- Még mindig nem értem miért vagy kiakadva, Ann- sóhajtott egy nagyot Diana a telefonba, miután elmeséltem neki az egész sztorit. Éppen a boltba voltam és a tészták között keresgéltem.
- Diana. Hát tényleg nem érted? Szerelmes voltam a gyerekbe.
- Nekem nem úgy tűnik, hogy csak voltál, szívem. Szerintem te még mindig szereted.
- Nem ez hülyeség. Biztos megváltozott- bizonygattam, leginkább magamnak, mert a vonal túlsó feléről halk kuncogást hallottam- Ne nevess. Könyörgöm.
- Jól van, na. Szerintem ne parázz rá. Majd jön, aminek jönnie kell. Viszont most le kell tennem. Majd beszélünk. Puszi. Hajrá- hadarta a barátnőm majd meg is szakította a hívást.
Hát akkor oké. Köszi.
Hazaérve Joey a nappaliban xbox-ozott, anyu pedig olvasott.
- Na hát hazaértél?- ugrott fel anya amikor meglátott és már neki is állt a muffinok elkészítésének.
A szobámba menekültem még mielőtt befoghatott volna, hogy segítsek neki. Soha nem szerettem a konyhai tevékenységeket. Alap dolgokat meg tudok csinálni, de magamtól soha nem álltam neki főzőcskézni. Nem az a baj, hogy béna vagyok, hanem hogy lusta. De nagyon. Így ez, mint hobbi még csak fel sem merülhetett nálam.
Rendet raktam és pakolgattam a birodalmamban. Mindig is imádtam ezt a szobát. Jó a fekvése, napos; egy kertre és egy a szomszéd házra néző ablakkal. Amikor kisebbek voltunk Joe-val sokat veszekedtünk azon, hogy kié legyen ez a szoba, mivel ő nagyon jóba volt Harry-vel azt akarta, hogy ő lakjon itt, mert ugye át lehet látni a két szobába. Harry-vel egyszer még egy üzenő-kötelet is kifeszítettünk és azon küldtünk egymásnak gumicukrot meg kis üzeneteket. Joey ezért mindig is irigykedett rám.
A falak telis-tele vannak képekkel, amik mindig mosolyt csalnak az arcomra. Régen még énekesek és bandák posztereit is kiragasztottam, de már egy pár éve visszavettem őket, mert már kissé cikinek éreztem.
A szoba fő eleme a hatalmas ágyam, amin mindig rengeteg díszpárna van. Ez a kedvenc részem az egész házban. Van egy olvasósarok is, ahol található a könyvespolcom is, azon pedig a sok-sok könyv, amiket az évek alatt gyűjtöttem. Az íróasztalomon általában káosz uralkodik, mert mindig oda dobálom az éppen nem használt dolgaimat. Ezek a fontosabb részek a szobámban. Az elmúlt évek során nem változott már olyan sokat. Leginkább a képek és a növények cserélődnek. A képek azért, mert mindig készülnek újak, de persze található egy-két nagyon régi, viszont szeretem nézegetni az újabbakat is. A növények pedig azért, mert a vágott virágok viszonylag hamar hervadnak el. Van néhány kaktuszom is, amiket még öt éve neveztem el Nancy; Dancy és Lancy nevekre hallgatnak.
- Édesem kezdj készülődni, nemsokára indulunk- kopogott be anyu mosolygósan, mire csak egy erőtlen nyöszörgést kapott válaszként, ugyanis semmi kedvem nem volt Harold előtt mutatkozni. Azonban mivel megígértem és amúgy is nagyon szeretem Anne-t nem tehetem meg, hogy ne menjek át, így kezdetét vette a ruha-mustra.
Fogalmam sem volt, hogy mégis mibe jelenjek meg gyerekkori szerelmem előtt, akivel már 6, azaz hat éve nem találkoztam. Végül félórás vacillálás után eldöntöttem. A választásom nem esett másra, mint egy fekete ¾-es farmernadrágra és egy türkízkék blúzra, ami nagyon jól illik a vörös hajamhoz.
Már csak túl kell élnem ezt a pár órát. Nem lesz túl nehéz, csak ne égessem le nagyon magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése