A nevem Ann Smith, 22 leszek június 1-jén. Az Egyesült Királyságban élek, pontosabban Holmes Chapel-ben már 20 éve, a családommal. Anyu szakácsnő az egyik közeli étterembe, apu pedig Amerikában dolgozik, pontosabban az USA-ban már 6 éve. Van egy bátyám, aki most 24 éves, Joe. Én a Mandeville étteremben vagyok felszolgáló, ott ahol anyukám dolgozik. Joey pedig szerintem soha nem fog felnőni, rengeteget van itthon és csak alkalmi munkái vannak. Hát így éljük mi a látszólag tökéletes életünket, itt Holmes Chapel-ben. És hogy miért csak látszólag az?
Ez egy kis város, nagyjából mindenki ismer mindenkit, itt nem lehet csak úgy elbújni. Tényleg aranyos emberek élnek a környékünkön, de mostanában egyre többször érzem azt, hogy lépnem kéne. Imádom az itteni életet, de kevés. Mindig is az volt az álmom, hogy egyszer majd London-ban fogok élni. Eddig még nem jött össze, most pedig egyre inkább félek a váltástól.
A Holmes Chapel Comprehensive iskolában végeztem teljesen átlagos diákként. Jó tanuló voltam, de igazából soha nem merült fel bennem, hogy nekem egyetemre kéne mennem. Anyuék mondták, hogy menjek, de végül sehova sem adtam be a jelentkezésemet. A gimnáziumba nagyon szerettem járni, főleg a társaság miatt. Azóta -vagyis lassan már négy éve- a Mandeville-ben dolgozom.
Szabadidőmben olvasok, írok, zenét hallgatok és kertészkedek, ugyanis a kert magától nem lesz ilyen szép, anyu szinte sose csinálta, Joe-tól pedig az is nagy teljesítmény, ha egy követ arrébb rak. Szóval ilyen hétköznapi dolgokat szoktam csinálni.
Azonban van valami, amit kevesen tudnak. Harold Styles a szomszédom. Vagyis a családja. Ő maga ugyanis jelenleg nem tartózkodik ebben a városban. Igazából nem voltunk soha olyan szoros kapcsolatban, de sok közös emlékünk van.
Mielőtt Harry szülei, Anne és Des elváltak volna sokat játszottunk együtt, mert a szüleink nagyon jóba voltak (és vannak Anne-nel még mindig). Hét évesek voltunk és Anne bejelentette, hogy el kell költözniük Gemma és Harry, na meg persze mi is Joey-val nagyon szomorúak voltunk és nehéz is volt az elején a távolság, de megszoktuk. Joe-val csak évente emlegettük fel, elfelejtődött és csak egy szép emlék maradt belőle.
Aztán éppen a 12. születésnapom után visszaköltöztek mellénk. Minden visszatért a régi kerékvágásba, viszont a bátyám és Harry egyre jobb barátok lettek, én pedig kezdtem elfelejtődni számukra. Gemma is inkább a korabeli lányokkal volt szívesebben, mert ő ekkor már 16-17 éves volt és a nagyobb korkülönbség nem találtuk igazán a közös hangot. Ettől függetlenül sokat voltam Joey-ékkal és hiába volt köztünk 4 év Gem-mel, együtt karácsonyoztunk, szülinapoztunk stb. Harry volt életem első szerelme, vele csókolóztam először.
Szilveszter volt. 13 évesek voltunk. Már csak pár másodperc maradt hátra 2003-ból amikor ajkait enyémnek tapasztotta. Minden megszűnt körülöttem és csak pár pillanattal (vagy perccel) később arra eszméltem fel, hogy mindenki kiabál körülöttünk, a tűzijátékok különböző színekben pompáznak az égen; én viszont csak Harold zöld szemét bámultam, ami az én barnámban veszett el. Akkor dőlt el véglegesen.
Visszavonhatatlanul beleszerettem Harold Edward Styles-ba.
Visszavonhatatlanul beleszerettem Harold Edward Styles-ba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése