38 || Back to you

Csütörtök reggel hangos beszédre keltem fel, de nem tudtam érzékelni semmit. A szemem fel volt dagadva a tegnapi sírástól, csak azt éreztem, hogy Harry még mindig ölel, de többet nem voltam képes felfogni.

- Szerelmem- suttogta a fülembe a mély, karcos hangján Harry. Óvatosan kinyitottam a szemem és kábán körbenéztem. A szobámban nem csak én és Harry voltunk, mert anyu, Anne és Joey is ott állt és nézett minket. Rápillantottam Harry-re, aki kuncogva figyelt engem.

- Már itt nevetnek rajtunk 10 perce- mondta hitetlenkedve.

- Olyan édesek vagytok- szólt anyu és felkapta a fényképezőgépem a komódomról, majd lőtt rólunk pár képet.

- Köszi, anyu. Elég lesz- nevettem fel, majd kitessékeltem őket a szobámból. Harry karja még mindig a derekamon pihent. Olyan jó volt az ő karjaiban ébredni.

- Nem akarok felkelni- dörmögte a párnába, mire felkuncogtam.

- Akkor ne keljünk fel- ujjaimat becsúsztattam a göndör, csapzott tincseibe és azokkal játszottam- Mi lenne, ha idehoznám a laptopom, meg kaját és csak filmet néznénk egész nap?

- Jó ötlet- csillant fel Harry szeme.

Így történt, hogy a csütörtököt egy filmnézős napnak szántuk. Egész nap régi és új filmeket néztünk, összebújva, bekuckózva az ágyamon. Nagyon jól eltelt a nap, habár Harry bealudt egy kicsit, de még így is jó volt. Megint nálunk aludt, azonban amikor pénteken felkeltem csak egy üzenetet találtam magam mellett.

„El kellett mennem korán, nem akartalak felkelteni. 6 órára ott leszek a színpadnál és szorítok neked. Jó legyél.

Szeretlek, H.”

Jól esett a kis levél, bár könnyebben és nagyobb kedvvel keltem volna fel, ha Harry ébreszt, de mindegy.

Az egész napom igazából kertészkedéssel telt, mert nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Anne azt mondta nekünk, hogy Harry miután hazament, elkészült, állt is tovább, de azt senki nem tudja, hogy hova.

Remélem, nem csinál semmi hülyeséget.

A színpad mellett álltam és vártam. Idegesen húzkodtam a felsőm alját.

Mégis hol lehet Harry? Ma még nem is beszéltünk. Remélem nincs semmi baj.

Vártam, hogy végre felhívjanak a színpadra, mert még mindig a polgármester beszélt valamiről, amire nem is figyeltem, mert elég ideges voltam Harry miatt is meg a fellépésem miatt is.

- És akkor most következzen Holmes Chapel egyik kincse, Ann Smith- kiáltotta a polgármester. Óvatosan lépkedtem fel a színpadra, még mindig a tömeget kémlelve.

- Sziasztok! Hogy érzitek magatokat?- kiabáltam túl a tömeget- Az első dal, amit el szeretnék nektek énekelni, ahhoz arra kérek meg mindenkit, hogy karoljon át valakit. Ez fontos- mosolyogtam. Az emberek szinte egy emberként karolták át a mellettük állót. Láttam, ahogy anyu is átöleli Anne-t, aki feltartott hüvelykujjával vigyorogva néz engem- Azért kellett, hogy átkaroljuk egymást, hogy együtt legyőzzük a bizonytalanságot. Biztos vagyok benne, hogy mindenki átélte már azt, amikor bizonytalan volt és nem érezte magát jól anyu vagy apu nélkül. Amikor egyedül volt és csak azt akarta érezni, hogy van, akibe kapaszkodhat. Mi mind itt vagyunk egymásnak, nemigaz? Következzen az Unsteady. (bizonytalanság=unsteady magyarul- a szerk. megj.)

És amikor elkezdtem a dalt, akkor láttam meg egy smaragdzöld szempárt, a jobb szélen egy fekete kapucnis pulcsiban mosolygott rám. Mellette három további beöltözött srác állt vigyorogva és felfele mutató hüvelykujjakkal díjazták a beszédem.

Én pedig csak énekeltem a smaragdzöld szempárnak, mindent kizárva.

Csak neki és senki másnak.

37 || I fell in love

A kedd elég gyorsan eltelt, mindössze egy keveset készültem Harry-vel a Holmes Chapel-i napos fellépésemre, de neki el kellett mennie, ugyanis találkozott valakivel. A lelkére kötöttem, hogy nem találkozhat előttem Niall-ékkel, amin jól szórakozott. Fura volt, de valahogy belül nem éreztem féltékenységet. Persze, azért izgultam, nehogy valaki letámadja őt, de maximálisan megbízok benne.
Aztán telefonáltam Dan-nek, hogy valóban nem lesz-e fellépésem szombaton, mire megnyugtatott, hogy igen, mert valaki más lesz most, de ez csak egy egyszeri alkalom, így boldogan konstatáltam, hogy a hétvégém abszolút kötelezettségmentes lesz a One Direction tagjaival.
Majdnem az összessel.
Apu délután bejött hozzám, épp amikor leültem sorozatot nézni.
- Szia kincsem- nyomott egy puszit a fejemre.
- Mizu apu?- kérdeztem.
- Tudom, hogy azt szeretted volna, hogy megnézzem a fellépésedet, de ez most nem fog összejönni. Anyáddal mindent elintéztünk és holnap megy a gépem vissza. Szóval arra gondoltam, hogy beszélgessünk- csalódottságomat megpróbáltam palástolni, hogy ne okozzak neki még nagyobb fájdalmat. Az előzetes kiakadásom nyomait rég eltűntettem és át is alakultak. Ugyanis megértettem, hogy i is ez az egész. Pláne, ha ők így boldogok, akkor támogatom őket, mindenben.
Apuval végigbeszéltük a délutánt. Nagyon jól esett, hogy annyi mindent őszintén megoszthattunk egymással. Olyan volt, mint régen, amikor esténként bejött hozzám és mesélt. Aztán meg én meséltem. Hirtelen nagyon hiányzott, pedig ott ült mellettem, de mégis a mellkasomat szorító érzés nem akart enyhülni.
Mivel már elég későre járt az idő apu elbúcsúzott, hiszen reggel hajnalban indult a gépe és kisétált. Nemcsak a szobámból, hanem az életemből is. Mert neki már új élete lesz nélkülünk, ugyanúgy ahogy nekünk is. És ezt el kellett fogadnom, bármennyire is fájt.
Elég sokáig sírhattam egyedül az ágyamon ülve, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Harry volt az.
- Életem, elhúznád a függönyt?- kérdezte aggódva, mire semmit sem válaszoltam csak odaléptem az ablakomhoz, arrébb rángattam a függönyömet és belenéztem Harry smaragdzöld szemeibe- Már félórája sírsz, szívem. Elmondod?
- El- szipogtam- Átjössz?- Harry meg sem várva a kérdésemet, felkapta a cuccát és átrohant hozzánk. Én ez idő alatt lesiettem a bejárati ajtóhoz, hogy nehogy elkezdjen csengetni és felébredjenek a többiek.
Amikor kinyitottam az ajtót egyenesen beleütköztem Harry izmos mellkasába ütköztem. Védelmezően körbeölelt erős karjaival, amitől máris megnyugodtam. Talán 5 perce állhattunk úgy, amikor megszólalt.
- Szívem, nem akarsz beengedni?- vacogtatta meg a fogát- Megfagyok.
Ó te jó ég.
És ekkor volt időm alaposabban végigmérni. Egy szál boxerben és egy pólóban rohant át.
- Te bolond- nevettem ki, miközben felmentünk a szobámba. A kezét a számra tapasztotta és úgy vezényelt fel, miközben durcizott.
- Nem vagy vicces- morogta és bemászott az ágyamba. Odabújtam mellé és ráérősen megcsókoltam.
- Ez már viszont hiányzott- suttogta a számba. Elmeséltem neki minden gondolatomat apuékkal kapcsolatban, ő pedig megértően hallgatott; majd miután befejeztem csak magához húzott és belepuszilt a nyakamba.
- Én mindig itt leszek neked- dünnyögte a hajamba, amitől libabőrös lettem.
Megígérte…

36 || I'm half a heart without you

- És mi lesz a One Direction-nal?- kérdeztem a reggelit fogyasztva, amit közösen csináltunk Harry-vel. Eddig még nem akartam felhozni ezt a témát, mert féltem, hogy mi lesz a reakciója. Az elmúlt idő alatt alig említette az 1D, néha Niall-ről és Louis-ról mondott egy-két szót, de ennyi volt. Én pedig kíváncsi emberként kötelességemnek éreztem, hogy megkérdezzem tőle, mert mélyen belül én is a Directionerek táborába tartoztam.
- Hogy érted?- hökkent meg kissé.
- Úgy, hogy most mi ez a szünet dolog? Mármint persze, kell szünet. Hat év, az hat év. De. Mi lesz utána? Lesz egyáltalán még utána?- érdeklődtem félve.
Mert sejtettem, hogy mi is lesz velük a 18 (már csak 17) hónap lejártával. És nem akartam, hogy az bekövetkezzen. Mármint nyilván, meglennének az okai és nem is biztos, hogy olyan rosszul sülne el minden, de akkor is. A One Direction nem csak egy fejezet kell, hogy legyen az életükben. Amikor ezekre gondoltam, úgy éreztem, hogy kiszabadult belőlem a fangirl.
- Csak nem egy Directioner kérdezi?- Harry nevetése csengett az üres lakásban, de most nem volt kedvem viccelődni. A számat rágva vágtam vissza.
- Az elsőszámú rajongód. Na de most tényleg- noszogattam, mire összevonta a szemöldökét és komolyan nézett rám. Ettől azonban a gyomrom még kisebbre zsugorodott össze.
- Figyelj, Ann- kezdte- Nem tudom még mi lesz a One Direction-nal. Azért mentünk szünetre, hogy átgondolhassuk a dolgokat, hogy eldönthessük, hogy mit akarunk. Hogy rájöjjünk, hogy megvagyunk-e nélküle és nem akarok semmit elhamarkodottan kijelenteni, de úgy tűnik élünk One Direction nélkül is. Persze ez még csak egy hónap volt, de mindenki szépen tervezgeti a jövőjét. Az 1D nélkül. Nehéz lesz az elengedés, tudom; főleg a fanok miatt, de Ann, már lehet, hogy kinőttünk ebből.
- A One Direction-ből nem lehet kinőni- legördült egy könnycsepp az arcomon, amit idegesen elmorzsoltam.
- Ann- bújt oda hozzám és simogatott- Figyelj. Ez egy korszak volt. Egy szép korszak, aminek nagyon sokat köszönhetünk. És soha nem fogunk elfelejteni semmit a One Direction-nal kapcsolatban. Meg ráadásul még nem döntöttük el. Hiányoznak a srácok, ez tény, de ha szeretnéd akkor összefuthatnánk velük- ajánlotta fel én pedig egy újabb sírógörcs kitörése előtt a nyakába borultam.
- Komolyan?- sikítottam.
- Persze, de szívem mindjárt beszakad a dobhártyám- kuncogott a fülét dörzsölgetve- Amúgy is össze akartam futni Niall-lel meg Louis-val.
- És Liam?- kérdeztem izgatottan.
- Liam most nem ér rá- húzta a száját motyogva.
- Okés, és mikor?- érdeklődtem csillogó szemekkel.
- Hát arra gondoltam, hogy idejöhetnének egy hétvégére. Na mit szólsz hozzá?
- Hogy ide?- hitetlenkedtem és közben próbáltam normalizálni a szívdobogásomat.
- Igen- kacsintott nevetve- Mondjuk a hétvégén?
- Most? Úristen! Ezt nem hiszem el- kiabáltam, mint egy őrült rajongó, ami igazából nem állt távol tőlem, hisz egy őrült rajongó voltam. De mégis melyik Directioner nem lenne oda az ötletért, hogy Niall és Louis, na meg Harry nála aludjon? Én totálisan odavoltam érte, így még örömködtem egy kicsit. Jó igazából még pár óra múlva is felhoztam.
Amikor pedig Joey-nak meséltük, ő is bepörgött, ezért már ketten ugráltunk fel-alá a házban.
Érett testvérpár. Harry pedig a fejét fogta miattunk.

35 || It's been so long

- Mikor mondod el végre, hogy hova viszel- kérdeztem egyre idegesebben amikor a kocsiban ültünk és utaztunk valahova. Délután végre elindultunk arra a titkos helyre Harry-vel, azonban ő bekötötte a szemem és nem engedte, hogy levegyem a kendőt, amíg nem érünk oda, a valahova.

- Ne türelmetlenkedj, szívem- nyugtatgatott.

- Hogy ne türelmetlenkedjek amikor már 20 perce itt autókázunk, miközben azt sem tudom és nem is látom, hogy hova megyünk- kiabáltam mérgesen, majd megéreztem Harry ajkait az enyémen.

- Megérkeztünk- jelentette be, nekem pedig a szavam is elállt. Kipattant a kocsiból és kisegített engem is. Ösztönösen nyúltam volna a kendőhöz, hogy végre megszabadíthassam magam tőle, de ő megelőzött és továbbra sem szedte le a fejemről.

- Harold- szóltam rá.

- Már csak pár másodperc- mondta- Csak beérünk és utána ígérem leveszem.

Kinyitott egy ajtót, előre engedett és megálltunk. Habár nem láttam, tudtam, hogy hol vagyunk.

Harry háza.

Tökéletes Harry illata volt.

Óvatosan lehámozta rólam a kendőt, csak pár hajszálamat tépte ki, de amikor végre kinyitottam a szemem megláttam a lakást. Nem tévedtem, valóban Harry-nél voltunk, de nagyon szépen fel volt díszítve. Mindenhol mécsesek és virágok voltak elég bénán elhelyezve, de látszott, hogy sokat dolgozott vele.

- Ez gyönyörű- néztem körbe újra hitetlenkedve. A kuncogásomat és a könnyeimet alig tudtam visszatartani- Köszönöm- csókoltam meg Harry-t.

- Van még valami- elővett a zsebéből egy kis dobozkát- Nyugi, nem kérem még meg a kezed, de amikor megláttam rád gondoltam- mondta, majd kinyitotta a dobozt és kivett belőle egy gyűrűt. De még milyen gyűrűt! Egy gyönyörű ezüst színű darab volt, aminek a közepén kis kő ragyogott és azon egy papírrepülő volt.

- Ann, leszel  a barátnőm?- kérdezte és letérdelt. A könnyem patakokban folyt.

- Igenigenigen- nevettem, ő pedig felhúzta a gyűrűt az ujjamra és megcsókolt.

- Komolyan te csináltad ezt a kaját?- kérdeztem miközben leültünk az étkező enni. Sült hús volt, ami kifejezetten ízlett.

- Miért, olyan nehéz kinézni belőlem?- kérdezte durcáskodva.

- Nem- kuncogtam és adtam egy puszit a szájára.

Még mindig a gyűrűt néztem és simogattam, amikor befejeztük a vacsorát és már csak beszélgettünk.

- Látom sokkal jobb látvány az a gyűrű, mint én- húzta a száját Harry, mire elnevettem magam és az ölébe ültem, a haját kezdtem el piszkálgatni.

- Imádom a hajad- jelentettem ki- Ígérd meg, hogy soha nem vágatod le rövidre.

- Már tök hosszú, lehet le kéne vágni a végéből egy kicsit- mondta és beletúrt a loboncába.

- Nem- szorítottam erősebben magamhoz a tincseit és ezáltal Harry-t is, aki egy morgással jelezte, hogy fájt neki a mozdulat. Így hát adtam neki egy csókot, ami kicsit elhúzódott. De nem neheztelhetett ránk senki; sok mindent be kellett pótolnunk, így el is ment az este, mi pedig a hálószobában feküdtünk az ágyán, ami még mindig nagyon puha és kényelmes volt, mint pár héttel ezelőtt. Harry adott nekem egy pólót, amit átváltottam, így feküdtünk. Nagyon jól befészkeltem magam az ágyba, szorosan Harry-hez, nehogy véletlenül pár másodpercet is az érintése nélkül kelljen, hogy töltsek.

- Szeretlek- suttogta, miután elhelyezkedtem. Mindössze háromszor vágtam állba, hol a könyökömmel, hol a fejemmel. Azonban mikor ezt kimondta muszáj volt megmozdulnom, hogy a szemébe nézhessek.

- Én is szeretlek- mondtam és újra meg újra megcsókoltam.

34 || With me

Percekig csak álltunk ott és csókolóztunk. Volt mit bepótolnunk, az biztos. Soha többé nem akartam elengedni őt. Azt akartam, hogy az a pillanat örökre megmaradjon nekem. Felültünk a fára (ami nem diófa volt), ő átkarolt én pedig nekidőltem.

- Milyen volt a mai fellépés?- kérdezte.

- Klassz volt. Annyira jó érzés kiállni emberek elé és megmutatni önmagamat. Az igazi Ann Smith-t.

- Megértem- kuncogott.

Ó igen, el is felejtettem, hogy a One Direction egyik énekesével beszélek.

- És mi van azzal az Anthony-gyerekkel?- a hangja kissé megremegett.

- Semmi. Megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit- vallottam be.

- Igazán?- érdeklődött izgatottsággal a hangjában mire bólintottam. És ezzel kezdetét vette a majdnem egész éjszakán át tartó beszélgetésünk a fán.

- És akkor nem is jártál Taylor Swift-tel?- kérdeztem csodálkozva.

- Nem és utálom azt a csajt- nevetett- Miért nem szólsz ha fázol?- korholt le.

- Nem fázok- tiltakoztam, mert nem akartam, hogy véget érjen a beszélgetésünk.

- Nem, azért vacogsz- kuncogott majd megcsókolt- Gyere, menjünk be.

A házban még mindig hatalmas káosz uralkodott, de Harry mindenkit hazaküldött, Joey-t és Michael-t pedig lefektettük.

Felmentünk Harry szobájába, ő átöltözött, majd nekem is adott egy váltás felsőt, ami kb. háromszor volt nagyobb nálam. Befeküdtünk a meleg, puha ágyába és csókolóztunk. Aztán beszélgettünk, majd megint csókolóztunk és végül elaludtam. Még félálomban voltam, amikor Harry adott egy puszit az orromra és sutyorgott valamit, amit már nem értettem.

Reggel arra keltem, hogy Harry puszilgat, mire elkezdtem kuncogni és csapkodni, mert eléggé csikis vagyok.

- Jó reggelt, szépségem- dörmögte, mire csak egy nyögés-félét kapott válaszul, mert nem hagyott aludni- Kelj fel!

- Nem akarok- nyávogtam majd jó szorosan hozzábújtam, hátha megenyhül.

- Pedig muszáj lesz- kuncogott.

- Mégis miért?

- Mert ma elmegyünk valahova- mondta sejtelmes hangon.

- Hova?- csillant fel azonnal a szemem.

- Nahát, milyen türelmetlen lett valaki- incselkedett a hangjával, mire magamhoz húztam és megcsókoltam.

- Na hova megyünk?- húzódtam el tőle nevetve, mikor leesett neki, hogy miért tettem elkezdett csikizni.

Hirtelen kinyílt az ajtó, Joey kómás feje jelent meg.

- Halkabban tubicáim- morgott, majd ránk ugrott.

- Joey- nyávogtam- olyan dagadt vagy, hogy mindjárt megfulladok.

- Joe, tényleg szállj le róla, légyszi- kérte Harry a bátyámat.

- Ez így nem lesz jó- mondta Joey, miközben lekászálódott rólam- Ti ketten összefogtok ellenem.

- És amikor ti fogtatok össze ellenem?- próbáltam kiakadni, de csak nevetni tudtam a régi emlékek felidézésén. A srácok tudták, hogy most mi következik. Elkezdődött az egyórás nosztalgiázás.

- És amikor Joey szülinapján Harry majdnem belefulladt a tortába?- kérdeztem nevetve.

- Az nem volt vicces- húzta el a száját Harry- Jo belenyomta a fejem a tortába és már tényleg alig kaptam levegőt- durcáskodott mellettem, mint egy kisgyerek.

- Jól van, Eddie. Semmi baj- gügyögtem hozzá, amikor Joey meghallotta a becézést elkezdett röhögni.

- Utálom amikor így hívsz- fordult el Harry én pedig magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam.

- Nenenenenene- sikított Joey, amint észrevette, hogy mit csinálunk. Nevetve váltunk szét, ugyanilyen jó hangulatban telt a reggeli is.

33 || I got a heart

A szombati fellépés a Dan’s Pub-ba szintén jól sikerült; talán még többen jöttek el, mint egy hete. Iszonyatosan jó érzés volt kiállni a tömeg elé, ahol az lehettem, aki akartam lenni, aki én magam voltam. Nem kellett megjátszani az érzéseimet. Nem kellett jópofát vágnom a dolgokhoz. Csak én voltam, Ann Smith.

Aztán amikor lesétáltam a színpadról és Anthony mosolygós arcával találtam szembe magam, minden véget ért.

- Jó voltál- adott egy puszit a homlokomra- Találkozunk valamikor?

- Hát igen, majd szombaton- rágtam a szám szélét.

- Szombaton elmarad az est, nem mondta apu? Nem érsz rá előtte?- simította meg a karom, mire hányingerem lett.

- De, csak én nem akarok tőled semmit, oké?- ki kellett mondanom. Nem tarthattam tovább magamban, mert már irritált Anthony közelsége- Most pedig mennem kell.

Otthagytam az asztalánál, én pedig sietős léptekkel elhagytam a pub-ot. Olyan megkönnyebbülten rontottam ki a helyről, hogy azt hittem elsírom magam. Sokkal jobban éreztem magam, mint azelőtt 5 perccel, mert végre kimondtam. És ez a világon mindennél jobb érzéssel töltött el.

Amikor az utcánkba értem észrevettem, hogy Anne-k házából hangos zene szűrődik ki, de nem nagyon foglalkoztam vele.

- Anyu?- kiáltottam amikor hazaértem.

- Itt vagyok, kincsem- jelent meg szőkés hajával a konyhában. Mellette pedig ott állt Anne.

- Mi van odaát?- érdeklődtem miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.

- Harry-ék áthívtak egy pár embert. Mondták, hogyha hazaérsz akkor mondjuk meg neked, hogy várnak téged is- mosolygott Anne.

Igazából piszkosul kedvem támadt, ahhoz, hogy bulizzak, így szinte azonnal átmentem a szomszédba.

Ez a buli lényegesen kisebb volt. Alig voltak 10-15-en, a zene is elég halk volt a múltkorihoz képest és kevesebb piát is vettek a srácok. Amikor beléptem az ajtón megcsapott a fülledt, meleg levegő alkoholszaggal keveredve, ami mintha gyomorszájon vágtak volna, úgy hatott rám.

Te jó ég, már csak a pia szagától is úgy érzem, mintha be lennék rúgva.

- Szia Hugica- ölelt át Joey, amikor észrevett. Nem volt éppen józan.

- Joey- erőltettem magamra egy mosolyt- Mizu?

- Semmi- kuncogott- Haz azt üzeni, hogy kint vár a diófánál.

- Joe, nincs is diófájuk- ráztam meg a fejem hitetlenkedve.

Össze-vissza beszél, lehet nincs is kint.

- Mindegy, kint van. Beszélni akar veled- nagyon nehezen mondta ki a szavakat. Azonban bármennyire is azt akartam, hogy ne érdekeljen, túlságosan hajtott a kíváncsiság, ezért szinte azonnal a kertbe indultam meg.

Körbenéztem, majd megakadt a tekintetem egy alakon, aki a kert végében lévő fán ült, nekem háttal, de a hajáról bárhol fel tudtam volna ismerni. Lábaim automatikusan felé vették az irányt, majd amikor már csak pár lépés választott el tőle, megfordult. Csak néztük egymás szemeit és próbáltunk belőle kiolvasni mindent. Leugrott az ágról és megállt előttem pár lépésnyire. Én azonban nem tudtam uralkodni magamon, ezért a nyakába ugrottam. Mélyen beszívtam az illatát. Olyan erősen szorított magához, mintha soha többé nem akarna elengedni engem.

- Hiányoztál- suttogta rekedten a hajamba, amitől kirázott a hideg. Óvatosan felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, ő a tekintetemet kereste, majd lassan és óvatosan közeledett ajkai az enyémhez és mikor végre összeértek, akkor döntöttem el. Hogy soha többé nem akarok mást, csakis őt.

32 || Don't look back

Már pár napja április volt (pontosabban hétfő óta), így úgy gondoltam, hogy most már véglegesen is összeszedhetném a jövő héten tartandó Holmes Chapel-i napokon eléneklendő dalok listáját.

Még aznap, szerdán felhívott Mary, a főszervező, hogy egyeztessük az időpontokat. Csütörtökön kezdődnek a programok és egészen szombatig tart majd. Végül abban maradtunk, hogy pénteken hat órától hét óráig van egy blokkom. Ez pont tökéletes, mivel ekkor vannak a legtöbben. Ezért a szerdámat és a csütörtökömet nagyrészt arra szántam, hogy elmentem Michael-hez, akinek van egy otthoni stúdiója, hogy újabb feldolgozásokat és persze saját szerzeményeket vegyünk fel. Michael csinálta az eddigi videóimat is, amik kint vannak a Youtube csatornámon. Ezenkívül segített szórólapot is csinálni, amiben népszerűsítettük a zenémet. Elég profi módon összehoztuk mindössze két nap alatt. Michael szinte rögtön meg is vágta a hanganyagot, videoklip természetesen nincs hozzá, de még így is jó lett szerintem.

A két nap alatt persze próbáltam a lehető legjobban kizárni a külvilágot, mert Anthony rendkívül sokszor hívogatott, én azonban nem tudtam hogyan rázzam le őt. Ezért jókedvet vágva a dologhoz lelkiismeretesen visszahívtam őt, pedig egyáltalán nem akartam már vele beszélni. Az állandó hívogatása és szinte már zaklatása, annyira megfojtott, hogy egyszerűen csak ki akartam őt törölni mindenhonnan.

Harry pedig nem nagyon mutatkozott. Egyszer láttam őt közelről, amikor szombat este, elég későn értem haza Michael-től, ő pedig éppen akkor ment haza tőlünk.

- Ó, bocsi- hőköltem hátra, amikor ki akartam vágni az ajtót, viszont egyenesen orrba találtam vele őt.

- Semmi gáz- fogta az orrát- Vérzik?

- Nem- vizsgáltam meg alaposabban- Ne haragudj.

Majd szó nélkül kikerülve engem elviharzott. Én pedig csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal, majd Joey jött oda hozzám.

- Gyere hugica- mondta, majd becsukta mögöttem az ajtót. Nem mondott semmit, de biztos, hogy haragudott rám még a Harry-s ügy miatt, amiért nem is tudtam ráneheztelni. Én is haragudtam magamra is, meg Harry-re is egy kicsit.

Péntek reggel teljesen normális 21 (lassan 22) évesként ébredtem, aztán a nyakamba szakadt egy csomó minden. Anyu megkért, hogy menjek el a boltba bevásárolni. Amivel még nem is lenne gond, de apu felajánlotta, hogy elkísér. Amivel szintén nem volt semmi probléma, de még nem tudtam kitalálni, hogy most milyen is a kapcsolatunk. Így hát elfogadtam és együtt ültünk be délelőtt apu fekete kocsijába. A kínos csendnek hamar véget vetett a rádióban felcsendülő History című dal, a One Direction-től. Hitetlenkedve átkapcsoltam egy másik adóra.

- Mesélj kincsem- mondta apu.

- Mit meséljek?- értetlenkedtem, pedig pontosan tudtam, hogy mire érti.

- Haroldról. Miért kapcsoltad át ezt a számot? Mi van most veletek?

- Nem szeretem ezt a számot és nem érdekel mi van velünk- rántottam meg a vállam, már túl gyanúsan.

- Nem áll neked jól a jéghercegnő szerep, kincsem- mosolygott apu, belőlem meg kiszakadt egyszerre minden, ami pár napja már felőrölt belülről. Apu pedig bólogatva hallgatott. Mindent elmondtam neki, amit csak lehetett. Muszáj volt végre kiadnom magamból és apa jó hallgatóságnak bizonyult. Habár néha ciccegett, néha pedig alig bírta visszatartani a kuncogását, megértő volt és még tanácsot is próbált adni.

- Kincsem. Te megpróbáltál mindent. Énekeltél neki, ő pedig azt mondta, hogy tutira elmegy Los Angelesbe. Innentől kezdve rajta áll, hogy mi a fontosabb neki. Ha LA-t választja, akkor így járt. Soha nem fogja megtudni, hogy miből maradt ki.