Március van. Az év egyik legszebb hónapja. Tényleg szeretem a márciust, ilyenkor általában már kezd jobb idő lenni, előjönnek a madarak, a fák rügyezni kezdenek. Minden az újjáéledésről szól.
Péntek reggel. A legrosszabb és egyben legjobb nap a héten. A legjobb, mert a héten már csak ma kell bemennem dolgozni; a legrosszabb, mert ilyenkor (főleg délután) rengetegen jönnek be hozzánk és olyankor sok a munka.
- Jó reggelt- köszöntem mikor kiléptem a bejárati ajtón Anne-nek és anyunak, akik szokásukhoz híven ma reggel is kint pletyiztek a teraszunkon.
- Szia Kicsim- nyomott egy puszit anya a homlokomra.
- Jó reggelt, Ann- mosolygott kedvesen Anne.
- Mi az aktuális téma?- érdeklődtem miközben elvettem egy almát az asztalról. Anyuék összenéztek majd ünnepélyesen bejelentette, hogy:
- Harry hazajön- anyu hangjában őszinte lelkesedést véltem felfedezni.
- Az klassz, de nemrég volt itt, nem?- pontosan január 29-én ment haza.
Csak egy éjszakára jött a szülinapja miatt. Évek óta nem jött haza a szülinapja alkalmából. Na nem mintha én a 6 év alatt bármikor személyesen találkoztam volna vele.
- De- bólogatott hevesen Anne- azonban most a One Direction szünetel egy ideig és most hazaköltözik. Nem lesz itthon végig, de most itt lesz pár hétig, hónapig.
A döbbenettől félrenyeltem az egyik alma darabot, így fulladoztam öt percen keresztül. Majd könnyes szemmel, de végre lenyugodtam és lement a falat is.
- Hogy mi?- kiáltottam pár perc fáziskéséssel- Vagyis. Khm. Ez nagyszerű. Most mennem kell.
Oké. Végül is nem kell bepánikolni, Ann. Maximum egyszer-kétszer összefutsz vele. De még csak nem is kell majd vele foglalkoznod. Néha látod majd, és? Nagy ügy. Ő már el is felejtett téged. Biztos lehetsz benne. Biztos. Tuti elfelejtett már. Valószínűleg a nevedet sem tudja már.
Ilyen gondolatokkal próbáltam magam nyugtatgatni, amitől természetesen csak még jobban felhergeltem magam.
Egyáltalán nem akartam emberekkel találkozni, ezért gyalog indultam el a Mandeville-be. Szerencsére így ilyen korán, reggel fél hétkor kevesen tartózkodtak az utcán. Inkább busszal mentek vagy kocsival. Egy-két ember sétált elszórtan.
- Jó reggelt, Ann- köszönt rám a főnököm felesége, Kath mire ránéztem- Te sírtál, szívem?
- Nem, Kath. Minden rendben van- erőltettem magamra egy halvány mosolyt. Szerencsére nem firtatta tovább a témát, mert megérkezett a férje, David.
- Szia Ann. Figyelj a jövő héten nem leszünk nyitva, mert el kell utaznunk Ausztráliába családi okok miatt. Nem biztos, hogy csak egy hetet maradunk, ez még kiderül, de majd hívunk, oké? Szóval vedd úgy, hogy jövő héten szabid van.
Na végre történik valami jó is ma- gondoltam.
Azonban az, hogy már a jövő hétről beszéltünk egyenlő volt azzal, hogy Harold mindjárt hazaér. Fogalmam sincs hogyan viszonyuljak hozzá. Anyu délelőtt azt mesélte, hogy Gemma is jön látogatóba, de ő csak később. Mi lesz még velem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése